A Fürj utcában április 25-én kezdik el a Magyar Telekom hálózatának áthelyezését, kiváltását, alépítményeinek átépítését. A Fürj utcában a Galamb és a Vasvári Pál utcák között lesz szilárd burkolat, ennek kivitelezése előtt azonban az útpálya alatt húzódó alépítményes hírközlő hálózatot át kell helyezni. A közlekedést befolyásoló felszín feletti munkák várhatóan három hetet vesznek majd igénybe.
Izbég-Csicserkó városrészben, a Vasvári Pál utca és a Fürj utca találkozásánál épülő katolikus óvoda és bölcsőde szükségessé tette a környék közlekedési helyzetének újratervezését is. Ennek keretében a Vasvári Pál és Fürj utca régóta várt csapadékvíz-elvezetésének, szilárd útburkolatának kiépítése és járdaépítés is szerepel a tervekben. Az út-, járdaépítési, illetve csapadékvíz-elvezetési munkák megkezdése előtt a Magyar Telekom hálózat áthelyezésére van szükség.
A hálózat áthelyezése, az alépítmények átépítése rövid szakaszokban folyik majd a Vasvári Pál utca útcsatlakozástól a Galamb utca irányába 145 méter hosszan. A leendő járda szélességében várhatók a bontási és építési munkálatok.
A balesetek elkerülése érdekében a szakaszos munkavégzés során a kivitelező figyelmeztető közlekedési táblákat fog kihelyezni. Alkalmanként szükség lesz a forgalom kismértékű elterelésére, illetve rövidebb idejű forgalomkorlátozásra. A nyílt árkot, gödröt a szabályoknak megfelelően lezárják, figyelemfelkeltően körbekerítik jelölő szalaggal, festett lécekkel.
A kocsibehajtók előtt is végeznek földmunkákat, a munkavégzés ideje alatt – mintegy 3–4 óra időtartamra – a bejárat nem lesz használható, amiről a kivitelező egyeztet az érintett ingatlantulajdonossal.
Kerülő útvonalak:
- Ameddig nincs munkavégzés a Galamb utcai kereszteződésben, addig a Szentlászlói út–Templom utca–Pipiske utca–Galamb utca–Sztaravodai útvonal egy irányban végig használható a szokásos forgalmi rend szerint.
- Amikor a Galamb utcai kereszteződésben dolgoznak, akkor a Sztaravodai út–Vasvári Pál utca útvonalon körben lehet megközelíteni a Fürj utca felső szakaszát, és a Vasvári Pál utca–Sztaravodai út útvonalon körben a Fürj utca alsó szakaszát.
- Ameddig a nincs munkavégzés az Őszapó és a Galamb utca közötti szakaszon, addig a Fürj utcában a munkaterület kikerülhető, így a Fürj utca átjárható.
- Amikor az Őszapó és a Galamb utca közötti szakaszon dolgoznak, akkor a Sztaravodai út–Vasvári Pál utca útvonalon körben lehet megközelíteni a Fürj utca felső szakaszát, a Fürj utca alsó szakasza pedig a Szentlászlói út–Templom utca–Pipiske utca–Galamb utca–Fürj utca–Sztaravodai út, illetve a Vasvári Pál utca–Pipiske utca–Galamb utca–Fürj utca–Sztaravodai út útvonalon lesz megközelíthető.
Megértésüket és türelmüket előre is köszönjük.