2018. július 27., 11:29
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 6 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Közlekedésrendészeti akció finn módszerrel

A Szentendrei Rendőrkapitányság munkatársai az illetékességi területük közútjain közlekedőket ellenőrizték július 20-án. A közlekedésbiztonsági akció során a rendőrök kiemelt figyelmet fordítottak a gyorshajtók, az ittas járművezetők forgalomból történő kiszűrésére, de ellenőrizték az előzési szabályok betartását, valamint a passzív biztonsági eszközök használatát is.

Az akció alkalmával 314 sofőrt ellenőriztek a rendőrök a „Finn módszer” segítségével, közülük kettő esetében merült fel ittasság gyanúja, ellenük büntetőeljárás indult, vezetői engedélyüket a helyszínen bevonták. A továbbiakban kilenc fővel szemben indult közigazgatási eljárás biztonsági öv használatának elmulasztása miatt, egy fővel szemben a vezetési és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegés miatt indult eljárás, nyolc fő esetében pedig a közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt helyszíni bírságot szabtak ki.

Felhívás a passzív biztonsági eszközök használatára

A Szentendrei Rendőrkapitányság a súlyos személyi sérüléssel járó balesetek visszaszorításának és megelőzésének érdekében az alábbi baleset-megelőzési felhívással fordul az közlekedésben részt vevők felé.

A súlyos sérüléssel járó balesetek okai között a passzív biztonsági eszközök használatának hiánya még mindig nagy számban fordul elő, ezért a rendőrség ezután is fokozottabban ellenőrzi a járművezetőket. A közúti ellenőrzések során nagy hangsúly kerül a biztonsági öv-, gyermekbiztonsági rendszerek-, és a motorkerékpár bukósisakok előírásszerű használatának betartására. A járművezetőkkel szemben, akik cselekményükkel megszegik a közúti közlekedés szabályait, a Szentendrei Rendőrkapitányság rendőrei – a jogszabályi kereteken belül – szigorúan fognak fellépni a közlekedők védelme érdekében.

Az állatokra is figyeljünk a hőségben

Nyáron a kis kedvenceknek fokozott odafigyelésre és törődésre van szükségük. Nagy melegben, a hirtelen felforrósodó gépkocsiban soha ne hagyják a kisállatot, akkor sem, ha csak egy pillanatra szállnak ki a  gépkocsiból. Amikor kint még elviselhető a hőmérséklet, a tűző napon hagyott kocsiban a kisállatnak nagyon rövid időn belül akár ötven fokot is el kell elviselnie, amitől sokkos állapotba kerülhet, hőgutát, izomgörcsöt kaphat. Ne feledjük, hogy a kisállat ugyanúgy szomjazik, mint az emberek. Mindig legyen megfelelő hőmérsékletű víz, amellyel a szomját olthatják utazás során.

car window dog w tongue