2016. június 9., 07:32
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 8 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Közeledik a vakáció – Néhány jó tanács az iskolai szünet balesetmentes eltöltéséhez a rendőrségtől

vakacioHamarosan kezdetét veszi a diákok által annyira várt nyári vakáció, amikor a gyerekek önfeledten élvezhetik a szabadságot, azonban ilyenkor is fontos a közlekedési szabályok ismerete, azok betartása.

Azért, hogy a vakáció ideje alatt főként gyalogosan, vagy kerékpárral közlekedő gyerekek a szünetben se váljanak balesetek okozóivá, részeseivé, fontos, hogy a rájuk vonatkozó közlekedési szabályokkal tisztában legyenek.

  • az úttesten gyalogosan átkelni csak a forgalomirányító fényjelző készülék szabad jelzésére lehet
  • fontos, hogy a szülők szakítsanak időt gyermekeikre és mondják el, hogyan kell szabályosan közlekedni. beszéljék meg a gyalogosközlekedés szabályait
  • soha ne lépjenek az úttestre közvetlenül autóbusz előtt vagy mögött, járművek vagy fa takarásából
  • kerékpárral közlekedve a legfontosabb az, hogy a gyermek csak úgy vehet részt a közúti közlekedésben, ha biztonsággal kezeli kerékpárját és ismeri a rá vonatkozó szabályokat
  • a kijelölt gyalogátkelőhelyen a kerékpárról le kell szállni és a kerékpát tolva, gyalogosként kell áthaladni
  • a kerékpár legyen felszereve a jogszabályban meghatározott tartzozékokkal
  • láthatósági mellény viselése lakott területen kívül és rossz látási viszonyok (éjszaka) között kötelező!
  • a kerékpározáskor legyenek mindig kiszámíthatók, bekanyarodáskor, sávváltáskor kezüket kitéve jelezzék irányváltoztatási szándékukat

A Szentendrei Rendőrkapitányság bízik abban, hogy a fent leírtakkal sikerül hozzájárulni a szünidő kellemes és biztonságos eltöltéséhez, mindenkinek jó pihenést és balesetmenetes közlekedést kívánunk!

rendor_diak2rendor_diak

A rendőrkapitányságra az elmúlt héten a pomázi Sashegyi Általános Iskola, Művészeti- és Rendészeti Szakközépiskola rendészeti képzésben részt vevő diákjai érkeztek.

A kapitányság két körzeti megbízottja Király Gergő r. főrörzsőrmester és Horváth Tamás r. főtörzsőrmester a diákoknak a rendőrség munkájáról, a különböző szolgálati ágakról tartottak előadást.