2016. július 1., 08:36

Megadta a tulajdonosi hozzájárulást a képviselő-testület a Szentendrei Turul Szoborért Alapítvány kezdeményezésében állítandó emlékmű elhelyezéséhez június végi ülésén. A rendkívüli testületi ülés másik témája a hulladékkezeléssel kapcsolatos korábbi határozat egy pontjának felfüggesztése volt. 

Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2015 júniusában döntött a Szentendrei Turul Szoborért Alapítvány kezdeményezésében megvalósuló turulszobor elhelyezéséről. A határozat rögzítette, hogy a szobor felállításához szükséges tulajdonosi hozzájárulást a képviselő-testület a felállítás előtti, a szobor és környezetére készített, a városi tervtanács által jóváhagyott kertépítészeti terv és látványterv ismeretében adja meg. A tervtanács 2016. június 28-án jóváhagyta az alapítvány által benyújtott terveket.

A testület 2016. június 29-ei ülésén úgy döntött, hogy a Sztaravodai út és 11-es sz. főút csatlakozásában álló területen a tervtanácsi konzultációs véleményben foglaltak alapján a turulszobor felállításához a tulajdonosi hozzájárulást megadja. A határozat kimondja, hogy a szobor (mint építmény) hatályos jogszabályi rendelkezéseknek és műszaki követelményeknek megfelelő felépítése a Szentendrei Turul Szoborért Alapítvány kizárólagos felelőssége. A testület felkéri a Szentendrei Turul Szoborért Alapítványt, hogy a Tervtanács véleményének, valamint a szerb egyházi vezetők állásfoglalásának figyelembe vételével gondoskodjon a szerb Ó-vízi kereszt vagy Szabók keresztjének áthelyezéséről legkésőbb 2016. december 15-ig.

Verseghi-Nagy Miklós polgármester kezdeményezésére a testület az alábbi határozatot fogadta el az emlékművel kapcsolatban:
Szentendre Város Önkormányzata kéri az emlékműállítás támogatóit és ellenzőit, hogy a törvényesség, az emberiesség és a tolerancia elvét szem előtt tartva, a másik fél tiszteletben tartása mellett ápolják saját hagyományaikat. A városvezetés és a Képviselő-testület ugyanakkor felszólítja a provokátorokat, hogy haladéktalanul fejezzék be az önös politikai érdekből folytatott zavarkeltést.

A hulladékkezelési törvény változása miatt a képviselő-testület korábbi határozatában felkérte a Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt-t, hogy a Pomáz Város Önkormányzatával és Pilisszentlászló Község Önkormányzatával kötött hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződését mielőbb szüntesse meg, lehetőleg közös megegyezéssel, vagy amennyiben az nem lehetséges, úgy felmondással.

A Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója 2016. június 28-án kelt levelében kérte a határozat erre vonatkozó pontja végrehajtásának felfüggesztését. A vonatkozó törvény alapján, ha a szolgáltató a szerződéseket felmondja, akkor is köteles az új közszolgáltatási szerződés megkötéséig a feladatot ellátni. A feladatellátás végső határideje legfeljebb 6 hónap lehet.

Az NHKV Zrt. egyértelműsítette álláspontját, hogy e kötelezettség likviditási gondok esetén is terheli a közszolgáltatót, a szolgáltatás elmaradása szerződésszegésként értékelendő. Tehát a szerződés felmondása a VSZN Zrt. likviditási és finanszírozási problémáira nem ad választ.

Ezért a Városi Szolgáltató a tárgyalások lezárultáig és a végleges megoldás kidolgozásáig a határozat vonatkozó pontja végrehajtásának felfüggesztését kérte.

Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 146/2016. (VI.16.) Kt. sz. határozat 6. pontjának végrehajtását – a Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt. hulladékgazdálkodási likviditási problémájának megoldása érdekében folytatott tárgyalások lezárultáig – felfüggesztette.

« 2022. augusztus » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
pén 19

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
pén 19

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
pén 19

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
pén 19
pén 19

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
pén 19
pén 19
pén 19

Szerb búcsú

augusztus 19.. 10:00 - 22:00
pén 19

Pörkölt Projekt koncert

augusztus 19.. 20:00 - 21:00
csü 25

Teátrum 2022 / Hárman a padon

augusztus 25. - augusztus 26.
pén 26
pén 26
vas 28
vas 28