2022. december 2., 15:49
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 2 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Szorosabbra vonják a kapcsolattartást és az együttműködést a városban a szociális területen dolgozó szervezetek, intézmények, és a veszélyeztetett rászorulók érdekében közös jelzőrendszert működtetnek. Erről döntöttek a Városházán tartott szociális fórumon a résztvevők. 

Közös jelzőrendszer működtetésével együtt tesznek a veszélyeztetett rászorulókért –  ez a legfontosabb hozadéka a rászorulók hatékony segítése érdekében összehívott kerekasztal-beszélgetésnek. A fórumot ezentúl negyedévente összehívják.

A város szociális intézményeinek, szociális területen dolgozó szervezeteinek képviselőit Fülöp Zsolt polgármester és Magyar Judit szociális területért is felelős alpolgármester köszöntötte november 30-án délelőtt a Városháza Dísztermében. „Szentendre legérzékenyebb szervezetei és személyei vannak jelen ezen a fórumon – hangsúlyozta Fülöp Zsolt polgármester. Elmondta: a cél, hogy felmérjék, hogyan gazdálkodhatnak jobban a rendelkezésre álló erőforrásokkal, hogyan tudnak többet kihozni a lehetőségekből. – Ami előttünk áll, nem lesz könnyebb, látszik, hogy az állam bizonyos feladatokhoz eddig sem és ezután sem biztosít forrást, de a rászorulók itt vannak, nem tárhatjuk szét a karunkat. Ugyanakkor egyre többen mozdulnak meg a rászorulók érdekében. Ezért ne a kilátástalanság határozza meg a perspektívát, hanem a céljaink, a segíteni akarás. Az adventi lángból ha mindenki hazavisz, az nem lesz kevesebb, abból csak több lesz – mondta a polgármester. – Az összetartás az, ami megsokszorozza az erőnket, mindazt, amivel tudunk gazdálkodni, szolgálni.”

A fórumon részt vettek a Dunakanyari Család- és Gyermekjóléti Intézmény,  az  Evangélikus Egyházközség, a Gondozási Központ, az Idősek, demensek klubja, a Kossuth Nyugdíjas Klub, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, az Offline Center, a Református Egyházközség, a Rotary Club, a Szent Erzsébet Katolikus Karitász, a Szentendre Gyökerei Egyesület, a Szentendrei Baptista Gyülekezet, a Vasárnapi Merőkanál és a Vöröskereszt képviselői, valamint az önkormányzat szociális területért felelős munkatársai.

A bemutatkozások után a közös pontokat és az együttműködés lehetőségeit térképezték fel. Kiderült: a segítő szervezetek is gyakran szorulnak segítségre, helyiség, tárolókapacitás hiánya, forráshiány korlátozza munkájukat. Megállapították, hogy miután tevékenységüket a törvények határozzák meg, egyben be is határolják azt, ezért gyakori, hogy a rászorulókon a jövedelemhatárok vagy más szabályozók miatt nem tudnak segíteni. 

Ezért van nagy szükség egy egyeztetett szabályokkal működő, közös jelzőrendszerre, aminek segítségével a látóterükbe került veszélyeztetett gyermekről, idős személyről annak a szervezetnek adhatnak jelzést, amelyik érdemben segíthet a rászorulón. Ez a jelzőrendszer részben már működik is, a feladat a szabályok kidolgozása és a működés kiterjesztése a szervezetek között.

A jelzőrendszer fogalma és gyakorlata ismert a szociális szakágban. Főként a gyermekvédelem területén használják, de ahogy jelzést is adhat bármely állampolgár, úgy a jelzés is szólhat kora vagy állapota miatt veszélyeztetett felnőttről is. Bővebb információ »»»

A találkozón jellegzetes helyzetek, megrendítő történetek is szóba kerültek. Egyebek mellett arról, hogy a szülők súlyos alkoholproblémái miatt bizony jól szituált családban is kerülhet veszélyeztetett helyzetbe gyermek, és arra is van példa, hogy nagyon idős ember jelzi a nála idősebb rászoruló problémáját.

A fórum tanulsága, hogy nincs két egyforma eset, az érdemi segítségnyújtás rugalmasságot és kreativitást igényel. Az aktuális gazdasági helyzet miatt várható, hogy egyre többen szorulnak segítségre, olyanok is, akiknek nincs gyakorlatuk a segítségkérésben. Ezért is fontos, hogy a segítő szervezetek kapcsolatban legyenek egymással, egyeztessék, ki, mikor, miben, hogyan, kinek segít. Ennek érdekében a résztvevők levelezőlistát hoztak létre és megegyeztek abban, hogy negyedévente összeül a kerekasztal.

Magyar Judit szociális területért is felelős alpolgármester az önkormányzat támogatásáról biztosította a szervezeteket. Elmondta: bár az anyagi források szűkösek, a város eddig is és ezután is együttműködik a civil segítő szervezetekkel, a saját segítő eszköztárát pedig idén a rendkívüli rezsitámogatás bevezetésével és a tüzifatámogatás összegének megnövelésével bővítette. A szervezetekkel való szorosabb kapcsolattartásban a koordinátori szerepet vállalja a város.

FOTÓ: Szentendre.hu / Bellai László