Karácsony előtt megmozdult a város a nehéz helyzetben lévőkért. Az adománygyűjtésből az önkormányzati vezetőktől a civilekig, vállalkozóktól a segélyszervezetekig sokan kivették részüket. A családoknak és egyedül élőknek juttatott alapvető élelmiszerek mellett a gyerekek koruknak, érdeklődésüknek megfelelő játékokat is kaptak.
Szentendre Város Önkormányzatának kezdeményezésére 2015 karácsonyán elkülönített keretből 1.000.000 forint értékben osztottak adományokat rászoruló családok részére a Máltai Szeretetszolgálattal és a Szentendrei Szent Erzsébet Karitásszal együttműködve.
A cél érdekében december elején rendezték meg a már hagyományos Mikulásfutást, melyre tartós élelmiszerrel lehetett nevezni. 2015-ben az előző évhez képest több száz kiló élelmiszerrel sikerült többet gyűjteni.
„Büszke vagyok rá, hogy a szentendreiek az elmúlt hetekben a nehéz sorsú embertársaikra is gondoltak. Hiszem, hogy egy közösség akkor igazán erős, ha nem hagyja magára a gyengéket, a nélkülözőket és a rászorulókat. Hálás vagyok azért, hogy a szentendreiek idén is megmutatták, hogy a jóakarat és a gondoskodás közösségünk egyik fontos éltető eleme.” – mondta Verseghi-Nagy Miklós, Szentendre polgármestere.
A példás összefogás eredményeként több mint 400 család kapott tartós élelmiszer csomagot, melyek szétosztásában számos önkéntes vett részt.
Az ünnepek közeledtével ismét adományt gyűjtött és osztott szét a szentendrei rászorulók és nagycsaládosok, valamint az egyedül élő nyugdíjasok között a Szentendrei Konzervatív Esték Klub. A SZEKE lelkes aktivistái 5-10 kilogrammonként gyűjtötték össze a tartós élelmiszereket az adományozóktól, majd eljuttatták a rászorulóknak.
„Nagyon köszönjük mindenkinek a nagylelkű felajánlását, hiszen több százezer forint felajánlásból tudtuk megajándékozni a családokat és egyedül élőket. Külön köszönjük a szentendrei piac vállalkozóinak és őstermelőinek, akik élelmiszerrel és pénzadományokkal különösen nagylelkűen támogatták az elesettek és rászorulók megsegítését!” – fogalmazott Petricskó Zoltán alpolgármester.
Nem feledkeztek el a segíteni akarók a gyerekekről sem. Karácsonyra 231 rászoruló gyermeknek készített személyre szóló ajándékcsomagot az önkormányzat, melyhez az adventi időszakban városszerte kihelyezett adománygyűjtő dobozokba adakozhattak a helyiek.
Az adománygyűjtő pontokon összesen 200 ezer Ft-ot adtak össze az emberek, 300 ezer Ft-ot a polgármester saját keretéből, 500 ezret a Szentendréért Közalapítvány biztosított. Az ajándékozásra, melyet a szentendrei Cerkabella gyerekkönyvkiadó és a Fő téri Líra könyvesbolt támogatott értékes kiadványokkal, ünnepi keretek között, a negyedik adventi vasárnapon, a Fő téri gyertyagyújtás után került sor.
A meghívott családokat a Díszteremben fogadták, ahol bábelőadás várta a gyerekeket. A népi hagyományokat felidéző, hangszerbemutatóval gazdagított betlehemes játék a közönség apraját-nagyját elvarázsolta. Személyre szabott ajándékaikat Gyürk Dorottya alpolgármestertől vehették át a gyerekek.
Az ünnepség végén vendégül is látták a családokat, akiknek a közösségi gondoskodás és figyelem legalább olyan élményt nyújtott, mint a gyerekek számára a szépen becsomagolt, személyre szóló játék vagy könyv.