
Idén második alkalommal szervezi meg a városvezetés az Ifjúsági Részvételi Költségvetés Programot azzal a céllal, hogy a város tervezésébe a fiatalokat is bevonja. A program alatt betekintés nyílik abba is, hogy a fiatalok mitől éreznék jobban magukat Szentendrén, mivel válhatna a város diákszemmel nézve vonzóbbá, kényelmesebbé, diákbaráttá.
A programindító megbeszélést Fülöp Zsolt polgármester nyitotta meg, aki hangsúlyozta, hogy a város számára kincs az a kreativitás, ami a tavalyi program során tapasztalható volt a résztvevő diákok részéről. A városvezetés számára fontos, hogy ismét bevonja a szentendrei diákokat a döntési folyamatokba. Az első év eredményei alapján jól látszik, hogy van értelme a programban részt venni, mert valóban megvalósul vagy megvalósulnak a nyertes ötletek, a diákok minden évben alakíthatnak valami maradandót a városon. Ezen túlmenően a részvétel a kihívások mellett sok szépséget, örömöt és sikerélményt is nyújt számukra.
Pilis Dániel közösségi részvételi és városfejlesztési tanácsnok a megbeszélésen felvetette az előző évben a 10. és 11. évfolyamok számára biztosított program kiterjesztésének lehetőségét a 9. és 12. évfolyamosok számára is.
Az Ifjúsági Részvételi Költségvetés projektmenedzsere, Hevér Ivett ismertette a program folyamatát, ütemezését és a különböző szereplők – elsősorban az iskolai szervezőcsapatok feladatait. Kiemelte, hogy a Közösségi Részvételi Iroda a programnak a kereteit adja, illetve mentorálást a diákoknak végig a projekt alatt, de a teljes lebonyolítást az iskolák szervezőcsapatai önállóan végzik. Ők a kulcsszereplők, akik irányítják és intézik a programmal kapcsolatos teendők nagy részét, népszerűsítik iskolán belül a programot, tájékoztatják és mozgósítják diáktársaikat. Lebonyolítják az ötletgyűjtést, feldolgozzák a beérkezett javaslatokat, amelyeket megvalósíthatósági szempontból a Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Iroda értékel majd.
A megvalósíthatónak ítélt ötletekről az iskolai szavazásokat már újra a szervezőcsapat bonyolítja le. A program alatt a diákok tapasztalatot és tudást szereznek a demokratikus együttműködésről, a döntéshozatali folyamatokról, az önállóság és a felelősségvállalás nehézségeiről és szépségéről, a konszenzusra épülő döntések meghozataláról. A nyertes javaslatot az önkormányzat a nyári hónapok alatt valósítja meg, a program záró eseménye szeptember végén lesz.
A munka február közepén indult, a tervezési fázisában a diákok vállalták, hogy saját logót terveznek, amivel a Környezetvédelmi és Közösségi Részvételi Iroda pólókat készít a szervezőcsapatok tagjai számára. Egyeztették és megtervezték a közös kommunikációs csatornákat is. A következő találkozón a szervezőcsapatok diákjait egy játékos tréning keretében felkészítik a feladataikra, ennek során a részvételiség lényegével is megismerkedhetnek.
„Kívánunk a diákoknak sikeres együttműködést, iskolákon belül és kívül, az iskolák közötti sikeres közösségépítést, eredményes közös gondolkodást, de mindenekelőtt jó élményeket!” – zárta a találkozót a projektmenedzser.
(Fotó: Isza Ferenc / Szentendre.hu)