Vasvári Csaba május 1-jétől a Szentendrei Kulturális Központ kinevezett előadóművészeti ügyvezetője. A komoly színházi gyakorlattal rendelkező színművészt eddigi tapasztalatairól, az idei évadról, terveiről kérdeztük.

Nemrégiben, talán nem túl szerencsés időpontban vette át a Teátrum vezetését, hiszen már összeállt a programsorozat…

Nem minősíteném, hogy ez az időpont szerencsés-e vagy sem. El kell végezni a most aktuális feladatokat, erre koncentrálok. Azon nincs is értelme lamentálni, mi lett, lehetett volna a szerencsés időpont, mi történt volna, ha ekkor vagy akkor veszem át a feladatot. Amúgy, ha már szerencsénél tartunk, szerencsém van, hogy ilyen csapattal dolgozhatok. Solymosi Helénával közösen vagyunk a Kulturális Központ ügyvezetői, és ő is nagyszerűen végzi a munkáját, illetve az is kiderült már e rövid idő alatt, hogy a munkatársaim bejáratott rutinnal, nagy önállósággal, jó szellemiséggel végzik feladataikat. Tényleg remek csapat, szeretnivaló emberek!

Újszerű felállás ez a városunkban, de máshol sem nagyon gyakori, hogy kettős ügyvezetéssel működjön egy kulturális kft. A gyakorlati tapasztalatok igazolták az előzetes várakozást?
Ha visszatekintünk a korábbi időszakokra, azt lehet látni, hogy az előző vezetők vagy a közművelődéshez értettek, és a színházhoz nem annyira, vagy fordítva. A Kulturális Központ viszont mindkét területtel foglalkozik, tehát itt mindkettőhöz érteni kellene. Bár még nem kristályosodott ki minden részlet pontosan, az már látszik, hogy a két feladathalmaz jól körülírható, jól elkülöníthető, bizonyos esetekben támogatja egymást, bizonyos területeken pedig összekapcsolódik – úgyhogy kifejezetten jó megoldásnak tartom a kettős ügyvezetést.

Milyen a kapcsolata a városvezetéssel?
Merem remélni, hogy jó. Verseghi-Nagy Miklós polgármesterrel és Gyürk Dorottya kulturális alpolgármesterrel találkoztam eddig legtöbbször, és elhivatottnak látom őket. A városházi dolgozók is segítőkészek és kedvesek. Örülök, hogy bizalmat kaptam a várostól, ennek következtében én is bizalommal vagyok iránta.

Mi a véleménye a Teátrum idei kínálatáról, amely még nem teljesen az Ön ízlését tükrözi?
Bár a programok összeállításában nem vettem részt kezdetektől, az utolsó finomhangolásoknál, a program véglegesítésénél már én is itt voltam. Az idei évad kifejezetten heterogén, színes, sok műfajú, olyan, mint egy potpuri. A jövőben szerencsés lehetne egy adott tematika mentén összeállítani a programokat, mert erősebb érzelmi kötődés alakulhat ki egy beazonosíthatóbb, átláthatóbb programfolyam esetén. A pályázatomban részletesen megfogalmaztam terveimet, amit a fenntartó el is fogadott. Ennek fontos eleme, hogy minél több saját produkció legyen, olyanok, amelyek valóban szentendreiek: ide vannak kitalálva, itt jönnek létre.

Ezeknek viszont komoly anyagi vonzata is lenne. Mennyire lehet nullszaldós, esetleg nyereséges a Teátrum?
Magyarországon nem könnyű úgy művészetet csinálni, hogy az ne szoruljon önkormányzati, állami támogatásra. Azt tartom jó eredménynek, ha vannak olyan előadások, amelyek magasabb fajlagos bevételt hoznak, és ebből a forrásból olyan produkciókat tudunk bemutatni, amelyek ugyan viszik a pénzt, de kulturális hozadékuk, szakmai sikerük és elismertségük jelentős. Nem tenne jót a városnak és a Teátrumnak, ha csak olyan előadásokat hoznánk ide, amelyek garantáltan eltartják magukat. Szentendre nem egy zajos, nagy befogadóképességű terekkel rendelkező város, ahova megakoncerteket kell tervezni. Nem is ez a profilja. A város intim, emberközeli és emberi léptékű, varázslatos hangulatú tereire más minőségű, más zsánerű előadások illenek. Sokan azt hiszik, hogy az állam, az önkormányzat az intézményt dotálja. Látszólag igen, de ez nem itt landol, hanem a néző zsebében, hiszen a támogatásnak köszönhetően a jegyárak jóval a piaci ár alatt vannak. Piaci alapon egy jegy 20-80 ezer forintba kerülne. Viszont a cél nem az, hogy két ember üljön a nézőtéren, hanem hogy viszonylag megfizethető áron nívós produkciókat mutassunk be az itt élők és az ide látogatók számára.

A Színházművészeti Bizottság elnökeként nagy rálátása van a hazai szabadtéri színházakra. Mi a véleménye a Szentendrei Teátrumról ennek tükrében?
Az egyik legrégebbi szabadtéri színház hazánkban, és több szempontból nagyon unikális. A főváros közelsége egyszerre áldás és hátrány. Ezt tudomásul kell venni, számolni kell vele, és a benne rejlő lehetőségeket minél jobban kihasználni.
Különleges helyzet volt, amikor Szentendrén megalakult a Teátrum, és sokan nosztalgiával gondolnak erre az időszakra. Az persze nem lehet cél, hogy a régit rekonstruáljuk, mert már nem ugyanazt a hatást váltaná ki. Azt kell elemeznünk, hogy mitől élőek ezek az emlékek ma is, mi varázsolta el akkor az embereket, és egyúttal azt kitalálnunk, hogyan lehet manapság hasonló hatást kiváltani mai eszközeinkkel.

Végezetül mondjon pár szót a saját magáról, a családjáról, hobbijáról…
A hobbim a szakmám, a családom a családom, én pedig – vezetői munkám kapcsán – azt tartom fontosnak, hogy mit teszek le az asztalra, milyen szakmai sikereket ér el a Szentendrei Teátrum, nem pedig hogy kivel, hogyan élek, hány gyereket nevelek, milyen butikban, milyen ruhát vásárolok, kivel milyen partin villogok. Amúgy meg nem villogok, és nem vagyok fenn semmilyen közösségi oldalon. Mint egy ódivatú öregúr, próbálom megőrizni magánszférám intimitását, és azt az illúziót, hogy a nyilvános és a magánszféra határai még nem mosódtak el végképp.

N. E.