2020. április 7., 16:50
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 5 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Megelőző jelleggel, a dolgozók egészsége védelmében és az alapvető szolgáltatás biztosítása érdekében megszorítások bevezetéséről döntött a Városi Szolgáltató NZrt. egyes szolgáltatásai terén – jelentette be közleményében a VSz. 

Az elmúlt hetek járványügyi eseményei kapcsán Társaságunk, a Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt. mindent megtesz annak érdekében, hogy alapfeladatát,  a kommunális hulladékszállítást biztosítani tudja ügyfelei részére minden körülmény között, beleértve egy súlyosbodó járványhelyzetet is.

A kialakult járványügyi veszélyhelyzet okán megelőző jelleggel bizonyos megszorításokat kellett vállalnunk egyes szolgáltatásaink terén kollégáink egészsége és az alapvető szolgáltatás (kommunális hulladékszállítás) biztosítása érdekében. Ilyen megelőző intézkedés volt a hulladékudvar, a lomtalanítás és a zöldhulladék szállításának ideiglenes felfüggesztése. Az ezen területen dolgozó kollégákat átcsoportosítottuk olyan munkakörökbe, ahol kisebb a fertőzésveszély.

Szeretnénk hangsúlyozni, hogy ezen intézkedések nem csak kollégáink egészségének megőrzése és így a kommuniális hulladékszállítás mindenkori biztosítása érdekében történtek, hanem a járvány terjedésének lassításának érdekében is.

A felfüggesztett szolgáltatások kényelmetlenséget okoznak megszokott életünkben, azonban tudatos vásárlással és fokozott odafigyeléssel és előrelátással áthidalhatóvá válik ezen átmeneti időszak. Törekedjünk csak a legszükségesebb kerti munkákat elvégezni és az így keletkezett zöldhulladékot bezsákolva próbáljuk meg ingatlanunkon tárolni.  Akiknek erre nincs lehetőségük, azok számára alternatívát jelenthet az egyre közkedveltebb otthoni komposztálás, amely során a növényi hulladékból hasznos tápanyag képződik.  Igyekezzünk minél több hulladékot  szelektíven gyűjteni. A veszélyhelyzet megszűnését követően valamennyi eddigi felfüggesztett szolgáltatásunkat újraindítjuk.

Kérjük Önöket, vigyázzanak kollégáink egészségére és saját környezetükre. Az alábbi apró odafigyeléssel védhetik kollégáink egészségét, segíthetik munkájukat és védhetik környezetünket.

Mostani időszakban sokan dolgoznak otthonról, így a parkolókban a megszokottnál is több gépjármű található, de ennek ellenére törekedjünk a szabályos parkolásra, hogy a gyűjtőkonténerek megközelíthetőek legyenek gyűjtőjárműveinkkel. Lakótelepi övezetben és szűk utcákban különösen figyeljenek a fentiekre. Alaptézis, hogy ahol a kukásautó nem fér el, ott a tűzoltójármű sem.

A potenciálisan fertőző hulladékot (pl. papírzsebkendő, szájmaszk, gumikesztyű, pelenka) zárt csomagolásban bezacskózva, akár duplán zsákolva helyezzük a hulladékgyűjtő edénybe. Többlethulladék esetén a kék logós zsák legyen kívül, hogy kollégáink könnyen felismerhessék azt.

Azon ügyfeleink, akik a szelektív hulladékgyűjtést részesítik előnyben és a gyűjtőszigeteket látogatják, különösen figyeljenek a higiéniára, ha módjukban áll a gyűjtősziget elhagyását követően használjanak kézfertőtlenítőt. Továbbá kérjük Önöket, hogy az otthonukban összegyűjtött szelektív hulladékot ne zsákoltan tegyék le a sziget mellé, hanem dobják bele a gyűjtőkonténerbe. Amennyiben a konténer megtelik, abban az esetben látogassanak el egy másik gyűjtőszigetünkre.

Azon hulladékok esetében, melyek elszállítása jelenleg szünetel (elsősorban lomhulladék és zöldhulladék), kérjük Önöket, hogy ne helyezzék el a szelektív szigetek mellett, vagy közterületen. Amennyiben módjuk van rá, próbálják ingatlanon belül tárolni elszállításig.

A szolgáltatás újbóli elindulásának módjáról és idejéről a későbbiekben adunk tájékoztatást, kérjük, kísérje figyelemmel a www.szentendre.hu és a www.vszrt.hu weboldalakat, valamint Facebook-oldalainkat.

Szíves megértésüket és türelmüket kérjük az elkövetkező időszakra!

#maradjotthon #vigyázzunk egymásra

Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt.