2016. március 18., 10:44
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 8 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Kábítószert árultak

Kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán H. Ernő 50 éves és K. Anikó 37 éves pomázi lakosok ellen.

A gyanúsítottak lakásában állampolgári bejelentés alapján jelentek meg a szentendrei rendőrök 2016. március 12-én a hajnali órákban, mivel információ merült fel arra vonatkozóan, hogy az 50 éves férfi és 37 éves társa az ingatlanban – értékesítés céljából – kábítószert tart.

A nyomozók a lakásban házkutatást tartottak, amelynek során többféle kábítószergyanús anyagot találtak és foglaltak le. Az eljárás során a kirendelt szakértő elsőleges véleménye szerint a lefoglalt anyagok kábítószernek, illetve új pszichoaktív anyagnak minősülnek.

H. Ernőt és társát a pomázi lakásban elfogták és a Szentendrei Rendőrkapitányságra állították elő a járőrök, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket.

Az illetékes bíróság 2016. március 14-én elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását. Ellenük a további eljárást a Szentendrei Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

Több alkalommal lopott a pomázi férfi

A Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt L. Zoltán 27 éves pomázi lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 27 éves férfi 2016. március 6-án 14 óra 30 perc és március 9-én 7 óra 30 perc közötti időben bement egy pomázi ingatlanhoz tartozó garázsba és onnan eltulajdonított egy automata mosógépet, három csillárt, egy téli gumi szettet, egy kompresszort, alumínium lemezeket és különféle szerszámokat.

A feljelentést követően végrehajtott nyomozati cselekmények eredményeként a szentendrei nyomozók rövid időn belül azonosították és 2016. március 9-én 12 óra 30 perckor Pomázon elfogták L. Zoltánt, akit előállítását követően őrizetbe vettek és gyanúsítottként hallgattak ki. Az illetékes bíróság 2016. március 11-én elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.

A 27 éves férfi ellen a szentendrei rendőrök – az elmúlt hónapokban – három ügyben is büntetőeljárást indítottak vagyon elleni bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, melynek kapcsán gyanúsítottként hallgatták ki. Az egyik eljárást a nyomozók a napokban fejezték be és az iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldték az illetékes ügyészség részére.

L. Zoltán ellen a további eljárást – fogva tartása mellett – a Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

Teljesült egy nyolc éves kisfiú álma!

rendtrend113A szentendrei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium első osztályos tanulójának, Marcinak a kedvencei a rendőrök, a rendőrségi járművek, az egyenruha. Marci mindent szeret, ami a rendőrséggel kapcsolatos és természetesen most gyerekként úgy gondolja, hogy ő rendőr szeretne lenni.

Marci édesanyjának és osztályfőnökének, Kata néninek a megkeresését a Szentendrei Rendőrkapitányság örömmel vette és teljesítette a kisfiú álmát. Marci a rendőrökkel szerette volna eltölteni a nyolcadik szülinapját.

 

Marcit reggel az iskola előtt a Szentendrei Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti járőrei várták és köszöntötték fel születésnapja alkalmából. Ezt követően az 1.b. osztály – akiknek szintén meglepetés volt a program – ellátogatott a rendőrkapitányságra. Az épületben a diákok megismerkedhettek az iskolarendőrük segítségével a különböző szolgálati ágakkal, ujjnyomatot vettek tőlük a nyomozó kollegák, a közlekedésrendészeti rendőrök koordinálásával KRESZ pályán kerékpároztak, valamint megtekintették a bevetési eszközöket.

rendtrend112

Marcinak és kis osztálytársainak a kapitányság vezetője, Kovács László r. ezredes bűnmegelőzési előadást is tartott, valamint dr. Turi-Kovács Áron r. őrnagy, közrendvédelmi osztályvezető alaki foglalkozás keretében egy-két vezényszót is megtanított a gyerekeknek, akik például megtanulhatták a „jobbra és balra át” fogalmát, melyet a szülinapos vezényelt le nekik.

rendtrend11

rendtrend114A délelőtt utolsó meglepetéseként Marcit az osztálytársak és az édesanyja egy emeletes tortával köszöntötte.

Szentendrei Rendőrkapitányság