1+1 pályázati konstrukcióban, a Szentendrei Evangélikus Zenei Óvoda és a szentendrei önkormányzat összefogásával újult meg az óvoda előtti járdasziget és parkoló. Az ünnepélyes átadást az óvodások is nagy figyelemmel kísérték, és örömmel, lelkesedéssel töltötte el őket, hogy szerepelhetnek a híradásokban.
Dr. Török Balázs városfejlesztésért felelős alpolgármester köszöntő beszédében a városunkban két éve elkezdett ún. mini beruházásokról beszélt. Mint mondta, a városvezetés úgy gondolta, hogy a nagyobb beruházások mellett fontosak a mindennapi életet megkönnyítő kisebb, pár százezer forintos fejlesztések is, mellyel szépül a környezetünk. Hozzátette: reméli, hogy a szülők jól tudják majd használni a most kialakított kis teret.
Horváth-Hegyi Olivér evangélikus lelkész, az óvodát fenntartó Evangélikus Egyházközség nevében mondott köszönő szavakat. Mint mondta, a megújult járda és parkoló fontos találkozási helye a szülőknek, itt tudják megbeszélni az ügyes-bajos dolgaikat, és tudják elmondani egymásnak, hogy milyen jó idejárni. Hál’ Istennek sok jó visszajelzés érkezik a szülőktől, aminek azért örülnek, mert az óvodára úgy tekintenek, mint Isten hajlékára. A gyerekek szeretnek olyan helyen lenni, ahol biztonságban vannak, és odafigyelnek rájuk. Hozzátette, hogy arra törekednek, hogy e rövid, de fontos találkozások alkalmával az elégedettség, a megértés, a lojalitás szavai hangozzanak el a szülőktől, a szívből jövő imádság és hálaadás szavai, s e megújult kis tér a várossal való együttműködés emlékezetes helyszíne legyen.