Szentendre első és máig legnagyobb hatású városvezetőjét 1872. április 9-én választották polgármesternek. Szellemi és emberi öröksége előtt tisztelegve a képviselő-testület ezt a napot 2022-ben Szentendre Város Napjává nyilvánította. Emléktáblájánál Fülöp Zsolt polgármester az idén is elődeivel együtt koszorúzott. „Nem a tősgyökeres lét számít, nem az, hogy egy éve, vagy az elődök révén több száz éve élünk e gyönyörű helyen, csakis az, hogy mit teszünk városunkért, az itt élő emberekért” – hangsúlyozta ünnepi beszédében Miakich Gábor.
(A beszéd szerkesztett változatát, az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük – a szerk.)
Ha a várost mindmáig leghosszabb ideig vezető polgármesterről szólunk általában a konkrét tettekről beszélünk. Például a filoxéra utáni gyümölcstelepítés, városi erdők vásárlása, helyi érdekű vasútért lobbizás, a város pénzügyeinek rendbetétele, jótékonykodás.
Magam is úgy vélem, hogy ezek fontos mércéi egy polgármester megítélésének, mégis számomra, és úgy vélem a mai szentendreiek számára is van két fontosabb értékmérő.
Az egyik a szentendreiség megítéléséhez kapcsolódik. Úgy gondolom, hogy a szentendreiség nem örökletes dolog. Nem a tősgyökeres lét számít, nem az, hogy egy éve, vagy az elődök révén több száz éve élünk e gyönyörű helyen, csakis az, hogy mit teszünk városunkért, az itt élő emberekért. Mondom mindezt annak ellenére, hogy őseim már az 1700-as években itt éltek.
A Dumtsa család nem a nagy szerb kivándorlással, az 1690-es meneküléssel érkezett Szentendrére. A 19. század közepén költöztek városunkba. A cincár származású Dumtsa Jenő ekkor még alig beszéli a szerb nyelvet. Néhány év múlva már nemcsak gazdag szőlősgazda és kereskedő, de a köz ügyeivel is foglalkozó megbecsült polgára választott városának. A szentendreiség tehát nem attól függ, milyen régen lakunk e Duna menti városban, hanem attól, hogy mit teszünk városunkért.
A másik a szentendreiséghez vezető útról szól. Mondhatnám úgy is: „Ki a múltját nem ismeri, a jelenét meg nem érti, a jövőjét nem érdemli.”
Első polgármesterünk nagyon rövid idő alatt megismerte lakóhelyét, adottságait, az itt élő embereket.
Így lehetett jól végiggondolt elképzelése városáról. Ismerte múltját, adottságait, lehetőségeit, az itt élők képességeit. Ezért tudta, mikor, mit kell tenni. Legyen az a rét lecsapolása, erdők megvásárlása, a filoxéra járvány utáni gyümölcstelepítés, a HÉV-ért lobbizás.
De gazdag emberként azt is tudta, hogy erkölcsi kötelesség az elesettek segítése is. Alapítványai támogattak tehetséges diákokat, megözvegyült asszonyokat.
Soha nem tett különbséget nemzetiség, vallás vagy más szempontok miatt ember és ember között. Ennek egyik ékes bizonyitéka a honfoglalás 1000. évfordulójának megünneplése városunkban.
Ebben a légkörben, a nehézségek ellenére is, pezsgő volt a városi kulturális- és közélet.
Dumtsa Jenő példát adott és ad a ma emberének is a SZENTENDREISÉGBŐL.
Így érthető, miért neveztek el róla utcát már életében, és az is, miért kötelességünk megemlékezni róla az ő utcájában, az ő háza előtt évről évre.
Fotó: Bellai László / Szentendre.hu
Kapcsolódó anyag:
