2017. január 24., 13:21
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 7 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

András Tünde, Fábián Emőke és Makkai-Kovács Beatrix kiállítása, 2017. január 14. – február 5., Barcsay Múzeum.

Hagyományosan minden év elején, Barcsay Jenő születésnapján, január 14-én kerülnek átadásra a Barcsay-díjak, amelyeket pályakezdő, 35 év alatti festőművészek vehetnek át. Az idei ünnepségnek két különlegessége volt: egyrészt hetvenre emelkedett az ebben az elismerésben részesülők száma, másrészt a három kitüntetett művész közül ketten határon túlról, Erdélyből érkeztek.

A díjátadás több mint negyedszázadra visszatekintő története 1989-ben kezdődött, amikor egy évvel Barcsay Jenő halála után, testvére, Barcsay Erzsébet egy fiatalokat támogató közérdekű, közhasznú felajánlásról határozott. Ennek hagyományát a jogörökösök, Kónya Márta és férje, Kónya Ferenc folytatták a Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány megalapításával 2006-ban. A kiemelkedő szakmai minőség alapján 2016-ban az Alapítvány kuratóriuma három díj odaítéléséről döntött. A kolozsvári Képzőművészeti Egyetemen végzett András Tünde és Fábián Emőke, valamint a budapesti Képzőművészeti Egyetemen diplomázott Makkai-Kovács Beatrix műveiből válogatott kiállítás nyílt a díjátadással egyidőben a Ferenczy Múzeumi Centrum szervezésében, amely a kezdetektől fogva támogatja a Szentendréhez és Barcsay Jenő szellemi örökségéhez kötődő szakmai kitüntetés méltó gondozását.

Érzékeny és expresszív festőiség jellemzi mindhárom művész piktúráját. Két végpontot jelöl Fábián Emőke, valamint Makkai-Kovács Beatrix természet megfigyelésen alapuló festészete. A marosvásárhelyi születésű Fábián Emőke drámai feszültséggel telített, apokaliptikus vízióvá táguló tájkompozíciói a természeti tér és az abban helyet kapott mesterséges életformák és anyagok ellentétét ütközteti. A romantika tájélményéből merítkező festészete a való világhoz közelíti képei témáit. A végtelenség érzetét keltő széles horizont előtt meghökkentően zavaró és mégis ennek már megszokott látványát közvetítik a huszonegyedik század hulladéktermékei és műanyagból készített hétköznapi tárgyai.

Makkai-Kovács Beatrix a finomabb rezdülések, a lágyabb átmenetek érzékeltetésével a valós térélményeket és azoknak fragmentumokká töredezett elemeit az emlékképek szubjektív és az optikai hatások objektív nézőpontján keresztül szemlélteti. Fontosak számára a konkrét helyszínek és az azokhoz fűződő benyomások, de mindezeket a képfelépítés törvényszerűségeinek alárendelve átlényegíti. Különleges és absztrakt tájképein a törékenyen áttetsző és mégis dinamikus színharmóniákon keresztül átdereng egy-egy adott helyszín, vízparti látvány távoli emléke.

A Hargita megyei Lövétén alkotó András Tünde pedig – a valóság merőben újfajta megfigyeléséről tanúskodva – olyan emberi gesztusokat, testrészleteket vagy állapotokat emel ki, amelyeknek szimbolikus értelmezésével egzisztenciális kérdések kerülnek felszínre. Ilyen az ujjaik között sorsfonalat sodró arctalan Sorsistennők vagy az eljövendő jövőt szuggeráló, csendesen várakozó hétköznapi emberek ábrázolása. Néma jelenlétük és védtelen testtartásuk többet árul el személyiségükről és életükről, mint a kimondott szó.

Bodonyi Emőke, a kiállítás kurátora