Tudják-e, mikortól tekinthetjük Szentendrét modern városnak? Ha végigmennek a Dumtsa-korzón, vajon eszükbe jut, hogy a sétálóutca névadója a város első, leghosszabban hivatalban levő, korszakalkotó polgármestere, Dumtsa Jenő? Róla, és az általa fémjelzett korról, a napjaink által ezüstkornak nevezett időszakról nyílt remek kiállítás a Barcsay Múzeum összes termében.

Miért tűnik az utókor számára „ezüstkornak” a boldog békeidőknek tartott 19. század? Az előző, sikeresnek tartott „aranykorban” ért csúcspontjára Szentendre gazdasági ereje, ekkor vált fontos kereskedővárossá, amelynek módos polgárai hét templomot, és a belváros arculatát máig meghatározó kereskedő és lakóházakat építettek. Az „ezüstkor”, amely az 5000 lakosú, soknemzetiségű települést több mint 30 éven át vezető Dumtsa Jenő tevékenységéhez köthető, viszont már a modernizálódó, korszerű infrastruktúrával rendelkező város létrejöttének ideje. Az 1870 és 1920 közötti fél évszázadban jöttek létre mindazok a technikai és életmódbeli változások, amelyek Szentendrét a kor fejlettségi szintjére emelték – a HÉV-vonal kiépülésével korszerűsödött a közlekedés, közelebbé vált a főváros, amely munkalehetőséget is biztosított, az erősödő turizmus révén pedig egyre többen fedezték fel a festői Duna-parti kisvárost. A hivatali intézményesülés, a filoxéravész miatt megszűnő szőlőt felváltó gyümölcstermesztés fejlesztése, a helyi ipar megteremtése, a pénzügyi- és iparszervezetek, a helyi sajtó létrejötte, valamint a közösségi élet mindmáig meglévő intézményeinek, az egyesületeknek, a színházi-, a mozi-, és a sportéletnek a felvirágzása – mind-mind annak a három évtizednek az eredményei, amely alatt Dumtsa polgármesterként a várost irányította. Az „ezüstkor” tanulságul hagyta az utókor számára a sokszínűség és a különbözőség tiszteletben tartását: a sokféle nemzetiség békében tudott együtt élni.

Ahogy a történelemben, úgy a kiállításon is az első világháború jelzi a korszakhatárt – ennek a többnyelvű összhangnak, a békésnek tűnő együttélésnek a végét is. A nemzetiségi összetétel változása, a szerb lakosság arányának csökkenése e közösség visszaszorulását eredményezte, míg végül az első világháború szerbellenessége a szerbek nagy arányú kivándorlásához vezetett.

A Dumtsa Jenő halálának centenáriumán nyílt Ezüstkor Tyekvicska Árpád főkurátor és munkatársai, Szigetiné dr. Tóth Judit és Péterffy Gergely kurátorok  egy évnyi munkájának eredménye. A várostörténeti kiállítás a dualizmus korának nem mindennapi színvonalú és látványú bemutatását adja. Nem csak Dumtsát, a főszereplőt ismerhetjük meg általa, hanem a kort, annak történéseit, meghatározó, fontos szereplőit, szellemi és tárgyi világát. Dédapáink élete elevenedik meg a fotók, festmények, levelezőlapok, enteriőrök, térképek, dokumentumok, ruhák, porcelán-és ezüst készletek, hajó-és híd makettek, a bicikli és teniszütő, valamint a technikai újdonságok: a mozit megteremtő fényíró, a fényképezőgép, a távíró berendezés, a telefonhírmondó, az elektromos vízmelegítő, a kenyérpirító, a porszívó és társaik láttán.

A dualizmus kori Szentendréhez kapcsolódóan jelenik meg a tárlaton a rohamléptekkel fejlődő Budapest is. A főváros világvárossá válása, korszerűsödése kapcsolódó párhuzamként szerepel a tárlaton – akár a kor egyik szenzációja, a New York kávéház is, amelyet Anna-völgyi nyaralója révén a városhoz kötődő Hauszmann Alajos tervezett.

Gyerekeknek és felnőtteknek, szentendreieknek és idelátogatóknak egyaránt ajánlott ez a szép és okos tárlat, mert nem csak a múlt század fordulójának Szentendréjét ismerhetik meg általa, hanem a kiegyezés utáni Magyarországét is.

Ami után, mint boldog békeidők után, mindannyian nosztalgiát érzünk.

A kiállítás 2018. március 31-ig tekinthető meg a Barcsay Múzeumban, keddtől vasárnapig 10 és 18 óra között.

Rappai Zsuzsa

Fotók: Deim Balázs