2020. március 2., 10:36

A 2020. május 10-én Szentendrén is áthaladó GIRO d’Italia kerékpáros körversennyel kapcsolatban egy kis játékra hívunk mindenkit. Minden héten megjelentetünk a honlapon és a hivatalos Facebook-oldalon érdekességeket, tudnivalókat a GIRO-val, a kerékpározással, illetve a kerékpáros közlekedéssel kapcsolatban. Érdemes figyelemmel kísérni, mivel a verseny napján 2020. május 10-én egy 8-10 kérdésből álló tesztet lehet kitölteni, és a hibátlanul kitöltők között nyereményeket sorsolunk ki. Hajrá GIRO, várunk Szentendrén!

Luigi Ganna, az első Giro-győztes Forrás: wikipedia

TUDOD-E?

A Giro d’Italia első versenyét 1909. május 13-án rendezték meg a La Gazzetta dello Sport sportújság szervezésében. Milánóban volt a rajt és a cél is, a versenyzők 8 szakaszon 2447 kilométert tettek meg, az első Girót Luigi Ganna nyerte meg.

A versenyt minden évben – kivéve a két világháborút – megrendezik azóta is.

A versenyben minden szakaszt mérnek, ezt összeadják, és aki a legkisebb idővel rendelkezik, az kapja a rózsaszín trikót, a Maglia rosát, és ő a Giro d’Italia győztese. Ez a szín az alapító újságtól ered, mivel lapjait rózsaszínű papírra nyomtatták.

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
sze 06

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
sze 06

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.