2018. október 13., 15:09
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 5 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A Néphagyományőrző Óvodapedagógusok Egyesülete és a Szentendrei Óvónők Néphagyományt Éltető Közössége (SZÓNÉK) hagyományos őszi találkozójára hívta vendégeit a Szabadtéri Néprajzi Múzeumba 2018. október 12-én. A nap témája ebben az évben Mátyás király volt. A gazdag eseménysor keretében Dr. Lanczendorfer Zsuzsanna egyetemi docens és Dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere tartott előadást, illetve idén első alkalommal átadták a Barsi Ernő emlékérmeket is.

„A magyarok szívében mindig pislákolt egy kicsi remény, tán egyszer visszatér Mátyás, s újra nagy lesz a magyar nép” – e gondolat köré szervezték a nap eseményeit a Skanzen Vigadójában megrendezett, XV. Teréz-napon.

A Filibili Népdalkör reneszánszkori énekekkel indította a találkozót.

Dr. Cseri Miklós, a rendezvénynek helyt adó Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója köszöntőjében arról a kevéssé ismert tényről beszélt, hogy Mátyás, az erőskezű király a maga korában kevésbé volt népszerű uralkodó, mint az őt követő viharos századokban, amikor alakja felértékelődött, kultusza kialakult. Verseghi-Nagy Miklós polgármester a nap témája és a nevelés párhuzamát emelte ki: „Mátyás, az igazságos a hatalomra, mint eszközre tekintett, s nekünk tanulnunk kell tőle. A néphagyomány éltető óvónők tevékenysége nagyon fontos, hiszen olyan hatalom van a kezükben, amellyel a legnemesebb értékeket adják át utódaink nevelésében.” Dr. Lanczendorfer Zsuzsanna egyetemi docens a Mátyás-mesék, mondák, balladák, szólások témakörét járta körül előadásában, majd a Barsi Ernő emlékérmek átadása következett.

Barsi Ernő, a kiváló zenepedagógus, zenetörténész, néprajzkutató, hegedűművész, főiskolai tanár komoly szerepet töltött be a néprajz népszerűsítésében. Etnográfusi és pedagógusi munkájának eredménye, hogy Győr-Sopron megyében több mint 50 intézményben indult meg a néprajz oktatása. A tanítás mellett több szakmai könyvet és több száz újság cikket publikált. Számos díjat nyert el, többek között a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, Apáczai Csere János-díjat, Ortutay-, Szent László- és Kodály-emlékérmet, Csokonai Vitéz Mihály alkotói díjat. A tiszteletére alapított díjat háromévenként ítéli oda a legkiválóbb óvodapedagógusoknak a Néphagyományőrző Óvodapedagógusok Egyesülete. Első alkalommal Barsi Ernő-díjat kapott Faust Dezsőné Brunszvik Terézia-díjas óvónő és Bunta Gyöngyi, a székelyudvarhelyi mesteróvoda vezetője, valamint Papp Kornélia Brunszvik Terézia-díjas óvónő, a SZÓNÉK megalapítója, a Filibili Együttes tagja, a Teréz-napi találkozók és a Bálint-nap fő szervezője. Az emlékérem Rajki László szentendrei szobrászművész alkotása.

A díjátadás után mesébe öltöztetett dalokat, mondókákat és ügyességi játékokat mutattak be a Bimbó utcai és a Püspökmajori óvodások, majd „A diadalmas Mátyás” címmel tartott előadást Prof. Dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere, aki a Hunyadiak történelmünkre gyakorolt jelentőségét emelte ki.

A Teréz-nap további programjai között a Bakony-Balaton felvidék tájegységben az „Élő történelem” kiállítást tekinthették meg a meghívottak, illetve kipróbálhatták magukat kézműves tevékenységekben is: hollót, fátylas koszorút, íjat és nyilat vagy öltöztető babát készíthettek. A legnépszerűbb a „Kincs, kincs tekerincs…”-játék, azaz az aranymosás volt. A reneszánsz ebéd után a „Mátyás király és a varga” című mesejátékot láthatták a résztvevők reneszánsz táncház kíséretében.

 

Fotók: Széles Nóra