Az eső sem szegte kedvét a VII. Pilisi Tekerő kerékpáros kalandtúra legelszántabb résztvevőinek: a szeptember első hétvégéjén beköszöntő hűvös idő ellenére több mint kétszázan indultak a négy különböző távon.
Tahitótfalu, Szigetmonostor, Leányfalu, Pilisszentlászló, Csobánka, Pomáz és Szentendre 2015-ben hetedik alkalommal rendezte meg a hét település közös kerékpáros tömegsportrendezvényét. Ahogy az korábban is megszokott volt, a rendezvényre nagyrészt családok regisztráltak. Az első közös rajt 9 óra után volt, az utolsó indulók délben rajtoltak.
A hegyi utakon 10-ig, a két családi távon délig lehetett nevezni. A tekerő délután ötkor tombolával zárult, amit a judósok bemutatója előzött meg. A tombola fődíja idén is egy Neuzer bringa volt, melyet az előző évi nyertes, a csobánkai Tóth Gáspár húzott ki, és Verseghi-Nagy Miklós, Szentendre polgármestere adott át. A város első embere nem csak a megnyitón és a rendezvény zárásán volt ott: más önkormányzati vezetőkkel együtt a Kalandos túrát teljesítette. A nyertes László Péter lett, a bringa jó helyre került: a család egyik gyermeke épp kinőtte a meglévőt.
Az idei Pilisi Tekerő azonban a szokottnál is emlékezetesebb lesz. 2015-höz fűződik a Szentendrei nyilatkozat aláírása, melyben a Dunakanyar kilenc települési polgármestere és Óbuda-Békásmegyer első embere foglalt állást a nemzetközi kerékpárút mihamarabbi megépítése mellett.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek címzett nyilatkozatukban kifejtik, hogy a Dunakanyar jobb partján, illetve a Szentendrei-szigeten lévő települések önkormányzatai jelentős erőfeszítéseket tesznek a turisztikai, illetve hivatásforgalmi célokat is szolgáló kerékpárutak, a kerékpáros turizmus fejlesztéséért.
Erre mind a turisták, mind a helyiek körében egyre nagyobb igény mutatkozik.
A Közép-Magyarországi Régióban lévő települések lehetőségei azonban rendkívül korlátozottak az Európai Uniós források elnyerésére, így bár az érintett térség az ország második legkedveltebb turisztikai célpontja, fejlesztésekre alig van lehetőségük. Ezért a kormány segítségét kérik abban, hogy az EuroVelo6 projekt Pest megyei szakaszának megépítését prioritásként kezeljék.
„Azt kérjük, hogy az EuroVelo 6 kiemelt projektként kerüljön megvalósításra ebben az uniós ciklusban, és lehetőség szerint a ciklus első felében épüljön meg, hiszen ez egy nagyon látogatott turisztikai desztináció, a kerékpáros forgalom – mind a hivatásforgalmi, mind a turisztikai – meredeken emelkedik” – fogalmazott a nyilatkozat aláírásán Verseghi-Nagy Miklós, Szentendre polgármestere.
A nyilatkozatot Óbuda, Budakalász, Szentendre, Visegrád, Kisoroszi, Tahitótfalu és Leányfalu polgármestere írta alá, Szigetmonostor, Dunabogdány és Pócsmegyer képviseletében alpolgármesterek látták el kézjegyükkel a dokumentumot.