2019. szeptember 10., 13:58

A Belügyminisztérium önkormányzati fejlesztésekre kiírt pályázatán az elérhető legmagasabb, 30 millió forintos támogatást kapott Szentendre önkormányzata. A pályázati forrás felhasználásával a Kálvária út felújítása történik meg a Kálvária tértől a Hamvas Béla utcáig tartó szakaszon.

A nagy forgalmú Kálvária út a Püspökmajor-lakótelep és a László-telep fő közlekedési útvonala, amely összeköti a lakótelepet a 11-es főúttal. A két lakótelep lakosságszáma meghaladja az ötezret, emellett gimnázium, általános iskola, bölcsőde, három óvoda és a városi uszoda is itt helyezkedik el, ami további jelentős forgalmat generál a város más részein élők részéről is.

A több mint 30 éve történt utolsó felújítás óta a Kálvária út burkolata jelentősen elhasználódott, állandó kátyúsodás, felgyűrődés jelentkezik a nagy igénybevétel miatt, ezért az önkormányzat megkezdte a gyűjtőút felújítását. 2017-ben a Római sánc utcának a 11-es főúttól az Acél utcáig tartó, közel 130 méteres szakaszát újították fel, 2018-ban pedig az Acél utcától a Kálvária térig tartó szakaszon történt burkolatfelújítás önkormányzati forrásból. A két projekt összértéke 62 millió Ft volt.

A mostani pályázatnak köszönhetően folytatódik a felújítás: a III. ütemben a Kálvária tértől a Hamvas Béla utcáig tartó szakasz újul meg mintegy 400 méter hosszúságban. A beruházás becsült költsége 54 millió Ft.

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
vas 10

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
vas 10

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.