Európai Polgár Díjat kapott Szvorák Katalin Kossuth- és Liszt-díjas énekművész 2018. szeptember 21-én a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében.
Szörényi Levente Kossuth-díjas zeneszerző Szvorák Katalinnak írt méltatását Kudlik Júlia, a Magyar Televízió Örökös Tagja olvasta fel, az Európai Parlament rangos díját Szájer József európai parlamenti képviselő adta át. Szájer József köszöntőjében így aposztrofálta Szvorák Katalin munkásságát: „dal, gyógyítás, szeretet”. A közönség is egyetértett a gondolattal, hiszen a helyszínen a művész meghatóan szép dalcsokrot nyújtott át Közép-Európa népdalaiból. „Csak őszintén szólhat a dal” – mondta el az ünnepségen Szvorák Katalin énekművész, aki mindig őszinte hittel, kifogyhatatlan energiával élteti magyar népzenekincsünket, hirdeti hazánk szeretetét. Ezt az elhivatottságot emelte ki Szörényi Levente is méltatásában, melyből álljon itt néhány gondolat:
„Úgy gondolom, Kati teljes életútja nem egy szokványos siker sztori. Nekem is volt szerencsém megismerni azt a kitörölhetetlen gyermekkori színteret pár éve, amikor is Katival és Kudlik Julival közös március 15-i ünnepséget tartottunk Füleken és Losoncon, ahol én lehettem az ünnepi szónok. Ez volt ifjúkorának ringató bölcsője, bár az egykori Csehszlovákia akkortájt kissé árnyékosabb oldala volt kontinensünknek, de, feltételezem, ebből keveset érzett akkoriban a később megismert, mérhetetlen szabadságvággyal, egyéni természetességgel és alázattal rendelkező Szvorák Kati. Énekesi gyalogútja a Losonc melletti Pincen kezdődött, nem véletlen, hogy ő lett később a falu első díszpolgára. Tudomásom szerint ebben a 300 lelkes faluban töltötte óvodanélküli, réteken-mezőkön futkározó életének első öt meghatározó évét. Közös kirándulásaink alkalmával büszkén emlegette Füleket is, melynek szintén díszpolgára. (…)
A 70-es évek végén átkerül Magyarországra, ahol a vidéki, palóc leány olykor cseh, máskor szlovák, sőt csehszlovák diákként szenvedett. 1981-ben megnyerte a Röpülj páva tehetségkutató versenyt és országos ismertségre tett szert, majd a Honvéd Együttesben énekelt, s közben, mint később megtudtam, még az István, a király Királydombi előadásain táncolt is.
De nemcsak a dal vándorolt, hanem Kati is. Több mint 3700 koncertje volt 3 kontinens 45 országában és megjelent 38 önálló tematikus nagylemeze. Közben húsz éven át tanított a szentendrei zeneiskolában. Tömören felsorolni is nehéz példa nélküli pályafutását. (…)
Az is sorsszerű, hogy később, nem messze az én pilisszántói otthonomtól, két hegyvonulatnyira tőlem, Pilisszentlászlón megtalálta és felépítette családi otthonát, ahol én is többször vendégeskedtem és ehettem feledhetetlen bablevesét. Köszönve a szeretetteljes vendéglátást egy alkalommal a következő sorokat írtam patinás vendégkönyvükbe: Emberléptékű házban, emberléptékű emberek között a mai világban… Kell ennél több?”