A Szentendrei Teátrum első, legendássá vált előadását (a Békés András rendezte Comico-tragoediát és a Pikko herceg és Jutka Perzsit) 1969 nyarán mutatták be a Fő téren. Az intézmény az azóta eltelt öt évtized színház- és kultúrtörténeti vonatkozásait feltáró kutatásba kezdett idén ősszel Timár András dráma- és színháztörténész, a Károli Gáspár Református Egyetem Színháztudomány Tanszéke és a Színház- és Filmművészeti Egyetem előadója irányításával.

A most induló kutatás milyen formában dolgozza fel a Szentendrei Teátrum elmúlt 50 évét?
2019. július 5-én lesz 50 esztendős a Szentendrei Teátrum. A jubileumi évre a kutatás első fázisában olyan dokumentációs anyagot igyekszünk összeállítani, amely ehhez az óriási időszakhoz kapcsolódik. A Teátrum rengeteg struktúraváltáson esett át ez idő alatt, ezért nagyon komoly feladat feltárni a fennmaradt anyagokat. Szeretnénk összegyűjteni mindent, ami a Teátrumhoz kapcsolható, legyen az egy levél, egy régi plakát, fotó az előadásról, a próbáról, a szereplőkről, egy díszlet- vagy jelmezterv, egy kellék, illetve olyan személyes visszaemlékezés, amelyet megosztanak velünk.
A kutatás során egyrészt egy online felületet fogunk létrehozni, ahová minél több tárgyi és írásos emlék, visszaemlékezés, dokumentum kerül fel, illetve később kötetbe rendezve is megjelentetünk egy jubileumi Teátrum-albumot.

Hogyan gyűjtik az emlékeket, dokumentumokat?
A visszaemlékezők elérhetőségét vagy jelentkezését várjuk a szentendreiteatrum50@gmail.com emailcímre, a tárgyi emlékeket, dokumentumokat pedig a Dunaparti Művelődési Házba (Dunakorzó 11/A), ahol Kiss Zsuzsával tudják felvenni a kapcsolatot (kiss.zsuzsa@szentendre.hu, 06 26 312 657). Az átadott tárgyakat átvételi elismervénnyel vesszük kölcsönbe, a feldolgozás után pedig visszaadjuk. Természetesen, ha valaki ajándékba szeretne adni a kutatáshoz dokumentumokat, örömmel vesszük.
Az alapkutatás kiemelkedően fontos feladata a Szentendrei Teátrum történetében jelentős alkotók, művészeti és a színház működését elősegítő szakemberek, kultúrpolitikai vezetők és helytörténészek meginterjúvolása. Célunk minél több szentendreit is megszólítani, akikkel interjúkat készíthetünk, hogy megosszák emlékeiket a Teátrumról, amelynek a történetét nézőként, itt élőként, művészként nyomon követhették. Olyan történészeket, kutatókat is keresünk, akik a várossal, a Teátrummal foglalkoztak tudományos munkájuk során, például politikai, történelmi, színháztörténeti aspektusból. A Teátrum indulásakor fantasztikus helyi képzőművészek vettek részt a plakátok, díszletek és jelmezek megtervezésében, őket, vagy ha már nincsenek közöttünk, a munkájukat jól ismerőket is szeretnénk megszólaltatni. Ezek a beszélgetések segítenek bennünket abban, hogy minél pontosabban jelölhessük ki a kutatás következő fázisában megírandó nagytanulmányok témáit, illetve a Teátrum 50 évének kiemelkedő előadásairól készítendő előadás-elemzéseket.

A színházszerető nézők interjúi milyen kérdések mentén épülnének fel?
A legkülönbözőbb korosztályból szeretnénk minden színházrajongót megkérdezni arról, mit jelent számára a Szentendrei Teátrum, mi a legkedvesebb, a legfontosabb emléke a Teátrumról, és melyek azok az előadások, amelyeket a legkiemelkedőbbnek tart és miért.

Kikkel dolgozik együtt?
Azt tervezem, hogy a magyar történetírás jeles szakemberei mellett fiatal kutatókat, dramaturgokat, írókat és költőket is bevonok a munkába, így például több egyetem irodalomtudományi, színháztudományi doktori képzéséről kértem fel hallgatókat a projektben való különféle feladatok elvégzéséhez.

Hogyan és mikor került szakmájában is közel a színházhoz?
A színház élményéről való legkorábbi emlékem, amikor Ruttkai Évát láttam a színpadon a Parancsolj velem, tündérkirálynő című előadó-
estjén. Ott számomra valami fontos megszületett. Színjátszó csoportokban dolgoztam, nagyon sok előadást néztem, és a középiskola vége felé pedig a színház történeti megközelítése is izgatni kezdett. Addigra már egészen komoly színháztörténeti könyvgyűjteményem lett, hiszen akkor még szinte fillérekért lehetett antikváriumokban vásárolni. Előbb színészek visszaemlékezéseit olvastam, majd egyre inkább rendszerben is akartam látni magát a történetet, és választásom a később munkahelyi vezetőmként, személyesen is megismert Kerényi Ferenc tanár úr által szerkesztett A Nemzeti Színház 150 éve című kötetre esett. Innentől datálódik, hogy nemcsak az irodalom, hanem a színházművészet mint tudomány is foglalkoztat.
Az ELTE bölcsészkarán magyar szakot végeztem, majd az ottani egyik professzorom, Bécsy Tamás tanár úr javaslatára párhuzamos képzéssel elvégeztem a Veszprémi Egyetem Színháztudomány Szakát. Az egyetemi tanulmányaimmal párhuzamosan már folyamatosan
tanítottam, így ez lett szakmai életem két alappillére: a tanítás és a kutatói munka.
Évekig középiskolában dolgoztam, majd amikor elkezdtem a Károli Gáspár Egyetemen magyar dráma- és színháztörténetet tanítani, kollégáim egy általuk megkezdett színháztörténeti kutatásba is bevontak. Ennek az átfogó kutatásnak az a célja, hogy a tudományos kutatás
alaposságával és az internet alapú társadalom gondolkodásmódbeli átalakulásának minőségi egyeztetésével vizsgáljuk meg a magyarországi és határon túli magyar nyelvű színházak történetét az államszocializmus idejétől napjainkig. A kutatás megkezdésekor a projekt vezetői több száz olyan előadást választottak ki, amelyek ez idő alatt kánonfordítónak bizonyultak mind a kőszínházak, mint az alternatív színházak repertoárjából. Ezeknek az előadásoknak az elemzését, most már szerkesztőként is végzem sokadmagammal.
A szentendrei kutatás irányítására a Teátrum igazgatója, Vasvári Csaba kért fel, amit nagy örömmel vállaltam. Történészként is nagyon érdekel a múlt, annak elbeszélhetősége, színháztörténészként pedig az, hogy egy, a jelenben létező művészeti ág emlékezete milyen személyes
színháztörténeteket fog létrehozni.