2018. április 16., 17:17

A tervek szerint lezárják a közforgalom elől a Duna-korzón a Bükkös-patak melletti kis murvás parkolót, mert átmenetileg a szerb egyház építkezéseihez engedik át depónak. A közelben, a Duna-korzó 27. sz. házzal szemben lévő gátoldalban alakítanak ki parkolóhelyeket, ez a parkoló a III. díjzónába tartozik majd.

A tervek szerint lezárják a Duna-korzóról nyíló, Fürdő utcánál található kis murvás parkolót (közkeletű nevén Buborék parkoló), mert azt a szerb egyház rendelkezésére bocsátja a város építkezési depó céljára. A lezárásról csütörtökön dönt a képviselő-testület.

A szerb egyház nemrég jelentős állami támogatást nyert épületei felújítására, a kivitelezéshez van szükségük olyan területre, amelyen az építési anyagokat, eszközöket tárolhatják a munkálatok idején.

Április 17-én kedden új parkolóhelyek kialakítását kezdik meg a Duna-korzó 27. sz. házzal szemben lévő gátoldalban, a Duna-korzó szervizútjának kezdeténél, mintegy 100 méter hosszan. A parkolót felfestéssel és táblákkal is jelzik.

Ez az új kialakítású parkolórész a III. díjzónába tartozik majd, a murvás kis parkoló helyett a legközelebbi, szentendreiek számára díjmentesen igénybe vehető terület a Bolgár utcai nagy parkoló.

Amennyiben a testület elfogadja az előterjesztést, a kis murvás parkoló 2018. április 20-tól 2019. január 22-ig a közforgalom előtt lezárt terület lesz, a szerb egyház használatára bocsátva.

« 2023. június » loading...
h K s c p s v
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
sze 07

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
sze 07

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.