Május 27-én, hétfőn Szentendrén az előzetes terveknek megfelelően megkezdte rendelését a mammográfiás mobil emlőszűrő állomás. Az első napok tapasztalatai alapján az új ellátási forma népszerűnek bizonyul, ami remélhetőleg növelni fogja a behívottak részvételét az akár életmentő fontosságú szűrésen. Június 7-ig munkanapokon 8-16 óra között lehet igénybe venni a szolgáltatást behívóval vagy háziorvosi beutalóval, időpont-egyeztetés után.
„Az eddigiek alapján az időpontfoglalással élők több mint 97%-a meg is jelenik a szűrésen, mely nagyon magas szám. Két nap után természetesen nem vonhatunk le komolyabb következtetéseket, és jósolgatni sem szeretnék, de az időpontfoglalások, és az eddigi megjelenések számából kiindulva a szűrési hajlandóság növekedni látszik, a korábbiaknál érezhetően többen jelennek meg a szűrésen” – mondta el a kitelepülés helyszínén tartózkodó Dublinszki-Boda Péter, Szentendre Város Egészségügyi Intézményei (SZEI) intézményvezetője. Naponta átlagosan 70-72 vizsgálatot végeznek el a Paprikabíró utcai nagyparkolóban álló szűrőállomáson, ahova a Szentendrei járás teljes területéről érkeznek a 45-65 év közötti hölgyek.
A SZEI elsődleges célja a szűrési tevékenység kiterjesztése, az egészségtudatosság fontosságának hangsúlyozása, valamint a szűrésen megjelenő hölgyek számának növelése, amihez a fentiek alapján a mobil szűrőállomás sikeresen hozzájárul. Az első napok tapasztalata alapján a páciensek elégedettek, tette hozzá az intézményvezető, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a vizsgálatra érkezők autóval is behajthatnak, és a vizsgálat idején ingyenesen parkolhatnak a helyszínen, a nagyparkoló felső végén nyíló külön parkolóban.
Ahogy azt korábban is megírtuk, az emlőszűrés az országosan érvényes szabályozás szerint 2002 óta az 45 és 65 év közötti nők számára szervezetten biztosított. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ adatbázisa alapján a területileg illetékes szolgáltató két évente behívót küld az érintetteknek az esedékes vizsgálatra. Dublinszki-Boda Péter hangsúlyozta, minden érintett kiemelt egészségügyi érdeke, hogy jelentkezzen, majd vegyen részt a szűrésen, az időben elvégzett emlőszűrés ugyanis életet is menthet. A kézhez kapott behívó tartalmazza az időpontegyeztetéshez szükséges telefonszámot, a szolgáltató munkatársai munkanapokon 8-16 óra között várják a hívásokat! Amennyiben a vártnál is nagyobb érdeklődés indokolttá teszi, a SZEI június 7. utánra is meghosszabbítja a kitelepülés idejét.
Miért kell növelni a szűrésen a részvételi arányt?
A nők körében világszinten 4 daganatos megbetegedésből 1 esetért és 6 daganatos halálozásból 1 esetért az emlőrák felel, tudható meg a Magyar Onkológia 2022-es cikkéből. A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a rosszindulatú daganatos megbetegedések hazánkban is vezető halálozási oknak számítanak. Ennek ellenére az Eurostat 2023 novemberében közreadott statisztikái szerint az 50-69 év közötti nők körében elvégzett mammográfiás szűrések tekintetében hazánk az utolsó négy uniós ország között szerepel 30% alatti szűrési aránnyal. Összehasonlításként: az élen álló Dániában 83%-os volt a szűrési arány. A Magyar Onkológia említett cikke is felhívja rá a figyelmet: „Az emlőrák miatti halálozás érdemi csökkentéséhez az emlőszűrési program részvételi arányainak emelése szükséges”. Az Eurostat statisztikája ugyanakkor arra is rámutat, hogy 100.000 50-69 év közötti nőre jutó mammográfiás szűrőberendezések számában közvetlenül Dánia mellett foglalunk helyet.
Kérjük kedves érintett olvasóinkat, hogy éljenek az emlőszűrés lehetőségével! A további részletekről, elérhetőségekről a SZEI honlapján tájékozódhatnak: https://www.szeirendelo.hu/mammografia/