2015. december 16., 17:26
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 8 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Nyílt nap a Szentendrei Rendőrkapitányságon

A rendőrség, így a Szentendrei Rendőrkapitányság számára is fontos az utánpótlás, ezért a kapitányság 2015. december 16-án nyílt napot tartott a rendőri hivatás népszerűsítése érdekében. A rendezvényre meghívást kaptak az illetékességi területén található középiskolák végzős diákjai, akik érdeklődnek a rendőri pálya iránt.

A megjelent fiatalokat Kovács László r. ezredes kapitányságvezető a tanácsteremben fogadta és köszöntötte. A fiatalok betekintést nyertek a kapitányság szervezeti egységeinek felépítésébe, működésébe és személyes élménybeszámolók keretében is meghallgathatták, hogy miért jó rendőrnek lenni. A közlekedésrendészeti-, a bűnügyi-, az igazgatásrendészeti-, a közrendvédelmi osztály vezetői, a hivatal vezetője, valamint a személyügyi előadó összefoglalta a saját szervezeti egységének működését és népszerűsítette rendőri hivatás sokszínűségét. A fiatalok kötetlen beszélgetés keretében kérdéseket tehettek fel.

rend3A tájékoztatón a rendőri életpálya előnyeit, a szakma szépségeit, a felvételi követelményeket egy jó hangulatban eltöltött tájékoztató keretében hallgatták végig a diákok.

Az elméleti tudnivalókon kívül a kapitányság épületében tett séta alkalmával megtekinthették a rendőrök munkakörülményeit, megnézhettek, valamint a kezükbe foghattak fegyvereket, bevetéshez használt eszközöket is. A megjelent fiatalok számára ezen a napon a legnépszerűbb szolgálati ág a közlekedésrendészeti osztály működése volt, így a kapitányság udvarán a baleseti helyszínelő táska tartalma, valamint a sebességmérő eszköz is bemutatásra került.

rend rend2

A nyílt nap végén távozó végzős diákok számára a rendőri pálya elérése a cél, sikeres felvételiben bizakodnak.

Bűnmegelőzési felhívás

A családi bevásárló körutak, valamint az ünnepek alatti család látogatások során őrizetlenül maradnak az otthonok. A betörések megelőzése érdekében ajánljuk, hogy:

  • Mielőtt elutazik, ellenőrizze, hogy a lakás valamennyi nyílászáróját bezárta-e. Ha több zár is van a bejárati ajtón, valamennyit zárja be!
  • Ha rendelkezik riasztóval, azt még rövid időre is élesítse be!
  • Tájékoztassa a szomszédjait, hogy milyen időszakra hagyja otthonát őrizetlenül és kérje meg őket, hogy figyeljenek oda az ingatlanra.
  • Ha van kutyája és nem viszi magával, kérjen meg egy szomszédot vagy ismerőst, hogy gondoskodjon az otthonában hagyott állatról. A kertben a kutya elijesztheti a bűnelkövetőket.
  • A népszerű közösségi oldalon lehetőleg ne tegye közzé utazási szándékát, mert az ilyen oldalakat nem csak az ismerősök olvassák, hanem az elkövetők is, akik így pontos információt kaphatnak arról, hogy a tulajdonos mikor hagyja őrizetlenül otthonát.

A Szentendrei Rendőrkapitányság boldog karácsonyt és sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kíván!

Szentendrei Rendőrkapitányság