2018. május 16., 09:59
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 7 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Mint minden évben, idén is május 15-én tartották a Festa di Cerit, a Gyertyák Ünnepét testvérvárosunkban, Gubbióban.

A Festa dei Ceri az egyik legrégebbi olasz fesztivál, egyrészt keresztény, másrészt pogány hagyományok őrzésével magyarázzák a keletkezését. Gubbióban 1160 óta minden május 15-én Szent Ubaldo, város egykori püspöke, későbbi védőszentje halálára emlékeznek. Eleinte gyertyás körmenettel tisztelegtek a püspök nagysága előtt: a felvonulók végigjárták a város utcáit, majd az Ingino-hegyet megmászva a Szent Ubaldo Bazilikához értek, ahol a püspök bebalzsamozott teste fekszik egy üvegkoporsóban.  Az útvonal ma is ugyanaz, mint több száz éve, de a gyertyákat a XIX. század végén többméteres faoszlopok váltották fel (a cero szó viaszgyertyát jelentett). Mindegyik oszlop tetején egy-egy szent figurája utazik: Szent Ubaldo, Szent György és Szent Antal. A sorrend rendkívül fontos, kizárt dolog, hogy valamelyik szent megelőzze a másikat a futam során, a Festa dei Ceri tulajdonképpen nem verseny. A célja, hogy a három szobrot a három különböző csapat, minél gyorsabban végigvigye a városon, majd naplementéig feljussanak vele a Szent Ubaldo Bazilikába.

https://www.facebook.com/ubaldo.casoli/videos/528628057531965/

A futam komoly szervezést igényel, hiszen a nehéz szobrokat 12-16 ember szaladva viszi, menet közben váltják is egymást a ceraiolók úgy, hogy közben a terhet nem teszik le. Óriási megtiszteltetés, ha valaki viheti a cerót, de természetesen egyben komoly kihívást is jelent, ha ledől a szobor, az bizony szégyen, és balesetveszélyes.

Gubbióban gyakorlatilag egész májust az ünnepnek szentelik. Május 1-én a Bazilikában celebrált reggeli mise után a városlakók kíséretében lehozzák a ceriket a hegyről a Piazza Grandéra; itt még nem futva, hisz a cerik tetején kisgyerek ülnek. Május 15. maga a nagy ünnep, de a következő két hét végén újabb futamokat szerveznek a fiatalabb generáció számára is „gyakorló cerókkal.”

Május 15-én a Fő téren gyülekeznek a cero vivők a szobrok társaságában, és várják a jelet az indulásra. Harangszó kíséretében kinyílik a Palazzo dei Consoli kapuja, és a csapatok a vállukon viszik le a cerókat a tömegbe, majd felállítják a talapzatot, és a szenteket ábrázoló faszobrokat hozzárögzítik. Ezután a csapatok őrült rohanásba kezdenek a tér közepén felállított zászlórúd körül, háromszor megkerülik, majd elindulnak a város különböző pontjai felé, ahol az otthon maradottaknak és az időseknek bemutatják a cerókat.

Délután kettőkor a Palazzo dei Consoliban együtt ebédelnek a csapatok és a város díszvendégei. Fergeteges fiesta ez olasz módra: hétfogásos ebéd, a több száz embernek tucatnyi pincér szolgálja fel az étel a hosszú asztalok között, ahol gyakorlatilag semmi hely sincs. Két fogás között a zenekar helyi indulókat játszik, és mindenki együtt énekel.

Hat órakor kezdődik a futam, amikor is a hárommázsás cerók őrült sebességgel haladnak át a kis téren, a hangulat a tetőfokára hág. A szobrok láttán a nép óriási ovációban tör ki, aztán a tömeg felfoghatatlan fegyelmezettséggel szétnyílik utat engedve a ceróknak. A hegytetőn a kapuhoz Szent Ubaldo érkezik elsőként, akit bevisznek és a kút körül futnak vele tovább. A kapu közben bezárul, Szent Györgynek és Szent Antalnak várnia kell, ők majd csak akkor léphetnek át a kapun, amikor Szent Ubaldo áthaladt a bazilika legbelső ajtaján is. Érdekes, hogy minden mozzanatot úgy megünnepel a tömeg, mintha nem tudnák egészen pontosan előre, hogy mikor mi fog történni. Végül a második két szobor is bebocsátást nyer, körbeszaladnak velük is a kút körül, és a Bazilikában helyezik el őket is, ahol várnak egy évet a következő ünnepig.