A jövő héttől átmenetileg a Paprikabíró utcai nagyparkoló mellé költözik a Szentendrei Piac. Szombaton, június 24-én lesz az utolsó piaci nap az eddig megszokott helyen, majd vasárnap Gasztro Piac és Piknikkel köszönnek el ideiglenesen a Bükkös-parttól.
A városi kerékpárút kiépítéséhez kapcsolódóan az önkormányzat felújítja a Kossuth Lajos utca és a 11-es út közötti részt. Emiatt nagyjából két hónapra, tehát a nyár végéig el kell költöztetni a Szentendrei Piacot.
Az ott élőkkel lakossági fórumon egyeztettek, valamint megkeresték a piac árusait, és a pavilon bérlőit is. A lakossági egyeztetés során több kitűnő ötlet is érkezett a piac ideiglenes helyét illetően, ezek közül a kialakítás, valamint a megközelíthetőség szempontjából a Paprikabíró utcai parkoló melletti önkormányzati ingatlan felelt meg a legjobban.
Fülöp Zsolt polgármester a Facebook oldalán azt írta: a tervek szerint az árusok a parkoló mellé, a raktárépületek előtti murvás részre költöznek. A területen jelenleg is vannak fák, de szükség esetén további árnyékolókat is ki tudnak alakítani.
Az utolsó piaci nap a Bükkös parton június 24-én szombaton lesz. Vasárnap pedig Gasztro Piac és Piknikkel búcsúznak a hangulatos helytől, amelyről többet is megtudhat erre a linkre kattintva.
A régi megszokott helyére előreláthatólag szeptemberben fog visszatérni a piac.