Közösen koszorúzott Fülöp Zsolt polgármester Szentendre korábbi vezetőivel Dumtsa Jenő emléktáblájánál április 9-én délután, megemlékezve a város első és máig élő hatású vezetőjéről. Dumtsa Jenőt 1872-ben ezen a napon választották meg polgármesternek, szellemi és emberi öröksége előtt tisztelegve a képviselő-testület ezt a napot 2022-ben Szentendre Város Napjává nyilvánította. „Példát mutatott, minden szentendreit egyenrangúnak tekintett, vallási, vagyoni, nemzetiségi különbségük ellenére” – emlékeztetett ünnepi beszédében Miakich Gábor.

(A beszéd szerkesztett változatát az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük – a szerk.)

Első polgármesterünkre emlékezve két éve arról beszéltem, hogy mit jelent szentendreinek lenni, mit jelent a szentendreiség. Csak emlékeztetőül: nem az dönti el ki milyen szentendrei, hogy ő maga, vagy ősei által hány éve élnek, éltek városunkban. Csakis az, mit tesz szeretett lakóhelyünkért. Idén arról kívánok szólni, hogy miként nyilvánult ez meg első polgármesterünk életében és mit üzen a mának.

Dumtsa Jenő 1838-ban született és 1917-ig élt. Szülei 1850-ben költöztek városunkba. Ekkor Dumtsa 12 éves volt. A nyelvet sem beszélte.
1872-ben 34 évesen választják meg első alkalommal polgármesternek. Majd még hétszer újrázik. Egyházi világi tisztséget is vállalt. 1917-ben mond le a polgármesteri szolgálatáról.

Nehéz időkben volt a város első embere, 1880-tól a filoxéra-járvány elpusztította a szentendrei gazdagság alapját képező szőlőültetvényeket. Ezért is volt fontos, hogy városi tulajdonjogot szerzett a környező erdőkre, lecsapoltatta a Szentendre és Pomáz között elterülő rét mocsarát, így jó minőségű termőfölddé vált a terület, sikeresen lobbizott a HÉV-ért, szorgalmazta, segítette gyümölcsfák telepítését a volt szőlőbirtokokon.

Miből lett gazdag polgár? Aszalt szőlővel, borral, vassal kereskedett – saját munkája, tudása, szorgalma emelte azzá, ami lett. Szerényen éltek feleségével, Blásics (Blázsits) Petronellával, önmagukra keveset költöttek, hogy minél több jót tehessenek másokkal. Polgármestersége 25. évfordulóján minden városi felekezetet és jótékonysági intézményt megajándékozott. Fizetése egy részét a szegényalap javára utalta. Három alapítványt hozott létre, melyek minden évben támogatták egy szegény sorsú hajadon kiházasítását, egy szegény özvegy segélyezését, egy szegény tanuló támogatását. Egyik évben katolikust, másik évben szerb vallásút, a harmadik évben zsidó gyermeket. Példát mutatott, minden szentendreit egyenrangúnak tekintett, vallási, vagyoni, nemzetiségi különbségük ellenére. Feleségével saját költségükön emeltek iskolaépületet Csobánkán és Budakalászon. Az egyházmegyében 10 000 aranykoronával támogattak iskolaépítéseket – ez az összeg ma mintegy 10-20 millió forintnak felel meg.

Dumtsa Jenő ma is példaként szolgálhat minden köztisztséget vállaló polgártársunk számára. Neki a polgármesterség nem hatalmat, hanem szolgálatot, a város szolgálatát jelentette. Személyes gazdagságát a maga erejének, tudásának, szorgalmának köszönhette és nem hatalmi helyzetének. Jólétét nem magamutogatásra, kivagyiságra használta, hanem az elesettek és a köz segítésére. Sokat tanulhatnának tőle a ma közszolgálatra vállalkozók.

Aki igaz szentendrei, az bizton vallja a Kő-hegy tetején álló oszlopon olvasható gondolatot: „Ahogy egymással bánunk, az a hazánk.”

A nemzetiségek előtt is példakép a több nyelven megszólaló vezető

A koszorúzáson elhangzott Borbély Anna nyelvész megemlékezése is. Betegség miatt sajnos nem tudott személyesen jelen lenni, ezért gondolatait Pántya Júlia, a Román Nemzetiségi Önkormányzat elnöke tolmácsolta.

„Dumtsa Jenő több szempontból is példaként szolgál nekünk. Ezekből zárásképpen egyet emelek ki: családilag többes kötődésű, budapesti középiskolában és bécsi kereskedelmi iskolában tanult, így többnyelvű volt. Az aromán, a szerb, a magyar, a német, a francia, a görög nyelv mellett talán még egyéb nyelveken is meg tudott szólalni, ami mindenki számára hasznos volt, s talán emiatt is vált embertársai iránt toleránssá, humánussá nemre, korra, rasszra, társadalmi csoportra való tekintet nélkül. Így az is megérthető, hogy a honfoglalás ezeréves évfordulóján (1896. május 9-én), Dumtsa Jenő ünnepi beszédében a honfoglalást a közös hazában élő valamennyi nemzetiség ünnepének nevezte.” A köszöntő teljes szövege itt olvasható.

(Fotó: Bellai László / Szentendre.hu)