2015. június 16., 11:11
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 9 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Bajnokok tornájának adott otthont Szentendre június második hétvégéjén. A bajnokságot az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága írta ki, a rendezvényt Dombay Zsolt, Szentendre sporttanácsnoka szervezte.

Pest megye III. osztályú felnőtt labdarúgó bajnokságok aranyérmesei találkoztak és mérték össze tudásukat a Kőzúzó utcai sporttelepen június 14-én. Az MLSZ megyei igazgatósága által kiírt torna a nagy meleg ellenére szép számú érdeklődő vonzott. A rendezvény lebonyolítását Szentendre városa kapta meg. Szervezőjeként Dombay Zsolt sporttanácsnok a labdarúgó gála mellett egy igazi sport juniálist képzelt el és valósított meg.

Az esemény ünnepélyes megnyitója alkalmat adott arra is, hogy az MLSZ felnőttképzési intézete által lebonyolított, Szentendrén tartott, grassroots önkéntes szervező tanfolyam résztvevőit elismerjék. A tanfolyamot elvégzők a Bozsik-tornák lebonyolításában, nyári napközis táborok segítőjeként, labdarúgó pályák karbantartásában, intézői feladatok ellátásában, mozgássérülteket segítő akciókban tevékenykednek.

A megnyitó után az első mérkőzést a Mogyoród FC és a Sződliget SMTE játszotta, a közép illetve az északi csoport bajnokai vívtak egymással. Ezzel egy időben vette kezdetét a családok, baráti társaságok, sportoló gyermekek bográcsfőző versenye. A kiváló hangulatról és színvonalas lebonyolításról profi műsorvezető gondoskodott, aki a Dunakanyar Sportegyesület felkérésére érkezett. Az első mérkőzés, mely a nagy hőség ellenére jó iramú, változatos összecsapás volt, a Mogyoród Fc 3:1 arányú győzelmével zárult.

A meccsek közötti pihenőidőkben a szervezők különböző látványos, szórakoztató versenyekre hívták a jelenlévőket. Kezdődött az úgynevezett „félpályáról a kapuba rúgó” versennyel, melyet a közönség nagy buzdítása mellett Dalkó Dominik, egy tizenöt éves fiatalember nyert meg. Az ifjú tehetség az ezért járó első díjat Zsinka János szentendrei születésű, korábbi labdarúgó válogatott játékostól vehetette át.

A második mérkőzésen már városunk csapata, a nyugati csoport bajnoka is pályára lépett. Az ellenfél a Sződliget volt. Míg játékosaikból a nagy meleg és az előző mérkőzés sokat kivett, a Szentendre VSE már az első játékrészben hétgólos előnyre tett szert a szurkolók legnagyobb megelégedésére. A mérkőzés végül 10:0 lett a hazai csapat javára, így egy igazi gálaelőadást láthattak a jelenlévők.

A sportolók számára biztosított jól megérdemelt pihenőidőben ismét a közönség szórakoztatása került előtérbe. Ezúttal „büntető rúgó” verseny volt hölgyek és a gyerekek számára. Óriási volt az érdeklődés, a hangulat, főként a hölgyek versengése alatt. Több mint 40 bátor vállalkozót vonzott a lehetőség, mely végén Szaka-Berkesi Dóra a női, és Acsai Máté a gyermek verseny győztese vehette át az elsőnek járó díjat.

A torna döntő mérkőzése a Mogyoród FC és a Szentendre VSE között zajlott. A két bajnok az elért éves eredményéhez méltóan futballozott. A mogyoródiak korán vezetést szereztek és ezt sikerült is megőrizniük az első félidő végéig. A második játékrészben a szentendrei csapat dominált és sorra vezette a támadásokat, de a gólhelyzetek sajnos rendre kimaradtak. A Mogyoród FC szint végig védekezte a második félidőt és kontrára rendezkedett be, de a szentendrei játékosok nem tudták megszerezni az egyenlítő találatot, sőt a meccs vége előtt néhány perccel, egy kontrának köszönhetően, a vendégek végképp eldöntötték a mérkőzés végkimenetelét. Ezzel a Mogyoród FC lett a Bajnokok Tornája 2015-ös kiírásának győztese, a Szentendre VSE lett az ezüst, míg a Sződliget SMTE a bronzérmes.

A mérkőzés szünetében Verseghi-Nagy Miklós polgármester, valamint Boross Tamás, a labdarúgó szövetség megbízottja ünnepélyes keretek között adta át, a Szentendre VSE öregfiúk csapat tagjainak, a 2014/15 bajnoki évben elért második helyért járó ezüstérmeket. A nézők részéről hatalmas taps fogadta az öregfiúkat, akiket érthető módon meghatott ez a fogadtatás.

A döntő mérkőzés lefújása után azonnal megkezdődött a gálát záró kupa és díjátadó ünnepség. Verseghi-Nagy Miklós köszöntötte, majd adta át a Bajnokok Tornája résztvevőinek a kupákat és az érmeket. A Dunakanyar SE részéről Batári Csaba mondott záróbeszédet. Elcsukló hangon vett búcsút azon 1995/96-os születésű játékosaitól, akik ez évben, mint „kiöregedő” sportolók a Szentendre Városi Sportegyesületbe igazolnák át. Sokan közülük, több mint 10 éven át voltak a Dunakanyar SE sportolói, Batári Csaba növendékei, így érthető volt mindkét fél részéről a meghatódottság, melyet a jelenlévők vastapssal ismertek el.

Végül a tombola sorsolása és a bográcsfőző verseny győztesének kihirdetésére került sor, melynek győztese Szaka László és baráti társasága  lett, aki a szentendrei kézilabda klub kiválósága. A záróünnepség befejeztével mindenki saját maga is megkóstolhatta az ételeket, így minden jelenlévő jóllakva és egy remek élménnyel gazdagodva  hagyhatta el a rendezvény színhelyét.

„Azt gondolom, méltó házigazdái voltunk a Bajnokok Tornájának. Mind a labdarúgó szövetség, mind a résztvevő csapatok, mind a jelenlévő, sportot, labdarúgást kedvelő városlakók messzemenőkig elégedetten nyilatkoztak az eseménnyel kapcsolatban. Nem volt könnyű dolgunk, mert mindössze tíz napunk volt az előkészületekre, de szerencsére sokan segítettek és álltak az ügy mellé. Köszönöm mindenkinek, aki segített tető alá hozni a rendezvényt, valamint a támogatóinknak: Szentendre Város Önkormányzat, V8 uszoda, Szilágyi Pékség,Hufi-Hús Kft.,Nickmann és Fülöp Kft. és nem utolsó sorban a Dunakanyar SE vezetőinek és az edzői stábjának. Külön köszönöm a Máltai Szeretetszolgálat mentőszolgálati munkatársainak, Kovács Miklósnak és Balázs Nikolettának, akik biztosították a rendezvényen az egészségügyi ellátást és a rohamkocsit. Erre a sportolók, érdeklődők nagy száma és a hőség miatt kiemelten szükségünk volt.

Nagyon örülök, hogy a sporteseményt sikerült igazi gálává tennünk. Az esemény különlegessége volt, hogy Miklósi István barátom segítségével, a helyi médiákon kívül, egy kamerával felszerelt, úgynevezett drón is rögzítette a történéseket, melyet rövidesen szeretnénk megosztani – mondta összegzőjében Dombay Zsolt városi sporttanácsnok.