2015. május 12., 09:28
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 10 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A képviselő-testület márciusban módosította a város köztisztasági rendeletét, melynek főbb pontjairól már részletesen beszámoltunk, de nem árt néhány fontos tudnivalóra visszatérni.

Júniustól tilos az égetés!

A tavaszi kertészkedés során jelentős mennyiségű lomb, gally halmozódhat fel a legapróbb kertben is. A zöld hulladékot elsősorban komposztálással kell hasznosítani és talajjavító anyagként felhasználni, hiszen a nyári időszakban, június 1–október 31. között az égetés saját ingatlanon belül is tilos! A rendelet szerint csak november 1. és május 31. között égethetünk kertünkben kisebb mennyiségű kerti hulladékot. Ősztől az égetés szélmentes időben, pénteki napokon végezhető.

Kérjünk komposztládát!

Az évek óta sikeres helyi komposztálási program minden év tavaszán lehetővé teszi, hogy a szentendreiek ingyenesen juthassanak komposztládákhoz. Komposztládát igényelhetünk a Városi Ügyfélszolgálatra (2000 Szentendre, Dunakorzó 18.) elküldött jelentkezési lappal, 2015. május 20-ig. Letölthető jelentkezési lap: http://www.szentendreihirek.hu/wp-content/uploads/2015/03/Jelentkez%C3%A9si-lap-VII.-Szentendre.pdf. Aki idén lemaradt az igénylésről, jövő tavasszal jelentkezhet a városi komposztprogramba.

Kérjünk konténert!

A háztartási lomok elszállítására minden szentendrei ingatlantulajdonos díjmentesen igényelhet évente egy konténert a VSZ NZrt.-től. Természetesen csak akkor, ha a hulladékszállítás díjjal nincs elmaradása. A családi házas övezetben az ingatlantulajdonosok 2 m3-es konténert, a lakótelepeken, társasházakban élők lépcsőházanként 5 m3-es konténert kérhetnek. A konténerbe háztartási lomot lehet elhelyezni, sittet, földet, veszélyes hulladékot, például lejárt gyógyszereket, vegyszert, olajat ne tegyünk a konténerbe! A konténert egyeztetett időpontban, reggel szállítják, és másnap reggel viszik el. A lomoktól más úton is megszabadulhatunk: korlátozott mennyiségben (családi ház: 3 m3/év, üdülőingatlan 1,5 m3/év, társasház 0,5 m3/év) térítésmentesen vihetjük el a hulladékudvarba. A konténert a városi ügyfélszolgálat elérhetőségein rendelhetjük meg: Telefon: 06-26-300-407, e-mail: ugyfelszolgalat@szentendre.hu.

Házunk előtt

Télen a hóeltakarításra, síkosság-mentesítésre hívják fel a figyelmünket, nyáron a telekhatárunk és az úttest széle közötti sáv gondozására. E feladataink közé tartozik gyomirtás, a bokrok és a gyep nyírása, a csapadékvíz elvezetők, -gyűjtők takarítása. Szintén az ingatlantulajdonos köteles gondoskodni a járdára, közterületre kihajló faágak nyeséséről. A lakótelepek nagy kiterjedésű zöldfelületeinek, a város közparkjainak, valamint a közterületen található fák kezelése az önkormányzat feladata, de a lakótelepeken az épületekhez csatlakozó járdák tisztán tartása a lakóközösségé.

Zöldfelületi szabályok, vizeink védelme

A városban közhasználatú zöldfelületet létesíteni, azon beavatkozási munkálatokat folytatni, megszüntetni csak az önkormányzati zöld referens állásfoglalása alapján lehet, a fák kivágása (12 cm-nél kisebb törzsátmérőjű fa kivételével) pedig közterületen és magánterületen is engedélyköteles tevékenység!

A vízmosásokba, patakok medrébe kihelyezett hulladék – beleértve a zöld hulladékot is –, valamint az ásott kútba, élővízfolyásba történő szennyvíz vagy csapadékvíz bevezetése nagymértékben veszélyezteti vizeink állapotát, súlyos természetkárosításnak számít, ezért tilos!