Így ünnepelünk mi - www.szentendre.hu
2017. december 4., 16:42

A Nagycsaládosok Szentendrei Egyesületének naptárában, decemberben sok a program. Advent első vasárnapján, december 3-án a Mikulást várták együtt kicsik és nagyok, december 17-én az egyesület hagyományaihoz hűen pedig a Péter Pál katolikus templom kertjében gyűlnek össze a nagycsaládosok, hogy megöleljék egymást, koccintsanak a forralt borral, elmajszolják a karácsonyi süteményeket, és hogy egyszerűen együtt legyenek, hiszen erről szól a karácsony…

„Azt mondják (…), hogy csak a gyerekekhez jön a Mikulás. Badarság! Mindenkinek addig jön a Mikulás, amíg jön. Aztán amikor nem jön, akkor tényleg nem jön. Marad a keserűség, hogy mit mulasztottunk.” (Száraz Miklós György József Attila-díjas író)

 

A Mikulásra várva

A szentendrei nagycsaládosok sokan vannak, több mint száz tagcsaládot számlál az egyesület. Így nem kell azon csodálkozni, hogy évek óta a V8 Uszoda és Szabadidőközpontba érkezik a Mikulás a krampuszaival együtt, hogy az egyesület legkisebbjeinek odaadhassa a csomagját. Idén is nagy volt az izgalom, és már jóval a kezdés előtt megérkeztek a leglelkesebbek, délután négy óra előtt pár perccel pedig már majdnem mindenki a helyszínen volt. A gyerekek futkároztak, alig bírtak a jókedvükkel. A piros sapkás krampuszok igyekeztek leültetni őket, hogy elkezdődhessen a mese, amíg várták a nagyszakállút. Ilyenkor csak rövid történeteknek lehet a végére jutni, hiszen az összes gyerek tűkön ül. Ez alkalommal tehát inkább az éneklés mellett döntöttek a krampuszok. Gyorsan kiderült, milyen széles a repertoár, a kicsik ugyanis rengeteg dalt tudtak, akár több szólamban is előadni, így egészen karácsonyi hangulatot teremtettek pár perc leforgása alatt.

Aztán egy halk elmosódott csengő csilingelte, hogy nem kell tovább várakozni. Látni kellett volna a legkisebbek döbbent arcát, ahogyan az igencsak élethűre maszkírozott, beöltözött Mikulás becammogott a gyerekek közé. Akadt, aki félve követte egészen a neki fenntartott székig, és persze ahogy minden ünnepségen, olyan is volt, aki félelmében elsírta magát. A legtöbb gyerkőc azonban izgalommal telve, várta, mi is fog ezután következni.

 

Személyre szólóan

A nagycsaládosok Mikulása ugyanis minden egyes gyerekhez külön intézi a szavait. A kicsik, családok szerint együtt mennek ki a Mikulás elé, amikor ő szólítja őket. Megható volt látni, ahogyan a nagyobbak bátorítják, vezetik kisebb testvéreiket, ahogyan az óvodás remegve áll a csak pár évvel idősebb, szintén óvodás bátyja mögé bújva, vagy ahogyan az ötödikes nagy testvér a még bölcsődést a kezében tartva guggol mellettük. A Mikulás ugyanis, mielőtt az ajándékot átadná, egy személyre szóló üzenetet is tolmácsol a számukra. Néha kérdez, van olyan, hogy meghallgatja a bátrabb gyerekek verseit, de a legjobb, hogy tényleg mindenkinek személyre szóló az üzenete. Hiába, a Mikulások már csak ilyenek, mindent tudnak a gyerekekről. Ezeken az alkalmakon a gyerekek a türelmet is tanulják, és az egymás iránti tiszteletet, hiszen mindenkinek meg kell hallgatnia és várnia mindenkit, annak is csendben kell lennie, aki már megkapta az ajándékát, ami többé-kevésbé sikerül is. Amikor pedig minden csomag gazdára talált, a Mikulás elköszönt, hogy folytathassa az útját.

 

Jó ilyenkor újra hinni

A felnőttek világából az évek múlásával lassan kikopik az a tündér-csillámpor, ami a gyerekek lelkét még beragyogja. Ilyenkor, amikor együtt várjuk a Mikulást, ebből a szikrázó varázslatból nekünk is jut egy kicsi, ami melegséggel tölti el a szívet. A hagyományok ápolása, a mesékben való hit nem gyengeség, se nem hazugság. Számos tanulmányból kiderült, hogy azok a gyerekek, akiktől nem veszik el, nem törik össze a tündérmesék vagy a Mikulásban való hitet idő előtt, azok felnőtt korukban boldogabbak, egészségesebb életet élnek. Szóval jó ilyenkor a gyerekekkel együtt újra átélni, és hinni a Mikulásban. Ezt a titkot tudják a nagycsaládosok is, itt Szentendrén.

 

Egy csipetnyi fahéj, mosollyal fűszerezve

December 17-én, vasárnap a szentendrei nagycsaládosok a Péter Pál katolikus templom kertjében gyűlnek majd össze egy kis elő-karácsonyozásra. Már a kezdetektől jó hangulatú ez a találkozás, hiszen a legidősebbek is mindig eljönnek, és együtt emlékeznek, felelevenítik a régi karácsonyokat. Minden család hoz egy tálca süteményt, a legtöbbször fahéj illatúból nincs is hiány. A gyerekek is jönnek, akik minden alkalommal egy kis apró csomagot kapnak, emlékezve a Három királyok ajándékára. A kertben a betlehem szép dekorációt biztosít minden évben az összejövetelhez, ami mindig jókedvet és mosolyt csal az arcokra, és a gyertyák fényében, a forralt borral a kézben mindig jó hangulatban is telik, a mi karácsonyunk, melyre minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk akár családostul, akár egyedül is.

 

Boldog karácsonyt minden- kis és nagycsaládnak, minden kedves olvasónak!

Schütz Gabriella

Így ünnepelünk mi