Táncművészeti és mozdulatszínházi produkciókkal indít új kezdeményezést a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. Az Eleven alkotások című programsorozat júliustól a MANK kiállításaihoz és összművészeti programjaihoz kapcsolódóan kínál tánc-és képzőművészeti programokat.
„A dinamikára, a mozgásra való törekvés nemcsak a táncművészet, de a képzőművészet sajátja is, így a két műfaj által programjaink az emberi mozzanat ábrázolásának jelentőségére, formáira világítanak rá a legkülönbözőbb kortárs képző- és iparművészeti alkotások, valamint a jelentős táncművészeti műhelyek munkáin keresztül” – mondta el Tardy-Molnár Anna, a MANK ügyvezető igazgatója az Eleven Alkotások című programsorozatról, amelynek középpontjában a megelevenedő művészet áll. Hozzátette: „Fontosnak tartjuk, hogy ne csak a képző- és iparművészet remekeire, de azokra a más területen alkotó, kiemelkedő tehetségű alkotókra is felhívjuk a figyelmet, akik a test médiumát használva, nyelvi és más kulturális akadályokon átívelő módon tudják megjeleníteni gondolataikat, érzéseiket.”
A sorozat programjain való részvétel ingyenes, de a kozonseg@alkotomuveszet.hu címen keresztül regisztrációhoz kötött.
Július 26. 18:00
Willany Leó Improvizációs Táncszínház: Az önmagunkkal sakkozás kockázata
Helyszín: Szentendrei Régi Művésztelep
A Willany Leó Improvizációs Táncszínházban Grecsó Zoltán tizenhárom éve figyeli azt az improvizációt, ami teljesen szabadon, megkötések nélkül jön létre. A kortárstáncot követő improvizációról szóló beavató program során a művészek mintegy alkotóelemeire szedik saját produkciójukat, jelenetről jelenetre kielemezve azt. Az előadás a Nemzeti Táncszínház – „Köszönjünk Magyarország!” c. programjának támogatásából valósul meg.
A produkciót megelőzően 17 órától a Művészet és játék című kiállításon Jakab Borbála Róza, Kádár Emese és Szabó Kristóf – KristófLab kiállító művészek vezetik körbe a látogatókat a művésztelep szomszédságában található MANK Galériában, ahol saját műtárgyaik mellett a kiállításon szereplő alkotásokról osztanak meg izgalmas részleteket az érdeklődőkkel.
Augusztus 9. 17:00
Góbi Rita Társulat: Perdül
Helyszín: ÚjMűhely Galéria
A 2006-ban létrejött Góbi Rita Társulat eleinte utcatánccal és különböző szabadtéri térspecifikus előadásokkal lépett fel. 2020-ban a Köszönjük Magyarország! program keretein belül megvalósuló Perdül című térspecifikus, fúziós performance-szal a Társulat visszatér a kezdeteihez. Az előadásban a kortárs mozdulatvilág és a hagyományos népzene egyszerre jelenik meg, középpontba helyezve a humort, egyszóval az élet élvezetét.
Az előadást követően a Csodakamra – A dolgok rendje című kortársékszer-kiállításon Roskó Mária iparművész, a kiállítás kurátora tart finisszázzsal összekötött tárlatvezetést az ÚjMűhely Galériában.
Augusztus 29. 18:00
Rebirth – mozdulatszínházi produkció
Helyszín: Szentendre
A művészek úgy vélik, egoista és zsarnoki lenne tovább építeni azt a tévképzetet, hogy a művész az egyetlen és igaz alkotója a tárgynak, és inkább úgy látják, képzeletbeli tereket építünk, amit saját valóságnak hívunk. A produkció éppen ezzel szakít, miközben a szentendrei Fő térről, az ÚjMűhely Galéria elől indulva a MANK Galériába csábítja az érdeklődőket, amikor is a táncosok mozdulataikkal a művészetek organikus szereplőjévé teszik a hangulatos sikátorokat, utcákat.
A program az ArtKert összművészeti fesztivál keretében valósul meg.
Szeptember 2. 18.00
Világjárók / Globetrotters – Kisbakonyi Anett és Kisbakonyi Edmond testvérprodukciója
Helyszín: MANK Galéria
A táncelőadás a különböző nemzetiségű emberek egymáshoz való viszonyulását mutatja be kortárs balett performance keretében. A test mozgása által ötféleképpen jelenítik meg a kapcsolatot két idegen ember között. Ehhez öt, számukra markánsan eltérő viselkedéskultúrájú országot választottak (magyar, olasz, német, spanyol, amerikai). A szituációk helyszíne lehet közlekedési eszköz, élelmiszerbolt, sétálóutca vagy kávézó, amelyeket két székkel reprezentálnak, a karakterekre és a viselkedésükre fókuszálva. Az előadáshoz Vikukel Dániel zeneszerző komponált tematikus darabokat. Az előadás a Nemzeti Táncszínház – „Köszönjünk Magyarország!” c. programjának támogatásából valósul meg.
A produkció Erős Apolka Találkozás című kiállításmegnyitója keretén belül lesz látható. A tárlat 2020. szeptember 2-ától 27-ig látható a MANK Galériában.