Professzor Dr. Nemes György kandidátus, főorvos családi körben fogadta Fülöp Zsolt polgármester jókívánságait 90. születésnapja alkalmából. Szentendre Város Egészségügyi Intézményei volt traumatológus főorvosa a virágcsokorral és emléklappal való köszöntést követően mosolygósan, örömmel mesélt eseményekben gazdag életéről, hivatásáról, az autósporthoz fűződő szoros viszonyáról.
Az október 9-i köszöntésen meglepően kalandos történetek hangzottak el. A szellemileg igen friss doktor úr elbeszéléséből kiderült, hogy az 56-os forradalom sérültjeinek ápolásától az autóversenyzésen át a kormánykitüntetésekig milyen szerteágazó életet élt a főorvos.
Dr. Nemes György 1934. október 7-én született Tácon, Győrben tanult, majd ott is kezdett el praktizálni. Negyedéves orvostanhallgatóként részt vett az 1956-os eseményekben, a harcok idején szerepet vállalt a sérültek felkutatásában, mentésében, orvosi ellátásában és ápolásában. Sebészként, traumatológusként és ortopéd orvosként végzett az egyetemen. Szentendrén 85 éves koráig, tizenhárom évet dolgozott a város első traumatológus orvosaként.
Nevéhez két disszertáció, 415 előadás, több mint száz közlemény és könyv megírása fűződik. Írásai nemcsak az orvostudomány, hanem az autóvezetés világába is kalauzolják az olvasóit. A Közlekedéstudományi Egyesület Közlekedésegészségügyi Szakosztályának elnökeként a Forma 1 1986-os indulásakor ő szervezte meg a verseny egészségügyi ellátását, és éveken át volt irányítója a magyar futamok orvosi stábjának. Ő maga is versenyzett, nem is akármilyen eredménnyel: szeretett Trabantjával 800 induló közül az első helyen végzett egy kőszegi versenyen. Az autózás iránti szeretete, kíváncsisága révén kutatta az idős tehergépjármű-vezetők viselkedési jellemzőit. Feleségét, Ibolyát is az Autóklubnál ismerte meg, akivel 44 éve házasok és 30 éve élnek Szentendrén. Két gyermekük született, a fiuk sportriporter, a lányuk kutyakiképzőként dolgozik Angliában.
Elhivatottsága, munkája elismeréséül Lovagkereszt érdemrendben, Batthyány Strattmann-díjban és 2017-ben Szentendre város 1956-os emlékérem kitüntetésben részesült.
(Fotó: Harmath Beáta)