2015. október 28., 14:46
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 8 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Interjú Tuscher Attila úszóversenyzővel

Az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából a szentendrei önkormányzat emlékműsor keretében városi kitüntetéseket és elismeréseket adományozott, melyeket Verseghi-Nagy Miklós polgármester adott át a PMK-ban.

Az ez évi díjazottak között szerepelt a szentendrei II. Rákóczi Ferenc Gimnázium eminens végzős tanulója, Tuscher Attila is, akit a díjátadó ünnepséget követően kértünk bemutatkozó interjúra.

– Gratulálunk a „Jó tanuló, jó sportoló” kitüntető címhez, amit az imént vettél át! Mit jelent számodra ez az elismerés?

– Számomra ez a díj egy pozitív visszajelzés, egy megerősítés, hogy céljaim és terveim elérésében jó úton járok. A város, ahol tanulok és amit képviselek a versenyeimen, odafigyel rám és honorálja erőfeszítéseimet!

DSC_1148

 

– Mióta kötelezted el magad az úszással és milyen eredményeid ill. távlati céljaid vannak a sporttal?

– Négy évig triatlonoztam, közel két éve úszom versenyszerűen a Honvéd Kossuth SE színeiben. Több országos és nemzetközi eredményem van; jelenleg a MÚSZ ifi rövidpályás ranglistán számos versenyszámban a TOP 10-ben vagyok. Mivel a tanulás mellett ez a sport tökéletesen kitölti az életem, szeretném még sokáig űzni és élvezni az úszást.

– Melyek a 2015. évi fő versenyek számodra, amelyekre készülsz jelenleg, és milyen eredményeket vársz magadtól?

– November végén a Szlovák Grand Prix-n rajtolok Homonnán, ami egy tesztverseny lesz az idény végi decemberi főversenyemre, az Országos Rövidpályás Vidékbajnokságra – ahol minden vágyam egy bajnoki érem megszerzése 50-100m pillangón vagy gyorsúszásban!

– Érdekelnének a továbbtanulási céljaid is! Az érettségit követően milyen irányba szeretnél indulni?

– Nagyon szeretek emberekkel foglalkozni, emellett érdekel a gazdaság és közigazgatás is, így a Corvinuson a nemzetközi gazdálkodás vagy a közigazgatás alapszakokon szeretném folytatni tanulmányaimat.

– Végezetül, megkérnélek arra, említs meg néhány nevet azok közül a „háttéremberek” közül, akik segítik a felkészülésed, edzéseid; megteremtik a nyugodt, biztos szakmai munkád feltételeit mind a tanulásban és a sportban egyaránt!

– Elsősorban édesanyám az, aki minden támogatást megad, mindig mellettem áll és biztosítja a nyugodt hátországot számomra. Edzőmnek, ifj. Szabó Lászlónak szintén rengeteget köszönhetek, aki nem csak a sportban, hanem az életvezetés terén is „zsinórmérték” nekem. Végezetül rákóczis tanáraim is maximálisan segítik és értékelik munkám és eredményeim.

– Gratulálunk és további sikereket kívánunk a tanulásban és a sportban egyaránt!