A 2020 márciusában kihirdetett veszélyhelyzetben Szentendre önkormányzata a leginkább rászorulók és nehéz helyzetbe kerülők számára nyújtott segítséget. Támogatásuk érdekében sikerrel szólította összefogásra a várost, amiért minden résztvevőnek és adományozónak köszönetet mond az önkormányzat.
2020. június 18-án megszűnt Magyarországon a veszélyhelyzet. Szentendre Város Önkormányzata a 2020. március 11-i kihirdetést követően mindent elkövetett azért, hogy a leginkább rászorulókat támogassa. A 70 évek felüliek számára a város három szolgáltatást biztosított. Ingyenes melegétel házhozszállítása, gyógyszerek kiváltása a patikából és bevásárlások intézése. A cél az volt, hogy a veszélyeztetett korosztályban lévők lehetőleg ne hagyják el az otthonaikat, ezáltal meg tudjuk őket védeni az esetleges fertőzés veszélyétől. Szeretnénk köszönetünket kinyilvánítani Szentendre Város Önkéntes Tűzoltó Egyesületének, a Polgárőrség tagjainak, a Dunakanyari Család- és Gyermekjóléti Intézmény munkatársainak, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt aktivistáinak, a Szentendrei Rendészeti Igazgatóság és a Szentendrei Közös Önkormányzati Hivatal munkatársainak, a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár, a Ferenczy Múzeum és az Aquapalace Kft dolgozóinak, és Szentendre Város Önkormányzati Képviselőinek, akik a legnehezebb időszakban segítettek a leginkább rászorulóknak.
Szentendrei Éléstár néven élelmiszeralapot hozott létre a város azok számára, akik a koronavírus járvány miatt munkájukat elvesztették vagy nehéz helyzetbe kerültek. A cél az volt, hogy az összegyűjtött élelmiszert önkormányzati felügyelettel juttassuk el a rászorulók számára. Az adományokat április 16-tól fogadta az Éléstár, a rászorulók pedig április 22-től vehették át a csomagokat. Az Éléstár hetente három alkalommal, szerdán, csütörtökön és pénteken 14 órától 18 óráig fogadta az adományozókat és az adományt kérőket, és a veszélyhelyzet megszűnésével összhangban június 19-én pénteken befejezte működését. Az indulás hetében szentendrei polgárok és vállalkozások összesen 10 db hűtőt adtak kölcsön illetve ajándékoztak oda, amelyet ismételten meg szeretnénk megköszönni.
Az Éléstár 8 hetes működése alatt 1039 szentendrei család és polgár számára tudtunk élelmiszeradományt biztosítani akkor, amikor arra a legnagyobb szükség volt. 6.993.150,- Ft értékben érkezett élelmiszeradomány szentendrei és környékbeli polgároktól, cégektől, civil szervezetektől, pártoktól.
Szeretnénk köszönetünket kifejezni a Dunakanyari Család- és Gyermekjóléti Intézmény, a Püspökmajori Lakótelepi Bölcsőde, a Szentendre Városi Óvodák, a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár, a Szentendrei Közös Önkormányzati Hivatal és a Szentendrei Kulturális Központ munkatársainak továbbá Szentendre Város Önkormányzati Képviselőinek, hogy a legnehezebb helyzetben is önként vállalták az Éléstárban a munkát és segítettek a leginkább rászorulókon.
Fülöp Zsolt polgármester közadakozásra szólító felhívására a Szentendréért Közalapítvány számlájára több mint 6 millió forint érkezett, támogatva ezzel a város védőeszköz beszerzését és az Éléstár élelmiszerrel való feltöltését.
Szeretnénk köszönetünket kifejezni a szentendreieknek, hogy ilyen nagylelkűen támogatták a várost a legnagyobb nehézségek idején.