Idén a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár színháztermében emlékeztek a városi ünnepség résztvevői a 66 évvel ezelőtti október 23-ára. Az ünnepi szónokok felidézve történelmünk fontos eseményeit azokra az eszmékre, értékekre figyelmeztettek, amiket meg kell őriznünk, vagy ismét fel kell elevenítenünk, hogy megteremtsük a bizalomra, kiszámíthatóságra, biztonságra épülő magyar jövőt. Szentendre meghívására az ünnepségen részt vettek testvérvárosunk, Kézdivásárhely küldöttei is: Szilveszter Szabolcs alpolgármester, Antall Emőke városmenedzser, Nagy Gabriella jogtanácsos, Gyergyai Bettina kabinetvezető. Az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából adták át a Városi Kitüntető Díjakat.
Fülöp Zsolt ünnepi köszöntőjében az 1848-49-es szabadságharcot követő időszak ellenállására emlékeztetett és a XX. századi magyar történelem megrázkódtatásait sorolva azt hangsúlyozta: a közhiedelemmel ellentétben egy népnek, benne minden egyes egyénnek van felelőssége a történések formálásában. Az abszolutista törekvések elleni egyik legnagyobb korabeli tüntetésre, az 1860-ban szintén október 23-án tartott budapesti tiltakozásáról szólva kiemelte, hogy a szabadságharc leverése utáni években milyen erősen élt a magyar népben az összetartás, a 48-49-es eszmékre épülő bizalom és szolidaritás, amik életben tartották a reményt és sikerre vezettek.
„Hová lett ez a bizalom és szolidaritás?” – tette fel a kérdést és arra bátorított, hogy meg kell haladni a társadalmi szolidaritás tudatos rombolásának hatására, a bizalomvesztés nyomán kialakult szemléletmódunkat.
„Szerezzük vissza a tenni akarásunkat, éljünk a valódi képességeinkkel és ne hagyjuk, hogy egy kormányzat hazugságaival elvegye az álmainkat, vágyainkat! Teremtsük meg a bizalomra, kiszámíthatóságra, biztonságra épülő magyar jövőt, mert ott a példa, az 1848-49-esek példája és ott az 1956-osok példája!” – zárta beszédét Fülöp Zsolt.
Fülöp Zsolt teljes beszéde [VIDEO] >>>
A polgármestert Gégény István követte. A Szemlélek.net szerzőjeként is ismert katolikus hittanár ünnepi beszédének középpontjában a szabadságvágy gondolata állt. Gégény István arra emlékeztetett: „1956 első harca a lelkekben játszódott le. Nem a szovjetekkel, nem a pártállammal, nem a rendszerrel küzdöttek meg kiindulásként az elnyomásra, »ahogy lesz úgy lesz« létre nemet mondók, hanem saját belső hangjukkal. Nevezhetjük lelkiismeretnek, hívhatjuk szabadság iránti vágynak, de az a hang a mi szívünkben is ott szólongat bennünket, minden embert. Nem Brüsszel, nem Putyin, nem Soros, nem a háttérhatalmak, a »tudjukkik« jelentik az igazi veszélyt ránk. A legfőbb harcok odabent zajlanak, a szívünk mélyén.”
„A szabadság vonzó, a szabadság kreatív, a szabadság iránti elkötelezettség, cselekvésben megnyilvánuló akarat forrása pedig a lelki béke. Ha rendben vagyok önmagammal, senki nem veheti el a szabadságomat. Erre tanítanak ’56 hősei, erre tanítanak a közöttünk élő csendes hősök, erre tanít az élet” – mondta Gégény István, majd beszédének visszatérő fordulatával zárta ünnepi gondolatait: „Hogy a világban egyszer béke legyen, azt magamon kell elkezdenem…”
Gégény István teljes beszéde [VIDEO] >>>
A beszédek után Biszak Beáta, a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző diákja az emlékezéshez kapcsolódó népdalokat énekelt, majd a hagyományoknak megfelelően a Városi Kitüntető Díjak átadása következett. A díjakkal a város önkormányzata a helyi közügyek valamely területén elért kimagasló teljesítményt ismeri el. A díjakat Fülöp Zsolt, a város polgármestere adta át.
Az elhangzott laudációkat teljes terjedelmükben közöljük.
Szentendre Város Szolgálatáért Díj – Péter Erzsébet
Lelkiismeretes, becsületes, hatalmas szaktudással rendelkező kolléga, munkáját rendkívüli alázat jellemzi. Pályája során több mint hatezer gondozottja élvezhette szaktudását, empátiáját, odaadó figyelmét. Képes egyszerre ellátni a gondozottjait és összetartani a szentendrei védőnői csapatot. Ő az, aki – ha segíteni kell – mindig elsőként jelentkezik, legyen szó közösségi munkáról vagy önkéntes feladatról.
Munkája mellett odaadó, gondoskodó családanya és nagymama, három gyermeket nevelt fel, jelenleg három unokája van, de idős szüleiről is napi szinten, lelkiismeretesen, szeretetteljesen gondoskodik.
Szentendre Város Közművelődési Díj – Gyúróné Domján Andrea és Gyúró Tamás, a Diótörő Balettiskola vezetői
Az iskola vezetői a kezdetektől Gyúróné Domján Andrea és Gyúró Tamás.
Hitvallásuk azóta sem változott: nem elsősorban hivatásos táncosokat szeretnének nevelni, sokkal inkább egyfajta mozgáskultúrát, a tánc és a mozgás szeretetét próbálják átadni, megalapozva ezzel a felnőtté válás során oly fontos önbizalmat és magabiztosságot Támogatásukkal az iskola tehetségei közül több tanítvány választotta hivatásul a táncot, vagy vált – követve tanítói példáját – táncoktatóvá.
A közel három évtized alatt több száz boldog és lelkes balettnövendék került ki Andrea és Tamás kezei közül – sokan később visszatértek, hogy immár gyermekeik is részesülhessenek a tánc meghatározó élményéből.
Szentendre Város Közegészségügyi Díj – Faragó Józsefné dr. Metykó Zsófia
A világjárvány kezdete óta már nem vesz részt az általa alapított családi gyógyszertár napi munkájában, de sokan és rendszeresen érdeklődnek felőle a betérők, hiszen ő „Szentendre Zsófikája”.
Szentendre Város Testnevelési és Sport díj – Gergi Erna
Tevékenységét az iskolai testnevelésoktatás élményközpontú megújítása és a sport iránti elkötelezettség mellett a régió sportéletének aktív formálása is jellemzi. Rendszeresen részt vesz a város és a környező települések diáksport-életének szervezésében, városi, térségi és iskolák közötti versenyek szervezésében.
Szentendre Város Sportkoncepciójának egyik előterjesztője, rendszeres résztvevője vagy épp előadója továbbképzéseknek, a SzeVi állandó szakírója. A sportot népszerűsítő programok, pályázatok érdekében aktív kapcsolatot ápol helyi és országos egyesületekkel, szervezetekkel.
Szentendre Város Tisztes Iparosa díj – Vörös Edvárdné és családja
Vörös Edvárdné 1971-ben kezdte kereskedői pályáját a Kossuth Lajos utcai bútorüzletben. Később megnyílt a Gazdabolt, melyet egészen 2014-ig ő vezetett, irányított.
A családi vállalkozást jelenleg az unoka, Vörös Marcell viszi tovább, nagyon jó kapcsolatot ápolva a vásárlókkal és a kereskedő-partnerekkel egyaránt. Kisebbik fia, László is a családi hagyományokat folytatja: feleségével a szentendrei piacon működtetik pecsenyesütő boltjukat. Segélycsomagjaikkal több alkalommal jártak Erdélyben, de a kolontári vörösiszap-tragédia áldozatait is támogatták.
Szentendre Város Közbiztonságáért díj – Fekete András
Pénzügyi informatikai képesítése mellett rendészeti, katasztrófavédelmi, tűzvédelmi és felsőfokú biztonságszervezői végzettséggel is rendelkezik.
Tagja a Pannon Mentőkutyás Alapítvány–Pest Megyei Kutató Mentő Szolgálatának, Szentendre Város Önkéntes Tűzoltó Egyesületének és a Vízi mentők Magyarországi Szakszolgálatának. Számtalan bevetés alkalmával segített embertársain, mentett életet, keresett eltűnt személyt víz alatt, romokon és terepen kiképzett mentőkutyájával.
Kiváló kockázatelemző, problémamegoldó és irányító. A mindennapi rendészeti munka és intézményirányítás mellett a rendezvények biztonsági szervezését is ellátja. Felügyelete alá tartoznak városunk polgári védelmi tervei és rendszere, valamint az árvízvédelem kiemelten fontos szervezési, tervezési feladata.
Életében meghatározó szerep jut a sportnak: búvárkodik, túrákat szervez, terepakadályfutó versenyeken korosztályának élvonalába tartozik az eredményeivel.
Úgy mondja: „nem megérkezni, hanem úton lenni szeretek”.
Szentendre Város Civil Szervezete díj – Civil Kotta Egyesület
Céljuk nem egyszerűen a tiltakozás vagy a probléma felvetése, hanem – szakmai szempontok figyelembevételével – különböző megoldási javaslatok kidolgozása is.
A 2020-ban egyesületté alakuló Civil Kotta már nem csak helyi ügyekkel foglalkozik, hanem – más települések civil szervezeteivel együttműködve – térségi és országos akciókban is részt vesz.
Működésük néhány fontos állomása, a teljesség igénye nélkül:
– Segítették a helyi szervezeteket és magánkezdeményezéseket a helyi építési szabályzat 2017-es felülvizsgálatában, javaslataikat a Civil Expón mutatták be a közösségnek.
– Feltáró munkát végeztek, majd tiltakozást szerveztek a Bolgár utcai parkoló helyén építendő irodaház, később a Postás Strandhoz tervezett irodapark ügyében is.
– Közéleti Műhely sorozatukban már 2018 óta javaslatokkal, problématérképpel, ötletekkel járulnak hozzá a 11-es út körüli összetett probléma mielőbbi megoldáshoz.
– Számos civil és szakmai szervezettel együttműködve részt vettek a magyarországi víziközmű ágazat problémáinak megoldására életre hívott Víz Koalíció megalakításában, és a megoldási javaslatokat tartalmazó „Tiszta Vizet a Poharainkba!” petíció elindításában.
Vallják: „a közéletben a lakosság, a civilek írják a kottát!”
„Jó tanuló, jó sportoló” cím 2022. évi nyertesei
Az alsó tagozatos kategória nyertese: Hála Tamás Godvin, a Szentendrei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium 4/b osztályos tanulója
A Bolyai Anyanyelvi csapatverseny Észak-Pest megyei fordulóján 4. helyezést ért el. A Szeresd a Földet levelezős versenyen országos 2. helyezést ért el csapatával.
Sokoldalú sportoló, imád mozogni. Már óvodás korától futóversenyeken indult, édesapjával – aki egyben az edzője is – együtt róják a kilométereket, immár felnőtt versenyeken is. Évek óta a Dunakanyar SE igazolt futball játékosa.
Szorgalmával, kitartásával és a sport iránti elkötelezettségével sokra viheti még.
A felső tagozatos kategória nyertese: Stefanek Hunor, az Izbégi Általános Iskola idén végzett 8/c osztályos tanulója
Ugyanebben az évben elért sporteredményei judo sportágban a következők:
– Serdülő Nyílt Budapest Bajnokság I. helyezés
– Ifjúsági Országos Bajnokság – Eger I. helyezés, Győr I. helyezés
– Serdülő Országos Bajnokság III. helyezés
– Ifjúsági Országos Rangsorverseny Győr I. helyezés
– IX. Judo Grand Prix Besztercebánya Nemzetközi Verseny I. helyezés
– Diákolimpia III. helyezés
A „Jó tanuló, jó sportoló” cím középiskolai nyertese: Papp Ákos, a Szentendrei Ferences Gimnázium 11/c osztályos tanulója
Ákos a 2021-2022-es tanévben hat országos bajnoki – 1 egyéni, 5 csapat – címet szerzett sportlövészetben, mellette nyolcszor végzett II. és háromszor III. helyen. A Magyar Sportlövők Szövetsége által 2021. novemberében Győrben megrendezett 10 méteres Futócél Országos Bajnokságon csapatversenyben országos bajnoki címet szerzett, egyéni versenyben három II. és egy III. helyezést ért el.
A Magyar Sportlövők Szövetsége által 2022 júniusában Gyenesdiáson megrendezett 50 méteres Futócél Országos Bajnokságon egyéni versenyben országos bajnok lett, valamint három II. helyezést ért el. Ugyanezen a versenyen csapatban négyszeres országos bajnoki címet szerzett és egy III. helyezést ért el.
A Szentendrei Kulturális Központ szervezte idei ünnepség a Pro Urbe díjas Szentendre Táncegyüttes műsorával zárult. „A Falu” című táncprodukció szerkesztett változatát adták elő, melynek koreográfusai és egyben a táncsoport irányítói: Kocsis Enikő és Fitos Dezső.
(Fotó: Révai Sára)