Harmincegy önkormányzatnak, köztük Szentendrének is nyújtott vis maior támogatások odaítéléséről szóló okiratokat adtak át szeptember 10-én, Budapesten. Fülöp Zsolt polgármester hétmillió-hétszázezer forintos támogatást igazoló dokumentumot vehetett át, amelyet a város a 2023. decemberi árvíz utáni helyreállítási munkák költségeire fordíthat.
Az önkormányzatoknak nyújtott vis maior támogatás célja, hogy az emberek a jövőben nagyobb biztonságban élhessenek, illetve ha valamilyen természeti csapás éri a közösségi tulajdont, akkor azt minél hamarabb helyre tudják állítani – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden Budapesten, a vis maior támogatások odaítéléséről szóló okiratok átadásán.
A miniszter elmondta, összesen 652 millió forint értékben ítéltek meg támogatást 31 önkormányzat részére, amelyek valamilyen természeti csapás következtében kárt szenvedtek, illetve a természeti csapásokra való felkészülés keretében védműveket erősítettek meg.