2022. november 17., 17:42
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 2 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Energiaközösségek létesítésének előkészítésére vonatkozó együttműködési megállapodást írt alá Szentendre Önkormányzata nevében Fülöp Zsolt polgármester, a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) nevében pedig a szervezet ügyvezető elnöke, Éger Ákos. 

A 2022. november 17-én aláírt megállapodás értelmében a két fél együttműködik – többek között – az energiaközösségek létrehozása műszaki-technológiai feltételeinek, valamint  gazdasági hátterének feltérképezésében, a működés üzleti modelljének, illetve az energiaközösségek tagjai közötti elszámolás módszerének kidolgozásában.

Fülöp Zsolt polgármester az aláírást követően elmondta, a mai energiaválság idején különösen nagy teher nehezedik az önkormányzatokra, amelynek csökkentése érdekében minden lehetséges eszközt meg kell ragadni. 

– A megállapodás jelentőségét az adja, hogy amennyiben a hazánkban még hiányos jogszabályi háttér teljessé válik, már a startvonalon állhassunk, és elkezdhessük olyan helyi energiaközösségek kialakítását, amelyek a hálózati szolgáltatónál jelentősen olcsóbb elektromos áramot biztosítanak a közösség tagjai számára – emelte ki Fülöp Zsolt.

A polgármester arról is beszélt, hogy az energiaközösség tagjai – szentendrei családok, önkormányzati intézmények – közösen működtetnek valamilyen megújuló energiatermelő rendszert, például napelemrendszert, és közösen használják fel a megtermelt energiát.

eetertrt

Ha az egyik nagy felhasználó, például a V8 uszoda tetején helyezünk el napelemeket, és az adott pillanatban termelt energiát nem tudja felhasználni az intézmény, azt átadhatja az energiaközösség tagjainak a hálózati szolgáltatónál akár jelentősen alacsonyabb áron is. De akár egy-egy utca, lakótelepi épület is létrehozhat hasonló közösségeket, és az ott élők közösen használhatják az olcsón termelt áramot.

FOTÓ © Szentendre.hu/ Bellai László