2018. március 22., 14:26
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 6 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Összeállításunkban városunk tíz körzetének egyéni képviselőjelöltjeit a körzetükben 2017-ben elvégzett fejlesztésekről kérdeztük.

2. körzet: Boda Anna Mária

  1. évben a Pannónia-telepen élő lakosok élet körülményeit befolyásoló fejlesztéseket terveztünk.

Két évvel ezelőtt a körzet egyetlen – három utca által határolt – zöld területére megkezdtük egy közösségi park tervezését. Ez a kis terület 2015 előtt gyakorlatilag illegális hulladék lerakására szolgált, ezzel sok bosszúságot okozva a környék lakóinak, és sok munkát adva a VSZN Zrt. illetékes divízió munkatársainak. A park építése két ütemben zajlott. 2016-ban az alapokat tették le, majd 2017-ben elkészült a szépen kialakított, öntőző rendszerrel, padokkal és sok-sok zölddel beültetett park. Átadását tavaszra tervezzük.

A Járható Szentendréért Program keretén belül komoly beruházást igényelt a Szentendrei Járási Hivatal előtti járdaszakasz teljes felújítása.

A lakosság balesetmentes közlekedését segíti a Dózsa György úton kialakított akadálymentes járdaszakasz (Coop Áruház).

Befejeződött a Dózsa György út 59-63, és a 65. számú társasházak felújítása. Köszönettel tartozunk Babinecz Edit társasházi közös képviselőnek, hogy példaértékűen szervezte, irányította ezt a beruházást.

Újabb napvitorlával gazdagodott a körzetünk, ezzel is óvjuk a Rózsa közben található játszótéren a kisgyermekeket a túlzott napsugárzástól.

A körzet lakóinak nagy problémát jelentett, különösen árvíz idején a Dera-patak és a Nádastói csatorna szennyezettsége. Elkezdődött a tisztításuk, befejezése tavaszra várható.

A város minden körzetében az utak, járdák állapota az egyik legfontosabb, lakosságot érintő kérdés. 2017-ben a város 150 millió forintot nyert pályázaton útfelújításra, melyből a körzetben található Móricz Zsigmond utca teljes felújítása megtörtént. Hivatalos átadása március 23-án lesz. A körzetben folyamatos kátyúzással próbáltunk segíteni az autóval közlekedőknek.

Lakossági kérésre a közvilágítást egy új kandeláber felszerelésével javítottuk ( Rózsa utca).

Az utcafórumokon felvetett kéréseket figyelembe véve tervezzük meg az idei évre a körzet további fejlesztését.