Közlekedési kisokossal inti fokozott óvatosságra szokásos heti összeállításában a közlekedőket a rendőrség. Az ősz beálltával változnak az fény- és útviszonyok, érdemes megfogadni a tanácsokat.
Közlekedési kisokos őszre
ÓVATOSSÁG! Ellenőrizzük az autógumik állapotát, nem megfelelő profilmélységű gumival ne induljunk útnak. Ősszel egy csapásra csúszóssá, nyirkossá válnak az utak, így a vezetőknek is alkalmazkodniuk kell a megváltozott időjárási viszonyokhoz a biztonságos közlekedés érdekében. Az eső áztatta, nyálkás útburkolat mellett ugyancsak érdemes odafigyelni az alattomos pocsolyákra is, amelyek vezetés közben igen gyakran okozhatnak balesetveszélyes helyzeteket. Amennyiben az autó megcsúszik a vizes úton, nem szabad megpróbálni az autót hirtelen fékezéssel megállítani. Sokkal célszerűbb inkább ellenkormányzás segítségével visszanyerni a stabilitást. A baleset elkerülésére szolgáló manővereket elméletben azonban aligha lehet elsajátítani, bármilyen részletes legyen is egy leírás. Mindenképpen hasznos lehet egy vezetéstechnikai gyakorlópálya felkeresése.
Ezeken a pályákon biztonságos körülmények között, szakértők segítségével és irányításával lehet elsajátítani minden olyan vezetési technikát, amellyel el lehet kerülni az időjárási viszonyok okozta balesetek bekövetkezését.
Ősszel rengeteg falevél hull az utakra, amelyek aztán az esőtől megáznak, és rettenetesen csúszóssá válhatnak.
GYALOGOS! Elkezdődött az iskola, rengeteg diák van az utcákon reggelente és a délutáni órákban, ezért fokozott figyelemmel közlekedjenek a gépkocsivezetők és a gyalogosok is ügyeljenek a közlekedés többi résztvevőjére!
Mindenkit hazavárnak! Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Szentendre Város Baleset-megelőzési Bizottsága
Öt év után rendőrkézen
A Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat rablás és erőszakos közösülés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt M. László 48 éves pomázi lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2010. június 28-án az esti órákban ment be egy csobánkai családi házba és ott rátámadt a 85 éves sértettre, akit a földre lökött. A férfi eközben az idős asszonytól pénzt követelt. M. László átkutatta a lakást és többször fellökte és megfenyegette a sértettet azzal, hogy megerőszakolja és megöli. Ekkor a néni közölte a gyanúsítottal, hogy a pénz a konyhában van. A 48 éves férfi megragadta a sértett nyakát és kihúzta a konyhába, ahol a megfélemlített asszony átadta neki a pénzt. Ezt követően M. László a sértettet a kanapéra lökte és szeméremsértő módon fogdosta, simogatta, valamint csókolgatta. A gyanúsított ekkor az utcában fényt látott, ezért a cselekményét abbahagyta és elment a helyszínről.
A bejelentést követően a szentendrei rendőrök adatokat gyűjtöttek és tanúkat hallgattak ki. A kitartóan végrehajtott nyomozási cselekmények eredményeként öt évvel később azonosították a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható M. Lászlót.
A pomázi férfit a nyomozók 2015. szeptember 28-án 13 óra körüli időben – a lakásában – elfogták és a Szentendrei Rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették. Az illetékes bíróság két nappal később elrendelte M. László előzetes letartóztatását.
A gyanúsított ellen a további eljárást – fogvatartása mellett – a Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.