Fülöp Zsolt polgármester válaszolt Petricskó Zoltán nyílt levelére. Szentendre polgármestere azt kéri, hogy a tények alapján tájékoztasson mindenki a mammográfiai szűrésekről, ahogy ezt a helyi szakrendelő teszi, és még véletlenül se az önkormányzat intézményével pereskedő cég érdekeit képviseljék az ügyben megszólalók.
Tisztelt Petricskó Zoltán polgármesterjelölt úr!
Ön a minap nyílt levelet tett közzé a közösségi médiában a szentendrei mammográfiai rendelés ügyében, nyolc kérdést feltéve. Bár a levél címzettje én vagyok, az máig nem érkezett meg egyik címemre se, holott a nyílt levélben megszólításnak is van egy kultúrája és pedig az, hogy akit megszólítunk nyílt levélben, annak elküldjük a levelet előbb, mint ahogy nyilvánosságra hozzuk, de legkésőbb a nyilvánosságra hozatallal egy időben.
Mielőtt a kérdéseire válaszolok, egy friss fejlemény okán reagálnom kell a 2024. május 9-én tartott kormányszóvivői tájékoztatón az ügyben elhangzottakra.
A sajtópervesztésben élenjáró Origó vezető munkatársa, Kovács András – az Ön levelében is olvasható szóhasználattal – kérdésbe rejtett hamis állítással vezeti félre a hallgatót, nézőt. Ugyanis mindketten valótlanul állítják: Szentendre polgármestere megszüntette a mammográfiai szakrendelést.
Ezzel szemben a város polgármestereként sem én, sem a képviselő-testület, de még a Szentendre Város Egészségügyi Intézményei (SZEI) sem szüntette meg a mammográfiai szakrendelést. A kormányszóvivői tájékoztatón elhangzott legnagyobb kérdésbe csomagolt csúsztatás azonban nem ez, és nem is a személyem újbóli lebaloldalizása, hanem a következő félmondat, „mikor lehet újra ingyenes (sic) ez az életmentő szakellátás.” Kovács András ezzel azt sugallja, most nem ingyenes a mammográfiai szakellátás, ami természetesen hazugság. Ennek ellenére a Magyar Nemzet online kiadása már a következőket írta: „Nem állhat elő olyan eset, hogy a Pilis–Dunakanyar térségben élőket megfosztják az ingyenes mammográfiától, még akkor sem, ha egy végrehajtási vita áll a háttérben – szögezte le a Vitályos Eszter kormányszóvivő.” Sajnos így terjednek rémhírek, vagy a hazugságok. Vitályos Eszter a kormányinfón azt is állította: „Én úgy tudom, hogy már van egy végrehajtás a szentendrei önkormányzat ellen, több mint 65 millió forint a végrehajtási tárgy értéke.”
Ezzel szemben tény, hogy az önkormányzat ellen egyáltalán nem indult végrehajtás. Szentendre Város Egészségügyi Intézményeivel szemben 2024. április 15-én ugyan kezdeményezett a szolgáltató végrehajtást, de azt azonnal vissza is vonta jogi képviselőjük, amikor kiderült, hogy a bíróság által megítélt 45 millió forintot, illetve annak kamatait már korábban, április 2-án átutalta a SZEI a szolgáltatónak. Jelenleg 8 millió forintról folyik a vita, amelyet a szolgáltató követel kamat és egyéb költség címén.
Itt kell megjegyeznem, hogy az április elején megfizetett összeget meghaladó követelése városunk egészségügyi intézményének a korábbi szolgáltatóval szemben, ám ennek a követelésünknek csak egy másik peres eljárásban tudunk és remélem fogunk érvényt szerezni (de erre még később levelemben kitérek).
Azt azonban meg kell, hogy jegyezzem, hogy ahogyan Ön, úgy Vitályos Eszter kormányszóvivő sem kereste meg sem a SZEI-t, sem az önkormányzatot, hogy a peres eljárásokról tájékozódjon, pedig készek vagyunk tárgyilagos tájékoztatást adni ebben az ügyben is. Ennek ellenére a SZEI és az egészségügyi ellátásban közreműködő magáncég közötti jogvita bizonyos részleteiről nagyon konkrét – igaz egyoldalú – információkkal bírnak.
Így viszont nem juthatok más következtetésre, mint arra, hogy a városunk intézményével szemben peres eljárásban álló, vagyis ellenérdekű féltől kértek és kaptak információt. Az eddigi megszólalásaikat figyelembe véve, bizony úgy tűnik, hogy Önök – akár jóhiszeműen, akár nem – a városunk intézményével perben álló magáncég érdekében lépnek fel. Emellett – az éppen zajló önkormányzati választási kampányban pártpolitikai lejárató kampányt is csináltak ebből az ügyből, és sajnos hangulatkeltő megnyilvánulásaikkal nemcsak engem támadnak, hanem gyengítik a szentendrei egészségügyi ellátással kapcsolatos közbizalmat.
Röviden reagálok négy alap állításra, amely állítások eddig tévesen, félrevezető módon hangzottak el Önöktől, és sajnos nagy médianyilvánosságot kaptak leginkább a kormányt, vagy a kormánypártokat támogató legkülönbözőbb médiafelületeken.
- Nem szűnt meg a mammográfiai szűrés Szentendrén.
- Továbbra is ingyenes a mammográfiai szűrés és ellátás.
- Nem az Önkormányzat mondta fel a korábbi szolgáltatóval a szerződést.
- Nem indult végrehajtás az önkormányzat ellen.
Ezek leszögezése után pedig a nyílt levelében megfogalmazott kérdéseire az alábbiakban válaszolok.
Kérdés: Igaz az, hogy minden mammográfiai szakellátást és szűrést teljes egészében a NEAK finanszírozza a SZEI-nek?
Válasz: Mint minden közfinanszírozott járóbeteg szakellátást, az elvégzett és elfogadott teljesítmény arányában fizet meg a NEAK a vele szerződésben álló egészségügyi szolgáltatónak, jelen esetben a SZEI-nek. A volt közreműködő magáncég, a SZEI mammográfiai tevékenysége ellátására nem rendelkezett NEAK finanszírozási szerződéssel.
Kérdés: Igaz az, hogy a NEAK pontosan fizeti a rendelőnek a mammográfiai szakellátásért és szűrésért a szolgáltatás díját, de a rendelővel szerződésben álló magáncégnek már nem fizették ki az elvégzett szolgáltatás díját közel másfél éven keresztül? Igaz az, hogy jelentős összeggel tartozott a Huniko Kft-nek a SZEI?
Válasz: Ami az Ön által megnevezett közreműködő céget illeti, nem csodálkozom azon, hogy ugyan eléggé egyoldalúan, de mégiscsak tájékozott ebben az ügyben, hiszen ezzel a vállalkozással éppen az Ön alpolgármestersége alatt kötött 10 éves szerződést a SZEI.
Kérdésére válaszolva: a NEAK a SZEI-nek fizet a köztük lévő finanszírozási szerződés alapján, míg a SZEI a közreműködőnek a SZEI és a közreműködő között létrejött vállalkozási szerződés alapján fizet. Így a SZEI a közreműködő felé kizárólag a közöttük lévő vállalkozási szerződés alapján tartozik elszámolással, mint ahogyan a közreműködőnek is a megkötött vállalkozási szerződés alapján kellett volna elszámolnia a SZEI felé. A vállalkozási szerződés tartalmazza, hogy közreműködőt kizárólag az elvégzett mammográfiai tevékenysége után illeti meg ellenszolgáltatás, egyéb jogcímen (fixdíj, rendelkezésre állás, egyéb) semmilyen ellentételezést nem követelhet. A SZEI azt követően függesztette fel a közreműködő felé a teljesítést, amikor közreműködő a vállalkozási szerződésben nem szereplő, elvégzett teljesítményhez nem köthető egyéb jogcímeken követelt a COVID járvány alatti rendelkezésre állásért ellentételezést, miközben a magánellátásból származó bevétele után a SZEI-nek semmit nem fizetett, holott a vállalkozási Szerződés alapján erre kötelezettséget vállalt. Ezt nyugodtan nevezhetjük szerződésszegő magatartásnak és ahogy írtam: a SZEI csak a szerződésszegő magatartás követően függesztette fel a közreműködő felé a teljesítést.
A két fél által egymástól követelt összegek nagyságrendje megegyezett, azzal a különbséggel, hogy a SZEI a közreműködő felé a követelt számlák ellenértékét azóta teljeskörűen megfizette, míg közreműködő mindezidáig semmit nem fizetett a SZEI részére. Megjegyzendő, hogy követelésében közreműködő a COVID járvány miatti bevételkiesésére hivatkozik, miközben a cég 2020. évi éves beszámolójának mellékletében egyértelműen szerepel, hogy annak működésére a COVID járvány nem gyakorolt jelentős hatást. Mindezen túlmenően a tulajdonosok ugyanebben az évben 300 millió forint osztalék kifizetéséről döntöttek, mialatt a járvány miatt sokan elvesztették a munkájukat és bevételüket, az egészségügyi intézmények pedig folyamatos küzdelmet folytattak a járvány ellen.
Kérdés: Igaz az, hogy az egészségügyi szolgáltatást nyújtó cég, a Huniko Kft. pert indított az egészségügyi központ ellen? Amennyiben igaz, van már döntés a peres ügyben? Igaz az, hogy a Huniko Kft. végrehajtást indított a Szentendrei Egészségügyi Intézet ellen? Jelenleg áll fenn tartozása a SZEI-nek a Huniko Kft. felé?
Válasz: A magáncég valóban pert indított a SZEI ellen, mint ahogyan a SZEI is ellenkeresetet nyújtott be a magánellátás után járó, de elmaradt bevételei miatt, ám ez az egyáltalán nem mellékes információ valamiért az Ön és támogatói kommunikációjában el sem hangzott, elhallgatásra került. A bíróság a korábbi közreműködő magáncég keresetéről már döntött, míg a SZEI keresetének érvényesítése jelenleg is folyik. A SZEI a bírósági meghagyásnak eleget téve haladéktalanul, külön felszólítás nélkül megfizette a magáncég részére az elmaradt tőkét és annak az általa számított kamatait. Ezt követően érthetetlen módon mintegy két héttel érkezett végrehajtási kezdeményezés a SZEI ellen a már megfizetett összegek vonatkozásában, amelyet aztán a magáncéget képviselő ügyvéd, nyilván érzékelve a teljesítést, visszavont. Jelen pillanatban már csak a kamatkövetelés nagyságrendjén van vita a felek között, mert a SZEI álláspontja szerint a kamatokat is megfizette a bírósági meghagyás alapján, míg a magáncég pár millió forinttal többet követel, de ezen követelését mindeddig konkrét számítással nem támasztotta alá.
Kérdés: Ön szerint van összefüggés aközött, hogy másfél évig nem fizette ki a SZEI a Hunikonnak az elvégzett szolgáltatás díját, majd kivonult a rendelőből, így ellátatlan maradt Szentendre és járása mammográfiai szakellátás tekintetében 2023. novembere óta?
Válasz: Az, hogy egy évek óta másfél milliárd forint feletti éves árbevételű magáncég döntésében, amely magáncégből a tulajdonosok még a COVID alatt is többszáz millió forintot meghaladó osztalékot vettek ki, szerepet játszik-e egy tízmilliós nagyságrendű függőben lévő követelés, azt Petricskó Zoltánnak inkább a magáncég tulajdonosaitól kellene megkérdezni. Különösen annak fényében, hogy a magáncég ugyanekkora nagyságrendű tartozást halmozott fel a SZEI felé, tehát kvázi azt a pénzt várta volna a SZEI-től, amit ő maga nem fizetett ki a SZEI részére. Az pedig ismételten hamis állítás, hogy ellátatlan maradt volna a Szentendrei Járás mammográfiai szakellátása 2023. november 1-jétől. Ez tételesen nem igaz, hiszen folyamatosan biztosított volt az ellátás az átmeneti időszakban a Mamma Egészségügyi Zrt. Kapás utca telephelyén, az igénybevevő lakosság és a beküldő orvosok teljes megelégedésére.
Kérdés: Amennyiben igazak a hírek, ki a felelőse a kialakult ügynek? Milyen intézkedést tervez polgármester úr?
Válasz: A „kialakult ügy” felelőse leginkább Petricskó Zoltán és mindazok, akik saját kampánycéljaik elérése érdekében semmilyen eszköztől nem riadnak vissza, és valótlan állításaikkal azt sugallják, hogy a Szentendrei Járás hölgyei mammográfiai ellátás nélkül vannak és maradnak, és minderről a polgármester tehet egy személyben. Ráadásul egy olyan magáncég érdekeit képviselik a városi szakrendelőnkkel szemben (ki tudja, mi okból), amelynek tulajdonosai az elmúlt három évben több mint egymilliárd (!) forint osztalékot vettek ki a cégből (2020: 300 millió forint, 2021: 400 millió forint, 2022: 400 millió forint), miközben a SZEI-nek néhány tízmillió forint kifizetése gondot okozott.
A valóság Petricskó Zoltán állításaival és csúsztatásaival szemben az, hogy a Szentendrei Járás lakosai számára folyamatosan biztosított volt és lesz a mammográfiai ellátás, ráadásul az emlőrák kiszűrése szempontjából kulcsfontosságú emlőszűrés az eddigi egy helyett a Járás több településén is elérhető lesz, a lehető legközelebb víve a lakosokhoz ezt a valóban életmentő jelentőségű ellátást. S bár velem együtt a járás több polgármestere is üdvözölte az új szolgáltatás megjelenését, a végső szót a szentendrei képviselő-testület mondta ki, amely ellenszavazat nélkül a támogatásáról biztosította a kezdeményezést.
Ami pedig a további lépéseket, intézkedéseket illeti, azt kell, hogy megerősítsem, amit a SZEI 2024. május 8-án közzétett közleményében hangsúlyozott:
Szentendre Város Önkormányzatának is elsődleges célja az, hogy „az emlőrákszűrésben érintett korosztályban az eddig rendkívül alacsony, alig 20 %-os arány megduplázásánál is jobb szűrési részvételt érjen el Szentendre térségében, és ezzel az érintett korosztály egészségbiztonságát nagyban javítsa.
A szűrést – az eddigiekhez képest zökkenőmentesebben – megkérdőjelezhetetlen színvonalú, minőségű és a legmodernebb technológiával kívánjuk biztosítani, valamint a szűrési eredmény ismeretében szükséges betegutat, orvosszakmai kontrollt garantálni.”
Tájékoztatom arról is, hogy a mammográfiai ellátást, az ellátásról kapott visszajelzéseket nyomon követjük, a Szentendre Város Egészségügyi Intézményei orvosszakmai vezetésével folyamatosan értékelni fogjuk. Arra kérem a SZEI vezetését, hogy az első negyedév városi és térségi ellátási tapasztalatait dolgozzák fel, és tárják városunk 2024. szeptemberi képviselő-testületi ülése elé.
Amennyiben a tapasztalatok ezt indokolttá teszik, sem én, sem a képviselő-testület tagjai nem fogunk elzárkózni a döntés felülvizsgálatától. Ugyanakkor Önt és támogatóit arra kérem, hogy ebben az ügyben további hangulatkeltést ne támogassanak. Ellenkezőleg: segítsük elő közösen, hogy az érintett korosztályból a lehető legtöbben vegyenek részt a saját egészségbiztonságuk érdekében a mammográfiai szűrővizsgálatokon.
Ezúton is arra biztatok minden behívóval rendelkező, de még nem regisztrált hölgyet, hogy éljen a szűrés lehetőségével. A szűrés életet menthet, a pontos tájékoztatás pedig azt szolgálja, hogy minél többen vegyenek részt a szűrővizsgálatokon. Ne dőljenek be az álhíreknek, hiteles információkért keressék fel a SZEI honlapját (szeirendelo.hu).
Szentendre, 2024. május 10.
Fülöp Zsolt polgármester
(A levél eredetijének másolata pdf-formátumban itt érhető el – a szerk.)