2021. március 7., 10:54
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 4 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A március 5-én megjelent rendelettel ellentétben, a március 6-án, szombaton késő délután megjelent kormányrendelet értelmében hétfőtől mégis biztosítani kell a gyerekfelügyelet az óvodákban és a digitális oktatásra átállított általános iskolákban is. Ugyanakkor a kormány felkéri a szülőket, hogy a gyermekfelügyeletet csak a legszükségesebb esetben – munkavégzés, védekezésben való részvétel esetén – vegyék igénybe.

„Az óvodában… a szülő, törvényes képviselő kérelmére az intézményvezető gondoskodik a gyermekek felügyeletének megszervezéséről.” A szülők a kérelmet elektronikus úton is benyújthatják.
Mivel a hétvégén nem lehetett pontos képet alkotni arról, hogy  hány gyermek esetében, ill. melyik óvodá(k)ban igénylik a szülők a gyermekfelügyeletet, ezért ennek megszervezése március 8-án történik meg, amennyiben a szülők leadják a gyermekfelügyeleti iránti igényüket.

MÁRCIUS 7-ÉN, VASÁRNAP KIKÜLDIK A GYERMEKFELÜGYELETI NYILATKOZATOT
Az óvodavezetők március 7-én, vasárnap valamennyi szülőnek kiküldik a tájékoztató levelet és a gyermekfelügyeletet igénylő nyilatkozatot. Kérik a szülőket, törvényes képviselőket, hogy március 8-án, 9 óráig küldjék vissza a Szentendre Városi Óvodák intézményvezetőjének a nyilatkozatot az ovodakozpont.szentendre@gmail.com email-címre.

MÁRCIUS 8-ÁN 12 ÓRÁIG LESZ GYERMEKFELÜGYELET
A március 5-én megjelent kormányrendelet miatt a gyermekek étkeztetését le kellett mondani, ezért hétfőn az óvodákban étkeztetést nem tudnak biztosítani, így hétfőn a gyermekfelügyelet 12 óráig tart. Szentendre Városi Óvodák intézményvezetője kéri, hogy 12 órakor vigyék haza a gyerekeket.

MÁRCIUS 9-TŐL EGÉSZ NAPOS LESZ A GYERMEKFELÜGYELET
Március 9-től, keddtől már egész napra biztosítják a gyermekfelügyeletet és az étkezést. Az étkezést csak abban az esetben tudják biztosítani, ha a nyilatkozatot március 8-án reggel 9 óráig eljuttatják az intézményvezetőnek.

MÁRCIUS 8-ÁN, HÉTFŐN, 9 ÓRÁIG KÉRIK LEADNI A GYERMEKFELÜGYELETI NYILATKOZATOT
Kérik, hogy március 8-án, hétfőn, 9 óráig minden gyermekfelügyeletet kérő szülő adja le a nyilatkozatot a Szentendre Városi Óvodák intézményvezetőjének a ovodakozpont.szentendre@gmail.com email-címen.

 

Szülői, törvényes képviselői nyilatkozat gyermekfelügyelet igényléséhez  (word) >>
Szülői, törvényes képviselői nyilatkozat gyermekfelügyelet igényléséhez  (.pdf) >>
A Kormány 111/2021. (III. 6.) Korm. rendelete a védelmi intézkedések ideiglenes szigorítása idején a gyermekfelügyeletről  >>