A Megbékélési Mozgalom életét szervező Charta XXI Egyesület vezetősége 2014 májusában hozta létre Jean Monnet-emlékérmet, amellyel olyan embereket tüntetnek ki, akik sokat tettek a Közép-Európában élő nemzetek megbékéléséért. Az ez évi díjazott Szvorák Katalin. aki a díjat január 24-én vette át Surján Lászlótól a Párbeszéd Házában, ahol az átadó ünnepségen koncertet adott a Kossuth-díjas népdalénekes.

Az alábbiakban Fónagy János államtitkár és Hollós Máté zeneszerző laudációját közöljük.

Fónagy János laudációja

Laudáció abból az alkalomból, hogy Szvorák Katalin – érthetőbben:Szvorák Kati – Kossuth-díjas énekes Közép-Európa népeinek megbékélését elősegítő tevékenységéért Jean Monnet-emlékérmet kap.

Hölgyeim és Uraim!

Szakmai díjakat, címeket, alternatív és állami Kossuth-díjat művész ember általában magas színvonalú művészeti tevékenységéért, iskola teremtésért, művészeti produktumok létrehozásáért szokott kapni. Ez az emlékérem másról szól. Szól Közép-Európa, erről a világ színes, az elmúlt évszázadokban sok viszályt, marakodást megélt térségéről, közös múltról, jelenről, és ami fontosabb: közös jövőnkről. Szól nemzeti tudatról, vallási ragaszkodásról, kulturális gyökerekről, és ezek kölcsönös tudomásul vételéről, mi több: tiszteletéről.

Az együttélés szükségességét sokan felismerik, és sokan vannak, akik tesznek is érte. Hivatástudó pedagógusok, történészek, társadalomtudósok, a gazdasági ráció által vezérelt üzletemberek és még sokan mások. Azt azonban kevesek ismerik fel, hogy mind a sokszor véres múlt, mind a szükségszerű és kívánt együttélés alapjaiban érzelmi kérdés, amire hatni kell és hatni lehet. Érzelmeket könnyű felszítani veretes beszédekkel, hangos jelszavakkal. De érzelmeket tartalmilag formálni, jó irányba fordítani a művész tehetségből fakadó dalaival, énekével lehet. Ha ezek az érzelemformáló dalok, zenék ugyanazt mondják a hallgató saját nyelvén, saját ismert dallamvilágán, akkor azt magáénak ismeri fel és fogadja el. Elfogadja akkor is, ha az más nyelvén szól, és elfogadja akkor is, ha saját lelkében több, különböző világ jelenik meg.

Kedves Barátaim!

Gyermekünk kisiskolás korában – talán házi feladat megírását segítve – igyekeztünk összeállítani a gyerek családfáját, felmenőit, őseit. Csak a főbb elemeket említve: anyai nagyapai ágon a Rajna vidékről származó felvidéki cipszer, anyai ágon egri káptalani főerdész, nagyapai ágon borsodnádasdi kovácsmester. Apai nagyapai ágon galíciai zsidó, nagyanyai ágon előbb gettóba, majd börtönbe zárt, utóbb kitelepített bankár, párhuzamos ágon aszódi rabbi. Színes a belső világ, tele értékkel és szorongással, sokra képes és gyakran sérül. Egy emberben egész Közép-Európa.

Ezt kell a hivatott művésznek feloldani, ezt a belső világot nyitja meg Szvorák Katalin művészete.

Megnyitja szlovákok, magyarok, ukránok, szerbek, csehek és még ki tudja hány anyanyelvet magának tudó, keresztény, pravoszláv vagy zsidó lélekkel élő ember szívét és szemét a másikra, a másik emberre.

Hangjával és emberségével megnyitott és megbékített engem is. A Mindenható áldja érte, és nagyon megérdemelten vegye át a Jean Monnet-emlékérmet.

Hollós Máté laudációja

Nem sokkal egy méltón megünnepelt kerek születésnap után, s még rövidebb idővel az Európai Polgár díjat követően ismét köszönthetjük Szvorák Katalint. Habár a születésnap nem volt magas a megsüvegelendő kerek évfordulók sorában, van bizony, akinek az ilyen már hangsúlyosabban az emlékidézés alkalma. Különösen akkor, ha hangjával dolgozóról van szó. A hang ugyanis kopik, fátyolosodhat, elbizonytalanodhat. Nem úgy a Szvorák Katié! Pedig a finom díszítésekbe könnyű belebotlani. De neki természetes ez a nyelv. Alapeleme, veleszületett, és tanulmányai során még magától értetődőbbé nemesített megnyilvánulási formája. A népdal-énekes akkor jó, ha hangját madárszerűnek érzékeljük. A természet csodájának tekinthetjük, miközben persze tudjuk, tett ő ezért a „madárdalolásért” egyet s mást. Hiszen a hangnak át kell jönnie a rivaldán, nagyobb teremben, akár mikrofonnal, akár anélkül el kell találnia a távolabb tartózkodóhoz is. Nem is beszélve arról, hogy el kell találnia a hallgatóját! Ez már a lélek, s az azt közvetíteni képes előadó-művészet dolga. Az utóbbi tanulható, de csak ha arra születik az ember. Ez a pinci kislány arra született… A lélek pedig már akkor benne volt. S a lélek nem fejlődik, csak kiteljesedik. Az önmaga felmutatásában egyre többre képes, egészen addig, amíg már annyi mindent hoz létre, mint a Szvorák Katié. Akit milliók szeretnek hallgatni, aki többrétegűen hat ezekre a milliókra. Nemcsak esztétikuma, hanem szellemisége által is. Hiszen neki az adatott, hogy magyarnak szülessék Szlovákiában, aztán a szlovákságot és a közép-európaiságot is őrizze Magyarországon. Ő nem zászlók lobogásában más: ő a saját lobogásában ugyanaz. Annak a bizonysága, hogy minden vádló szó, minden túlzottan öndicsérő szó, minden történelmi harag és féltékenység gyarló, és önmagát romba döntő. Márpedig létezhet-e, hogy „az egyik” Szvorák Kati megvesse „a másikat”? A palóc tájszólással mesélőt kinevesse a benne élő fővárosi kultúrájú ikre?

Irigylem a kétkultúrájú, sőt több kultúrájú „szvorákságot”. Azt, akinek nem kell szólamokban bizonyítania, hogy többgyökerű „európai polgár”. S akinek ezt az erényét még meg is látja az Unió központja ott, a nyugati végeken. Ahol történelmi feszültségeket át tudtak már adni a múltnak, egyszer végre láthatják, esély van erre a keletibb tájakon is.

Népdalok, egyházi énekek, mindezek bűvköréből előlépő műzene ihletett tolmácsolója, Szvorák Kati, viseld új dekórumodat, az „Európa Atyjáról” elnevezett Jean Monnet emlékérmet is büszkén. Hang ne kopjék, lélek lobogjon – hiszen tudod Te, hogy’ kell azt csinálni!