2017. február 8., 11:06

Elhalasztotta az önkormányzat a Füzespark lakótelep fejlesztéseinek február elejére meghirdetett ünnepi átadóját a kedvezőtlen időjárás miatt. Az átadót, melynek időpontját idejében közzétesszük, csapadékmentes időben, a helyszínen rendezzük a következő hetekben.

A ’70-es években épült, mára elavult infrastruktúrájú Füzespark lakótelepen a közelmúltban komoly változások indultak meg. A megújulás első lépéseként 2009-ben több lakóépület utólagos homlokzati hőszigetelését végezték el. A Füzespark 9-5. sz. társasház az Otthon Melege Program keretében 2015-ben nyert támogatást hőszigetelésre, nyílászárócserére. Majd a lakástulajdonosok adó-hozzájárulásával a lakótelep revitalizációjának első három üteme is lezajlott.

2016-ban az önkormányzat közösségi tervezés során vonta be a füzesparkiakat a lakótelep jövőtervezésébe. Az öt alkalom, melyen a lakókkal együtt gondolkodtunk, hozta meg annak a határozatnak az előkészítését, melyet a képviselő-testület 2016 októberében elfogadott. Ennek megvalósításaként 2016 év végére, 2017 év elejére, önkormányzati beruházásban

  • megtörtént a Füzespark lakó- és pihenőövezetté nyilvánítása, kitáblázása
  • a Füzespark utca – Füzes köz és Nyár utca között két szakaszon kicserélték a csapadékcsatornát
  • felújították a gyalogjárdát és teljes szélességében az útburkolatot
  • megépült a Füzespark utca 4. szakasza
  • kulccsal zárható szelektív hulladékgyűjtő szigeteket építettek
  • közlekedési tükröt helyeztek ki a Sas utcai patikánál

Az időjárás függvényében hamarosan további fejlesztések valósulnak meg:

  • felfestik a közösségi tervezés alkalmával meghatározott parkolóhelyeket
  • kültéri bútorokat, padokat és asztalt telepítenek
  • köztéri szemeteseket helyeznek el

A füzesparki fejlesztések ünnepi átadóját a helyszínen rendezi az önkormányzat, melynek időpontjáról értesítjük az érdekelteket.

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
sze 06

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
sze 06

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.