Marghescu Tamás korábban a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) európai uniós képviselőjeként és a szervezet pán-európai regionális igazgatójaként, jelenleg pedig a Nemzetközi Vadászati- és Vadvédelmi Tanács (CIC) vezérigazgatójaként dolgozik a fenntartható természethasznosításért – amely a természetvédelem egyik pillére –, elsősorban az erdő- és a vadgazdálkodás terén. Hazánk vadászati, vadgazdálkodási hírnevének nemzetközi szintű elismertetése érdekében végzett tevékenységéért a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést kapta 2014-ben. A szentendrei kötődésű szakembert arról kérdeztük, hogy mit lehet tenni a fenntartható életmód, az ökoszisztéma egyensúlyának megteremtése érdekében.
Nem fenntartható életmód
A klímaváltozás jelenség, aminek vannak okai. A korábbi időszakokban is volt példa a hőmérséklet ingadozására, de az nem történt ilyen gyorsan. Az okok egyértelműen a nem fenntartható életmódunkból fakadnak, legyen az makrotényező, mint a Föld lakosságának exponenciális növekedése, vagy pedig az egyének életstílusa, ami nagy változáson ment keresztül az utóbbi időszakban.
A régi korokban időnk átlag 40 százalékában aludtunk, egy-két százalékot töltöttünk a szaporodással, a többit pedig arra fordítottuk, hogy ételt-italt tegyünk az asztalra. A mai világban még mindig 40 százalék az alvás, a szex kevesebb, és átlagban 25 százalékát fordítjuk az étel-ital előteremtésére. A maradék időt pedig azzal töltjük, hogy nem fenntartható életmódot folytatunk: tévé, utazás stb. Ebből az következik, hogy a fenntarthatóbb világhoz többet kellene aludni, többet szexelni, és legyen drágább az étel, hogy minél kevesebb idő maradjon a nem fenntartható tevékenységekre.
Új gazdasági modell
Természetesen ez leegyszerűsített megfogalmazás, de a legfőbb következtetés, hogy az élelmiszer, amit nap mint nap fogyasztunk, viszonylag nagyon olcsó. A lakosság az olcsó ételt részesíti előnyben, azok előállítási folyamatai viszont nem fenntarthatóak, mert túl sok vizet, energiát vagy csomagolóanyagot használnak fel. Manapság nem élvez előnyt az, ami fenntartható, sőt az a drágább, pedig ennek fordítva kellene lenni. Ahhoz, hogy a fenntartható élet legyen az olcsóbb, más gazdasági modellre lenne szükség. Az étel előállításánál a jobb minőségre kellene törekedni, és több pénzt költeni az élelmiszerre.
Holland paradicsom, déligyümölcs-dömping
Az üzletben a holland paradicsom azért olcsó, mert nem számítják bele teljes egészében a valódi szállítási költségeket, beleértve például a szén-dioxid-kibocsátás árát, az energiaköltséget, így aztán olyan paradicsomot eszünk Magyarországon, aminek még íze sincsen. Dömpingben kapjuk a déligyümölcsöket is. Mit tehetünk ez ellen? Ne együnk holland paradicsomot, és ne együnk egyáltalán paradicsomot azokban az évszakokban, amikor nem terem természetes körülmények között. Térjünk vissza nagymamáink módszereihez: főzzük be, akkor, amikor a legolcsóbb. Jóízű, és nincs benne vegyszer. Vissza kell térni a szezonalitáshoz, és örülni a három-négy hét eperszezonnak, barackszezonnak. Télen pedig ott az alma vagy a befőtt.
Legyen ára a természetnek
Aki a természetet tönkreteszi a fejlődés nevében, az fizessen érte, hogy kompenzálni lehessen a keletkezett kárt. A probléma ott kezdődik, hogy gazdaságunkat GDP-ben mérjük, ami semmit nem mond arról, hogy valami fenntarthatóan lett előállítva, vagy sem. Például ha egy hektár erdőt levágok, akkor emelkedik a GDP, mert eladom a faanyagot. Azt viszont nem veszi figyelembe, hogy elveszítem az ökoszisztéma szolgáltatásokat – például tiszta víz és levegő –, amit egy felnőtt erdő tud szolgáltatni.
2007-ben, amikor ezt a GDP-alapú gazdasági rendszert támogató bankok csődbe mentek, a politika elszalasztotta a lehetőséget egy újfajta gazdaság létrehozására. Kérdés, hogy egy újabb válság esetén a politikának lesz-e annyi mersze, hogy elindítson egy új rendszert.
Montenegrói kísérlet
A 2007-es válság időszakában találtunk egy országot, amelyik hajlandó lett volna ezt az új rendszert kipróbálni egy árnyékgazdaságban. A kísérlet során „beáraztuk” a természetet, pl. egy bogár értéke 25 euró volt. Minden egyes gazdasági mozzanatot kétféleképpen kellett volna könyvelni: a régi, GDP-alapú módon és az új módszerrel is, ahol értéket jelent a fenntarthatóság, és amit ki kell fizetni. Ez a mozzanat túl sok volt a régi rendszer haszonélvezőinek, ezért mindent megtettek az ellehetetlenítéséért. Egyértelmű volt, hogy a változáshoz alulról kell építkezni, szükség van a társadalom megmozdulására is. Önkormányzati szinten lehet olyan változtatásokat kezdeményezni, amelyek a nagypolitikát sarokba szorítják.
ENSZ-megbízottként
Falun nőttem fel, időmet mindig a szabadban töltöttem. 12 évesen már tudtam, hogy erdőmérnök akarok lenni, és ezt keresztül is vittem a szülői elképzelések ellenére. Az erdőmérnöki szak elvégzése után a bajor Állami Erdészeti Szolgálathoz kerültem, ahol letettem a második államvizsgát. De nem maradtam itt, mert nemzetközi szinten akartam a hivatásomat végezni. Felvételt nyertem az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezetébe (FAO). Először Rómában dolgoztam, ahol az ENSZ erdészeti programjáért feleltem Pápua-Új-Guineában, Thaiföldön és Indiában, innen kerültem a FAO ázsiai és a csendes-óceáni regionális irodákba. A thaiföldi kormány kérésére egy igen összetett vidékfejlesztési projektet vezettem, sok, ma is alkalmazott innovációval. Utána adódott egy új lehetőség, és mint német szakértő az itthoni Környezetvédelmi Minisztérium Természetvédelmi Hivatalához kerültem. Itt – többek között – a ma is létező erdőrezervátum programot fejlesztettük ki, és támogattam a természetközeli erdőgazdálkodás bevezetését hazánkban. Megalapítottuk a Pro Silva Hungária Egyesületet, hogy támogassuk az erdészeti szakembereket a vágásos erdőkezelési módszerről az új modellre való átállásban. Most elsősorban vadgazdálkodással és az ezzel kapcsolatos politikával foglalkozom. A vadak élőhelye nagy arányban az erdő, és a vadgazdálkodást az egységes ökoszisztéma-gondolkodás alapján, az erdők igényével harmóniában kell folytatni.
Az erdőgazdálkodás művészete
A természetközeli erdőgazdálkodás lényege, hogy nagy területből kiszedünk egy-egy egyedet, ami erre megérett, annak érdekében, hogy változatos szerkezetű és korú, stabil erdőállomány, ún. örökerdő jöjjön létre, ahol a beavatkozást alig lehet látni. Egy és ugyanazon a területen található meg az erdő fejlődési ciklusai. Ez a módszer nagyobb odafigyelést és többszörös visszatérést igényel ugyanarra a területre, aminek ugyan van költségvonzata, de nem feltétlenül drágább, mert nincs például felújítási költség, mivel az erdő természetes módon újul meg. Nagy előnye, hogy a módszerrel maximálisan kihasználjuk a lehetséges jövedéket a faegyedből, és elősegítjük a jó minőségű fák fejlődését azzal, hogy nem mechanikusan és drasztikusan avatkozunk az erdő életébe. Ez az erdőgazdálkodás igazi művészete, mert figyelni és érezni kell, hogyan viszonyulnak a faegyedek egymáshoz, a fényhez, a talajhoz. A Pilisi Parkerdőgazdaság erdész kollégái elszánt, következetes és fáradtságot nem kímélő munkával az erdőterületük 40%-án gazdálkodnak ezzel a módszerrel.
Egyensúly az ökoszisztémában
Szeretek az erdőben barangolni, figyelni, hallgatni és látni, hogy mi történik – ez izgalmasabb bármilyen regénynél. Ha vadászok is egyúttal, akkor különleges, bensőséges helyzetbe kerülök, úgy érzem, teljesen a természet része lettem. Mint erdőmérnök, aki a természetközeli erdőgazdálkodást hirdeti, feladatom, hogy a nagyvadakat – szarvas, őz, muflon – kordában tartsam, mert különben nem tudok elegyes erdőt természetes felújítással nevelni, legfeljebb kerítéssel.
A vadászok legfontosabb feladata, hogy védjék a vadat, mert vad nélkül nincs vadászat. Az egyensúlyra kell figyelni a vad- és a faállomány között. A vadásznak figyelembe kell venni, hogy mi, emberek hol állunk az ökoszisztémában, mert a természet vastörvénye szerint vagy én eszem meg, vagy engem esznek meg. A medve nem egy édes kis mackó, hanem csúcsragadozó, aminek fontos helye van az ökoszisztémában, de ha túlságosan megnő a populációja, és konfliktus keletkezik ember és állat között, akkor abba bele kell nyúlni. Örvendetes, hogy a nagyragadozók térnek vissza az ország területére, de időközben sokkal lakottabbak lettek a területek, és elfelejtettünk élni a nagyragadozókkal, amit újból meg kell tanulni.
A vadak szószólói vagyunk
A vadászok többsége mindezzel tisztában van, és sok mindent tesznek az élőhelyek kezelése és a rekonstrukciója érdekében. Csak az a baj, hogy ezt nem megfelelően kommunikálják. A vadászat több mint 80 százalékának ugyanis semmi köze nincsen a lövéshez.
Nagyon kemény szabályok vannak, melyek előírják, hogy csak bizonyos fajokra, a fajon belül pedig meghatározott korú és nemű állatokra lehet vadászni. Nagy gyakorlat kell ahhoz, hogy tudjam: ez egy golyóra érett, 12 éves vad, amelyik elvégezte a munkáját, továbbadta a génjeit. Nem túlzás, ha azt mondom: mi vagyunk a vad szószólói. Hasznosítjuk ugyan a vadat, de az a célunk, hogy egészséges vadpopulációkat tartsunk fenn. Itt is előfordulhatnak túlkapások, mint az élet bármely területén, de a szigorú szabályozás lehetővé teszi, hogy megfelelő módon kezeljük ezeket. Minden elejtett állatot tisztelünk, és megköszönöm a Jóistennek, hogy életét adta azért, hogy mi jót együnk.
Van egy álmom…
Martin Luther King az 1963-as híres beszédében nem azt mondta, hogy van egy rémálmom, hanem azt, hogy van egy álmom. 12 évesen kezdtem az álmomat, és következetesen járom az utamat. Minden nap egy kihívás, és mindig az lebeg a szemem előtt, hogy hogyan lehet az ember kapcsolatát a természettel olyan pályára állítani, ahol egyensúlyban vannak.
Sajnos korunkban kialakult egy olyan természet- és környezetvédelem, amelyben a különböző ideológiákat képviselő szervezetek ellenségnek tekintik egymást, így egymás erejét kioltják. Pedig mindegyiknek a célja a természet, az állatok és az élőhelyek megvédése, de különbözőek a megközelítések, és ahelyett, hogy ezek egymást kiegészítenék, háborút vívnak egymással. Ez a hozzáállás nem teszi lehetővé az egységes stratégia kialakítását. Sok út vezet Rómába, és el kellene fogadni a másik megközelítését és eredményeit, és befejezni az egymásra való lövöldözést. Mert a nyilvánosság megzavarodott, és új irányvonalra lenne szükség: abbahagyni a mindennapi harcainkat, és józanul új megállapodást kötni egy mindenki által elismert és elfogadott vezetővel, aki határozott elképzelésekkel rendelkezik.
Idén szervezetünk Windhoek-ben (Namíbia) rendezett közgyűlést, melyre meghívtuk 35 olyan szervezet képviselőit, akik ellenzik a fenntartható természethasznosítást – legyen az vadászat, erdészet, halászat –, hogy megismerjük egymás céljait, és megtaláljuk a közös nevezőt. Sajnos egyik szervezet sem képviseltette magát, pedig a repülőjegyet is kifizettük volna. Nem jöttek el, mert ha eljönnek, abban a pillanatban a fenntartható természethasznosítás ellenzésén alapuló üzleti modelljük sérült volna, és elestek volna a pénzforrásuktól, ugyanis mindegyik mögött anyagi érdekek vannak.
A Nemzetközi Vadászati- és Vadvédelmi Tanácsban 30 millió vadászt képviselünk világszerte, akik jelen vannak a nemzeti parlamentekben, fontos pozíciókat töltenek be a gazdaságban, szószólók a falusi kocsmákban – ezt a potenciált kívánom használni arra, hogy többet tegyünk a természet védelméért.
