2023. június 5., 15:39
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 2 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Ünnepi beszédekkel, katonazenekarral és koszorúzással ünnepelte Szentendre Város Önkormányzata a Nemzeti Összetartozás napját a Trianon-emlékműnél.

Délelőtt 11 előtt nem sokkal gyülekeztek a résztvevők a Kálvária téren, hogy megemlékezhessenek a Trianoni békeszerződésről és ünnepeljék a Nemzeti Összetartozás napját.

Valahol aláírtak valamit, valahol megalkudtak valamit, valahol elosztottak valamit; valahol egy nyitott ajtót becsaptak, hogy legyen az zárva örökre – idézte Kós Károly építész gondolatait a narrátor, Kollár Pál.

– Június 4-e a Kárpát-medence magyarságának fontos emléknapja: nem csupán a sorsfordító békediktátum aláírására, sokkal inkább az összetartozás felelősségére emlékeztet minket – tette hozzá.

A Himnusz után Fülöp Zsolt polgármester köszöntőjében felidézte a 2010-es Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvény preambulumát.

Hiszünk abban, hogy Isten a történelem ura. Emlékezünk a magyarság egyik legnagyobb történelmi tragédiájára, a történelmi Magyarországot szétdaraboló, s a magyar nemzetet több állam fennhatósága alá szorító, 1920. június 4-én aláírt békediktátumra, számot vetünk e békediktátum által okozott politikai, gazdasági, jogi és lélektani problémák máig tartó megoldatlanságával – idézte fel a törvényhozók szavait. – A veszteséggel és fájdalommal nem csak együtt kell élnünk, de közösen le kell vonjuk a következtetéseket, hogy együtt cselekedhessünk. A mi feladatunk újraegyesíteni a XX. században szétdarabolt Európát, és meggyógyítani a traumákat. 

Egry Gábor történész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, tartott ünnepi beszédet. Egy erdélyi történetre emlékeztetett Trianon idejéből, melynek szereplői magyar urak, román prefektusok, és egy nőcsábász cigányzenész volt, és levonta a tanulságot.

A történelem és a világ rendszerint sokkal bonyolultabb, mint azok az egyszerűsítő sémák, amikben elképzeljük azt. A megélt történelem annyiféle, ahányan vagyunk. Ha komolyan gondoljuk, hogy a közös történelem az összetartozást fejezi ki, akkor erre kell közös emlékezetet építenünk – fejtegette. Ez persze nagyon nagy kihívás is, hiszen egyáltalán nem könnyű sem a világ összetettségét, sem az egyéni történeteink sokféleségét közös emlékezetté formálni. Bátorság szükséges az összetartozáshoz.

A beszéd teljes szövegét elolvashatja ebben a cikkben.

Ezután a Magyar Honvédség Szentendrei Helyőrségtámogató Parancsnokság katonazenekara eljátszotta ünnepi műsorát. Kollár Pál köszönetet mondott az előadóknak, majd felkérte a megemlékezés résztvevőit, helyezzék el koszorúikat a Trianon-emlékműnél. A katonazenekar kíséretével a következő szervezetek koszorúztak:

  • Szentendre Város Önkormányzata nevében Fülöp Zsolt, Szentendre Város Polgármestere

  • A MH Szentendrei Helyőrségtámogató Parancsnokság nevében Frankó Imre ezredes, az MH Altiszti Akadémia parancsnoka

  • A Fidesz Szentendrei Szervezete nevében Boda Anikó és Szabados András képviselők

  • Társaság az Élhető Szentendréért Egyesület nevében Helyes Imre képviselő és Mészáros Sándor vezetőségi tag

  • A Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub nevében Babinecz János nyugállományú ezredes elnökhelyettes

  • A Mi hazánk mozgalom nevében Dr. Filó András elnök és Szabó László és Telbisz Zsolt tagok

  • Szentendre Nemzetközi Kapcsolatainak Egyesülete nevében Jolanda Willemsee elnök és Zsidi Juli egyesületi tag

  • A Szentendre Gyökerei Hagyományőrző Baráti Társaság nevében Boda Anikó elnök, képviselő és Misek Lászlóné elnökségi tag

  • Szentendre Városi Óvodák nevében Szigethy Miklósné a Bimbó utcai Tagóvoda vezetője és Dr. Csépányi Péter Albertné a Püspökmajori Tagóvoda vezetője

(Fotó: Fekete István / Szentendre.hu)