2019. április 16., 15:36
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 6 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Kucsera Ferenc halálának 100. évfordulóján emlékévvel tiszteleg Szentendre a város mártírja előtt.

 

A küzdelmek embere

Kucsera közösségi ember volt, pályatársaihoz hasonlóan fontosnak tartotta az egyház által vallott elvek, tanok és értékek nyilvános megvallását, képviseletét. Amikor 1916 elején megszűnt a Szentendre és Vidéke, a városvezetés egy új lap szerkesztésével bízta meg. Az első két szám megjelenése után azonban az újság, vélhetően az Antolik polgármesterrel és a helyi zsidó közösséggel kialakult konfliktusa miatt, megszűnt. A prímás közvetítésével még történtek próbálkozások a folytatásra, azonban ezek eredménytelenek maradtak.

A következő év végén azonban újra kezdi a munkát. November 1-jén kér engedélyt a prímástól lapszerkesztésre, mivel: „…hasznosabb, ha lelkészük, mintha más felekezethez tartozó egyén veszi át a lap vezetését”. Ettől kezdve ideje jó részét a kisebb kihagyásokkal, 1918 decemberéig megjelenő Szentendrei Néplap szerkesztése tölti ki, ahol saját írásai, versei is megjelennek.

Az őszirózsás forradalmat követően több nyilvános szerepléséről tudunk. A kevés fennmaradt forrás azt sejteti, hogy írásaiban leginkább a terjedő ateista-materialista felfogást és azok képviselőit, a szociáldemokratákat támadta, hasonlóan a keresztényszociális felfogás zalai harcosához, Mindszenty Józsefhez.

November 3-án, a szociáldemokraták népgyűlést tartottak a városban. Talán itt keresztezte a káplán és a későbbi halálában felelős Ozorai József pomázi „vad szociáldemokrata” vezető útja első alkalommal egymást. Ozorai a népgyűlésen azzal fejezte be a beszédét, hogy: „… irtsák ki a papokat, mert addig nem lesz béke, míg az utolsó gróf beleivel fel nem akasztják az utolsó papot”. Kucsera megpróbált felszólalni, de belefojtották a szót. Ezt követően, november elején, a nemzetőrség kutatást tartott a plébánia udvarán.

December közepén, a székesfehérvári püspök kérésére, Pilisszentlászlóra ment a hónapok óta beteg papot helyettesíteni. Egyházi beszédében kitért a híveket érintő közéleti kérdésekre is. A káplán későbbi tragikus sorsában is döntő volt a Népszava beszámolója a történtekről: „A szentendrei hecckáplán. Szentendréről írják elvtársaink: … Szentendrén a legmozgékonyabb fekete lovag az itteni hecckáplán: dr. Kucsera Ferenc … Elvtársaink december 15-re Pilisszentlászlóra népgyűlést hívtak egybe. Ezt megtudva Kucsera káplán és heccbarátja, a községben a gyűlést megelőzően a lakosság bigottabb részét leitatták, pálinkát osztva szét köztük, majd arra biztatták őket, hogy ‘ha jönnek a vörösek’ verjék agyon őket dorongokkal. Elvtársaink higgadtságán múlott, hogy nem történt vérengzés, sőt a gyűlést is meg lehetett tartani … Kucsera hecckáplán Visegrádon is megjelent, a jelekből ítélve azzal a szándékkal, hogy a visegrádi katonákból fehér gárdát alakítson. Amikor elvtársaink erről értesültek, nyilvános népgyűlést hívtak össze, hogy fölvilágosítsák a lakosságot a hecckáplán fekete szándékairól. A népgyűlés fölháborodva állapította meg, hogy Kucsera Ferenc milyen aljas eszközökkel, milyen nyílt ellenforradalmi tendenciákkal mozgolódik és követelték, hogy Kucserát a plébánosával együtt haladéktalanul távolítsák el helyéről…”

Az írásnak természetesen köze sem volt a valósághoz, Kucsera nem járt Visegrádon, nem itatott le senkit, csupán elveit fejtette ki a nép előtt. A következményekkel azonban tisztában volt: „Beszéd Szentlászlón – írja pár nappal később –, visszafelé találkozás a vörösökkel … 17-én hír arról, hogy szét akarnak tépni, kötél fejemre, lábamra. 18-án Izbégre menet egy szentlászlói figyelmeztet, hogy le akarnak lőni. 22-én népgyűlés, néphatározat elkergetésemről. Zárdában. Szomorú este, mindenki sír, csak én nem.”

Az ominózus népgyűlés után, karácsony első napján fegyveresek kíséretében Esztergomba utazott, ahol a prímásnak tett jelentést a helyzetéről. „Nem küldjük vissza, de nagy érdem lenne” – idézi fel Csernoch érsek szavait naplójegyzetében. Azonnal döntött és még aznap visszaindult állomáshelyére, ahol a hívek között már mozgalom indult, hogy visszahívhassák.

A hatalomra kerülő kommün-vezetők első intézkedései közé tartozott Kucsera Ferenc letartóztatása, 1919. március 24-én. Másnap szabadon engedték, a munkástanács jegyzőkönyve azonban rögzítette a megalázó procedúrát. Beismertették vele „tévedéseit”, meg kellett neveznie az újságcikkek szerzőit, s kötelezték őt arra, hogy „a templomban hívei előtt oly értelmű szóbeli nyilatkozatot tegyen, mely eddigi magatartása felett sajnálkozását tartalmazza”.

A plébánián házkutatást tartottak és javakat foglaltak le. Az esti, éjszakai látogatások különböző ürügyekkel megismétlődtek. Az iskolák elvétele után leltárba vették az egyház összes ingatlan és ingó vagyonát, az értékpapírokat pedig lefoglalták. A kántortanítók és a zárdanővérek közül többen szembefordultak a plébánossal, az új hit oldalára állva. A politikai gyűléseken többször támadást intéztek Kada Mihály ellen, lázítással vádolva őt, s a súlyosabb retorziótól csak a hívek bátor kiállása mentette meg.

 

Ellenforradalom Szentendrén

Budapesten, 1919. június 24-én, a bolsevik hatalommal szembeforduló katonatisztek vezetésével kitört az ellenforradalom, melynek a városban is akadtak követői. A szervezők Weresmarthy Miklós ügyvédet, volt országgyűlési képviselőt kérték fel a mozgalom vezetésére.

Este 8 órakor egy nyolcfős társaság jelent meg a plébánián, kérve a templom kulcsait, hogy harangozással adhassanak jelet a felkelésre. A plébános megtagadta a kulcsok kiadását, mivel ellenezte a jeladást az előtt, hogy a fővárosi események sikeréről hírt kapnának. Ennek ellenére a harangokat rövid idő múlva mégis félreverték.

A főtéren gyülekező ellenforradalmárok több kommünvezetőt letartóztattak és lefegyverezték a vörösőrséget. A tömeg elénekelte a Himnuszt. Az eseményekben a plébános és káplánja nem vettek részt.

Hajnalra azonban a fővárosi mozgalmat leverték, ám erről a szentendreiek mit sem tudtak, sőt, hajnali öt órakor az ismét összegyűlt tömegnek már azt doboltatták, hogy a kommunizmus megbukott. „Az utcákban s különösen a városháza és a plébánia közti téren nagy népcsoportok hullámzottak, s nagy örömmel vették a hírt”– írja egy visszaemlékező a történtekről.

Délután a plébános Izbégen temetett, s mivel március 23. óta nem volt kántora, a feladatot Kucsera káplán látta el. Hazatérve drámai hírek fogadták őket. Előző este, a lefogásuk elől menekülő kommunisták közül többen Pomázra, a járási direktórium székhelyére mentek, értesítve az ottani vezetőket a szentendrei eseményekről. Ennél is nagyobb szerepet játszott a későbbi tragédia bekövetkeztében, hogy 25-én délelőtt a városi vörösőrségtől jelentés érkezett Budapestre, mely szerint „Az éjszaka folyamán az ellenforradalmárok … az itteni vöröskatonáktól géppuskát zsákmányoltak, kérnek karhatalmi segítséget.” Valójában a városban ekkor már rend volt. Weresmarthyék, látva a pesti ellenforradalom bukását, hogy a város elkerülje a megtorlást, az éjszaka történteket a régi, korrupt vezetők elleni népi lázadásnak nyilvánították, amely nem a rendszer megdöntését tűzte zászlajára. Ezt követően új direktóriumot választottak. Ennek ellenére a vörösőrök jelentésének köszönhetően, Budapestről, a nap folyamán, vasúton előbb egy munkásszázadot vezényeltek a városba, majd egy 19 fős, jórészt tengerészekből álló terrorcsapatot.

Tyekvicska Árpád

 

Az előző rész itt olvasható.

(Folytatjuk!)