2019. május 22., 12:00
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 5 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Az Izbégi Általános Iskola idei tanévében egy négyéves időszakot zárunk, mely időszak során folyamatosan kiemelt feladatunk volt az Ökoiskola pályázatban vállalt célok és programok megvalósítása. A munkatervbe beterveztük a környezeti neveléshez kapcsolódó programokat, feladatokat. Intézményünkben eddig is fontosnak tartottuk a gyerekek környezeti nevelését, ezért 2015-ben megpályáztuk és meg is kaptuk az ÖKOISKOLA címet. Elnyerésével tovább kívántuk erősíteni a környezettudatos szemléletet, nemcsak a tanulók, hanem a felnőttek körében is.

Iskolánk, irigylésre méltó, csodálatos természeti környezetben, fákkal, bokrokkal, virágokkal tarkítva helyezkedik el a Bükkös patak partján.  Ebben a 2015-ös évben az alsó tagozaton arculatváltás történt, mely szerint az első évfolyamon indítottunk egy Hagyományőrző (A osztály), egy Sakkos (B osztály), és egy Öko osztályt (C osztály).

Ezek az Öko osztályok minden év elején kidolgozták az éves Öko-tervüket, és a négy év alatt az alattuk lévő évfolyamokat bevonva, állandó programokat építettek be az iskola ÖKO életébe. Ezek az Öko-osztályok abban is különböznek az évfolyamon levő másik két osztálytól, hogy egész évben járnak úszni heti 1x, míg a másik két osztály csak évi 10-12 alkalommal.

Minden évben megszerveztük az Egészségnevelési –témahetet, melyben az osztályok, saját maguk által kidolgozott programokat iktattak be a hét folyamán. Lehettek ezek aktuális túrák, gyümölcsből-zöldségből készített saláták, gyógynövények-gyógyteák ismerete, méhek-és mézzel kapcsolatos előadások, gyógytornász lúdtalp megelőző-javító óra, és még számtalan egészségnevelési egyéb téma. A kerékpáros és gyalogtúrák, az Egészség-hét csapatmunkája során a gyerekek jobban megismerik a társaikat, fejlődik a szociális, együttműködő készségük, ezáltal a közösségek is jobban tudnak működni. A környezeti nevelés fontos célja, hogy tanulóink eljussanak az egyéni érdekektől a közösségi célokig.

Minden évben visszatérő programunk az ÖKO-Sport nap, melynek témája mindig az adott év állata vagy növénye. Ezen a sportnapon bevonjuk a szülőket, akik a Bükkös patakpart mellett kijelölt állomásokon várják a feladatokkal a gyerekeket.

Kedvelt témáik közé tartozik az ún. Madarászórák. Évenként többször is meghívnak madarászokat, hogy tartsanak nekik rendhagyó környezetórákat. Ekkor nemcsak egyes madárfajokkal ismerkednek meg, hanem odú készítésével, és azok kihelyezésével elsajátítják a madarak védelmét, segítik ezzel szaporodásukat, megfigyelik őket élőhelyükön.
Témahetet rendezünk a Víz Világnapja alkalmából is, ahol a gyerekek a lehető legtöbb oldaláról feldolgozzák éltető vizünket. Patakvíz-minőségi és üledékvizsgálatot mérnek, megtanulják a folyó- és állóvizeink sorrendjét, ének órán a vízről (Duna, Tisza) énekelnek, plakátot készítenek a környezetszennyezéssel- és a környezetvédelemmel kapcsolatosan. Pataktakarítást végeznek az osztályok évente 2x. Megtanulják környezetórán a víz halmazállapotait (szilárd, folyékony, légnemű). Megismerkednek vízi járművekkel.

A négy év alatt minden évben 2x is gyűjt papírt az iskola alsó-és felsőtagozata. Az udvart is rendszeresen szépítgetjük pl. a Föld napja alkalmából virág ültetéssel. Rendszeresen járnak túrázni az osztályok a Bükkös-tanösvényen, ahol minden évszakban megfigyelik a természet változásait.

Az Öko osztályok télen rendszeresen eljárnak korcsolyázni a helyi műjégpályára a Postás-strand mellé. A testnevelés órák nemcsak a tornacsarnokban, hanem a patakpart csodás levegőjén valamint a közeli játszóterek kihasználásával a legélvezhetőbbek.

Mindezek mellett Öko osztályok csatlakoztak a szigetmonostori Öko-sziget programhoz, melynek fő védnöke Áder János. Megemlékeztek a Beporzók napjáról, s több osztály készített Darázs-garázst, ahol a rovarok menedéket, szálláshelyet találhatnak az iskolánk környékén kihelyezett Darázs-hotelekben. Tartottak több alkalommal Hüllők-napját, és kutyás tanórákat is, melyen a felelős kutyatartást, az állatokkal való helyes bánásmódot sajátíthatják el tanulóink.

A négy év alatt ezeken kívül is rengeteg élményben, a természet védelmével kapcsolatos projekteket valósítottunk meg. Iskolánk nemcsak kívülről „zöld”, hanem igyekszünk belülről is szépíteni. Olyan művészeti- és készségórákat tartottunk, ahol a gyerekek a maguk alkotta természetet ábrázoló rajzaikat, az iskolában rendezett kiállításokon látják viszont. Újrahasznosítással is foglalkoznak technika órákon, például raklapokból készítenek komposztálót, udvari bútorokat. Szelektíven gyűjtjük a papírt, a műanyagot, és a szárazelemeket. A szelektív hulladékgyűjtés, az újrahasznosítás, a komposztálás, a takarékos energiafelhasználás ismerete reményeink szerint segíti azt, hogy a diákjainkból környezettudatos felnőttek váljanak.

Ebben az évben kapcsolódtunk a helyi faültetési programhoz, s iskolánk több osztálya is ültetett enyves égert a Bükkös patak partjára.

Faliújságjaink frissítéséről folyamatosan gondoskodtunk, megemlékeztünk a környezetvédelmi jeles napokról. Az ünnepkörök projektjei tartalmazzák a környezeti neveléssel kapcsolatos elemeket is, pl.: a karácsonyváró, a tavaszi kézműves foglalkozások, az adventi vásárra a gyerekek a megunt játékaikat, illetve a saját készítésű ajándéktárgyaikat hozhatták el, a tavaszi foglalkozásokon merítünk a népi hagyományokból. Az iskola díszítése során gondot fordítunk az újrahasznosítható, többször felhasználható anyagok alkalmazására.

Az iskolai szintű rendezvények kiváló alkalmat biztosítanak a tanulóink személyiségének formálásához, az egyéni bánásmód megvalósításához. Ilyen az iskolánkban évek óta megrendezésre kerülő Kistérségi Természetvédelmi Verseny.

A fenntarthatóság gyakorlati megismertetése a korosztálynak megfelelő szinten történik, pl. az ökológiai lábnyomuk kiszámításával. Idén a Pénz7-hez csatlakoztunk, felsős osztályaink aktívan vettek részt a feladatokban.

Célunk továbbá közös munka a helyi óvodával. Iskolánk honlapján (izbegisuli.hu) a Programok, illetve a Galéria linken megtalálhatók az év során végzett tevékenységek fényképes beszámolói.

Izbégi Iskola Szentendre