2022. április 13., 13:28
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 2 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A kérdőíves kutatás, majd a Városházán rendezett Közösségi Kávéházak és a HÉV-állomáson szervezett fórum megszervezése után az önkormányzat szentendrei gimnazistákat is bevont a város legnagyobb beruházásáról szóló közös gondolkodásba.

A Móricz Zsigmond Gimnáziumban vannak hagyományai a hagyományos iskolai formáktól eltérő, projekt alapú oktatásnak. Ezekre az előzményekre építve áprilisban két alkalommal is találkoztak az önkormányzat munkatársai a téma iránt érdeklődő tizedikesekkel.

A 2022. április 12-i alkalommal négy csapatban mintegy húsz diák vállalkozott arra, hogy kifejtse véleményét. A közös gondolkodást az önkormányzat képviseletében a háttérből Karas László kabinetvezető, valamint a Közösségi Kávéház műfajának kiemelkedő hazai képviselője, Strenner Szilárd grafikus segítette.

„Két szempontból is örültünk az önkormányzat kezdeményezésének. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek együtt, közösségben, csapatban dolgozzanak, ez erősíti a versenyzés helyett együttműködésre törekvő szellemiséget, és erősíti azt is, hogy szóljanak bele a saját szűkebb környezetük alakításába is. Jó, ha érdemi dolgokról kikérik a véleményüket, és ez akár be is épülhet egy megvalósuló tervbe” – mondta el érdeklődésünkre az eseményt előkészítő Kerezsi Csaba igazgató és Szentendrey Rita igazgatóhelyettes.

Az interaktív ötletbörzék után a közös munka zárásaként a négy csapat egy-egy videóban összegzi benyomásait és javaslatait.