2017. október 19., 15:24

A Pro Urbe díjas SZÓNÉK (Szentendrei Óvónők Néphagyományt Éltető Közössége)  meghívására tizennegyedik alkalommal gyűltek össze a Kárpát-medencéből a néphagyomány iránt fogékony óvónők október közepén a Skanzenben. Az idei szakmai napjukat „Teréz szedés” címen – egyes vidékeken a szőlőszüretet nevezik így – rendezték meg. Szándékukat, a reformáció 500. évfordulójában a megújulás jegyében az óvodákban játszható szüret köré fonták.

Szentendre két mesteróvodája játszotta el szüreti játékait közel háromszáz óvónőnek a Szentendrei Óvónők Néphagyományt Éltető Közössége (SZÓNÉK) rendezvényén. Díszvendég előadónak Böjte Csaba testvért kérték fel, aki örömmel elfogadta a meghívást. Köszöntőt mondott Verseghi-Nagy Miklós polgármester és Gyürk Dorottya kulturális alpolgármester. Ők adták át városunk adományát a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak.

Álljon itt egy honi és egy székelyudvarhelyi résztvevő óvónő köszönő véleménye. Az udvarhelyi óvoda testvéróvodai kapcsolatban van a szentendrei Bimbó utcai Óvodával.

Hálásan köszönöm az idei Teréz napot!

Idén gyönyörű időnk volt, de bármilyen is lett volna, akkor is ott lett volna a helyem! Böjte Csaba személye nagyon vonzó volt a programot olvasva.

Örültem a találkozásoknak, a régi és új ismerősöknek. A köszöntések után Böjte Csaba gondolatait néma csendben hallgatta mindenki. Én most hallottam őt először „élőben”. Hol sírtam, hol nevettem. A hétköznapok SNI és BTM-es és egyéb differenciált bánásmódot igénylő gyermekek pedagógiai, módszertani megközelítésére kaptam megoldást, segítséget.   Ebben a felpörgött, stresszes, dokumentálós világban sokszor nem tudunk józanul gondolkodni. Jó, hogy megálltunk egy pillanatra, és valaki kimondta, amit érzünk. Egy pedagógus vénával rendelkező igaz ember hitvallását fogalmazta meg Böjte Csaba. Szeretném megosztani az előadását, akivel csak lehet!

A gyermekek játéka számomra kiemelkedő volt. Sikerült pontosan megjeleníteni, amit terveztek. Külön köszönet a püspökmajori óvó néniknek. A délutáni kézműveskedés során a legtöbb időt Kemendi Ágnesnél töltöttem, akivel gyönyörű mennyezet kazetta mintákat lehetett festeni saját növényi festékeivel. Aztán Kertész Józsefhez vettem az irányt. Nála brekegőt lehetett faragni. Tevékenység közben hallgattam, amint József magyarázza, tanítja: harántterpeszállás szükséges a fűrészeléshez, ne nyomjam a fűrészt, hanem húzzam, mit hogyan kell tartani, hogy biztonságos legyen stb. Végül én is elkészítettem a saját brekegőmet!

Nagyon szépen köszönöm a sok, a hosszú ideje tartó szervezést, lebonyolítást! Nekem még egy buszos kirándulás szervezése is néha álmatlanságot okoz. Így Szigethy Miklósné Ildikó, Papp Kornélia, a SZÓNÉK tagjai, a Skanzen dolgozói és a sok számomra ismert vagy ismeretlen kéz, amely ezért a napért dolgozott a háttérben, elismerést és köszönetet érdemel! Isten Áldja és tartsa őket egészségben!

 Tisztelettel és köszönettel:

Kiss Anikó
Brunszvik Teréz Budavári Óvodák, Lovas úti telephely

 

Kedves Ildikó! Kedves Lányok!

Szeretném köszönetünket kifejezni, hogy idén is ott lehettünk Veletek, immár 10. alkalommal a 11-ből, amióta Szentendrére járunk. A Teréz-napi találkozó nagyszerű megszervezéséhez gratulálunk! Nagyon jól éreztük magunkat, sokat tarisznyáltunk a nap folyamán, most már egy ideig van mire emlékezni, van amiből táplálkozni. Azt is mondhatnám, mert most ez van bennem, hogy eddig ez volt a legjobb „Teréz-nap”, de akkor nem mondanék igazat. Lelkileg hihetetlen gazdagságot kaptam, nagyon jó volt az előadó megválasztása – nagy szükségünk van időnkét ilyenfajta megerősítésre –, az élő történelem is egy élmény volt, hiszen ilyet még nem láttunk, és a kézműveskedések is ötletesek voltak. Nem tagadhatom, hogy a jó idő mindezt fokozta. A Bimbó utcai óvodáról nem is beszélve, szinte szégyellem, ahogy bejárjuk, belakjuk az óvodát, mindent megnézünk, fényképezünk, okosodunk és okoskodunk. És mindezt nem csak amikor ott vagytok…

Hálás szívvel gondolunk Rátok, köszönettel, nagy-nagy szeretettel öleljük mindnyájatokat.

A drága Fennvaló tartson meg Benneteket, hogy még sok ilyen szép, élmény-dús napot tudjatok szervezni. 

Bunta Gyöngyi Székelyudvarhely, Napsugár Óvoda

 

Fotók: Paraszkay György

 

« 2022. augusztus » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
szo 13

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
szo 13

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
szo 13

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
szo 13
szo 13

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
szo 13
szo 13
szo 13

Barokk fesztivál Szentendre belvárosában

augusztus 11.. 08:00 - augusztus 14.. 17:00
szo 13

Római kori dunai őrhajó Szentendrén

augusztus 12. - augusztus 13.
szo 13

Galaxisok koncert a Barlangban

augusztus 13.. 20:00 - 22:00
vas 14
sze 17

Teátrum 2022 / A feleség negyvennél kezdődik

augusztus 17. - augusztus 18.
sze 17
pén 19

Szerb búcsú

augusztus 19.. 10:00 - 22:00
csü 25

Teátrum 2022 / Hárman a padon

augusztus 25. - augusztus 26.
pén 26