2016. február 14., 11:03
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 8 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Bűnmegelőzési előadás a nyugdíjasoknak

Poór István c.r. törzszászlós, a Szentendrei Rendőrkapitányság körzeti megbízottja a napokban a Leányfalui Nyugdíjas Klub tagjai részére tartott előadást. A körzeti megbízott a főként egyedül élő időseket ellátta azokkal a tanácsokkal, amelyeket a saját biztonságuk érdekében megtehetnek, hogy ne váljanak bűncselekmény áldozatává. Felhívta az időskorúak figyelmét arra, hogy az elmúlt hetekben több, úgynevezett „unokázós” csalást követtek el ismeretlenek a Szentendrei Rendőrkapitányság illetékességi területén, ezért beszélgettek arról is, hogy hogyan előzhetőek meg ezek a bűncselekmények. Az előadáson megjelent nyugdíjasok részére a körzeti megbízott bűnmegelőzési tájékoztatót is kiosztott.

A bűnmegelőzési tanácsadáson részt vett Leányfalu polgármestere, Loszmann János is, aki a Szentendrei Rendőrkapitányság felé köszönetét fejezte ki a lakosság, valamint a nyugdíjas állampolgárok érdekében megtett bűnmegelőzési intézkedésekért.

rendorseg2Kábítószer fogyasztottak

A Szentendrei Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya nyomozást folytatott kábítószer birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 22 éves pomázi lakos ellen.

F. Márkó pomázi lakos a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2015 áprilisában Pomázon egy lakatlan házban ismerőseivel kábítószert, úgynevezett kristályt fogyasztott, valamint a lakcímén tartott házkutatás során kábítószergyanús anyagmaradványt foglaltak le a rendőrök.

A lefoglalt kábítószergyanús anyagmaradványról a kirendelt igazságügyi szakértő megállapította, hogy az kábítószernek minősül, valamint a férfi szervezetében szintén kimutatható volt kábítószer jelenléte.

A vizsgálók a 22 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki, ellene a napokban befejezték az eljárást és vádemelési javaslattal éltek az illetékes ügyészségen.

A Szentendrei Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya szintén nyomozást folytatott kábítószer birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt T. Lajos budakalászi lakos ellen.

A 28 éves budakalászi férfi 2015. április 26-án a délutáni órákban budakalászi otthonában tartózkodott, ahol a rendőrök őt egy másik ügyből kifolyólag kívánták meghallgatni. Ennek során a rendőrök észlelték, hogy a férfi bódult állapotban van, ezért őt mintavétel céljából előállították.

A nyomozás során kirendelt igazságügyi szakértő véleménye szerint a gyanúsított szervezetében kábítószernek minősülő anyag volt kimutatható.

T. Lajost a vizsgálók gyanúsítottként hallgatták ki, ellene a napokban befejezték az eljárást és vádemelési javaslattal éltek az illetékes ügyészségen.

Előzetesbe kerültek

A Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat lopás bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt O. József 27 éves és H. Márk 18 éves pomázi lakosok, valamint 17 éves társuk ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a három férfi 2015. november 1. és 2016. február 7. közötti időszakban egy pomázi hétvégi ház ajtaját kifeszítette, majd onnan fűkaszát, búvárszivattyút, két gázpalackot, benzinnel megtöltött kannákat és egyéb használati tárgyakat tulajdonítottak el.

A Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi-technikai és Helyszínelő Alosztály munkatársai – a 2016. február 7-én 11 óra 30 perc körüli időben lefolytatott helyszíni szemle alkalmával –a feltört házban találták H. Márkot, akit elfogtak és előállítottak. A 18 éves férfit a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek az előzetes letartóztatásának elrendelésére.

A beszerzett adatok eredményeként a rendőrök azonosították H. Márk két társát is. O. Józsefet 2016. február 7-én 23 óra körüli időben a Budakalászi Rendőrőrs munkatársai, míg a fiatalkorú fiút negyed órával később a szentendrei járőrök Pomázon elfogták és előállították, majd mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozás során kiderült, hogy H. Márk és 17 éves társa 2015. márciustól elfogásuk időpontjáig további négy pomázi ingatlanba tört be és onnan horgászfelszerelést, három kerékpárt, valamint vas anyagokat tulajdonított el.

A szentendrei nyomozók az őrizetben lévő O. Józsefet fogolyszökés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is gyanúsítottként hallgatták ki, mivel a fogdába történő átkísérése során – 2016. február 8-án 18 óra körüli időben – a rendőrkapitányságon kivonta magát a rendőri intézkedés alól és kiszaladt az épületből, azonban a járőrök öt percen belül az utcán elfogták.

Az illetékes bíróság 2016. február 10-én elrendelte H. Márk és O. József előzetes letartóztatását.

A rendőrök vizsgálják, hogy a három férfi összefüggésbe hozható-e további vagyon elleni bűncselekmények elkövetésével.

Az ügyben a további eljárást a Szentendrei Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

Közlekedjünk az időjárásnak megfelelően

Az időjárási változásokra a legtöbb ember érzékeny. Az életkor előrehaladtával egyre érzékenyebben reagálunk a frontokra, az időjárás-változásokra. Ennek oka, hogy idősebb korban a belső folyamatok lassabban játszódnak le, a test már nem képes olyan gyorsan alkalmazkodni a változásokhoz, mint korábban. Alvási zavarok, idegesség, kimerültség, feledékenység, levertség, depresszió, szív- és keringési zavarok, szédülés és légzési problémák léphetnek fel.

A melegfrontra érzékenyek alapvetően ingerlékenyek, fáradékonyak, kábultak, magasabb a pulzusszámuk, emelkedhet a vérnyomásuk, s ez a közúti balesetek gyakoriságára is hatással van (önuralom elvesztése, illetve meggondolatlan, agresszív, durva szabályszegések elkövetése stb.). Ezért melegfront idején az átlagosnál nagyobb türelemre, óvatosságra, s az önuralom megtartására van szükség a balesetek elkerülése érdekében.

Ezzel szemben a hidegfront megérkezése nyugodtabbá, feszültségmentessé teszi az emberi pszichét, csökken az ingerlékenység, lelassulnak a reflexek, s az állandó álmosságérzet, valamint a fejfájás, nehézkes gondolkodás is gyakori jellemzők. Mindezek következtében hidegfront esetén gyakoribbak azok a közúti balesetek, melyek az emberi figyelmetlenségre, a hibás helyzetfelismerésre, a késedelmes reakciókra vezethetők vissza.

A közlekedési balesetek elkerülése érdekében nagyon fontos, hogy tisztában legyünk az időjárási változások, a meleg- és hidegfront hatásaival, s mindenkor ennek tudatában közlekedjünk.

A passzív biztonsági eszközök – alapvetően a biztonsági öv és a gyermekbiztonsági rendszer, bukósisak, védősisak stb. – használata kiemelten fontos a közúti tragédiák megelőzése céljából.

Szentendrei Rendőrkapitányság