2020. március 16., 16:11
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 5 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Az Európában kialakult súlyos járványügyi helyzet miatt elmarad a Giro d’Italia magyarországi, első három szakasza, a május elejére tervezett Grande Partenza. Elmaradnak a Szentendrére tervezett, gyerekeknek és családoknak szóló előrendezvények is, valamint lemondja a város a körversenyhez kapcsolódó ki mit tud?-ot és ötletpályázatot is. 

 

Tisztelt Sportszeretők, Tisztelt Szentendreiek!

 

Sajnálattal tájékoztatjuk Önöket hogy – a Giro Grande Partenza szervezőbizottságának hozzánk beérkező hivatalos közleménye szerint – az Európában kialakult súlyos járványügyi helyzet miatt 2020. májusában nem lesz lehetőség megszervezni Magyarországon a Giro d’Italia első három szakaszát, a Grande Partenzát.

Ehhez és az országos vészhelyzethez igazodván, városunkban az alábbi GIRO 2020 előrendezvények maradnak el:

  • április 4. – Nyuszifutás
  • április 4. – Bringázz velünk a belvárosban
  • április 18. – Ügyességi bringás akadálypálya kicsiknek
  • május 2. – Csapatban labdával

Ezzel együtt a Giro 2020-al kapcsolatos, SzeVi-ben megjelenő Ki-Mit-Tud, valamint az attrakciókra, kézműves termékekre vonatkozó ötletpályázat is elhalasztásra kerül.

Szentendre Város Önkormányzata ezúton is szeretné megköszönni aktív lelkesedésüket és kreatív közreműködési szándékukat, mellyel a kerékpárverseny  szentendrei szakaszának megálmodásához hozzájárultak.

Bízom benne, hogy a megkezdett munka ezzel nem befejeződött, hanem csupán felfüggesztésre került, és belátható időn belül, az eddigi tapasztalatokat felhasználva minél hamarabb folytathatjuk az együttműködést!

 

Pilis Dániel
alpolgármester

 

Kiemelt kép: https://www.facebook.com/girohungary2020